Hogyan választom ki, hogy mit veszek fel? – Első Tavaszi Outfit

p1060018.jpg

Sziasztok! :) Végre egy jól megszokott téma jön, ami nem más, mint egy első tavaszi outfit bejegyzés. Egy olyan outfitet szerettem volna összeállítani, ami egyrészt tavaszi, másrészt pedig tükrözi a stílusomat. Így a fekete és a pasztell rózsaszín a fő alkotója a mai szettemnek.

 Ti hogy álltok tavasszal a szoknyával? A napsütés nekem mindig meghozza a kedvemet a szoknyához, ezért egy fekete bőr szoknyát vettem fel, ami rózsaszín hímzéssel van díszitve. A cipőm egy rosegold sneaker lenne és egy szintén pasztell rózsaszín felsőt választottam. Úgy gondoltam, hogy egy fekete harisnya jól menne az outfithez és nem ütne el tőle, nem tenné kirívóvá. A tavaszi időnek köszönhetően pedig egy színben passzoló napszemüveggel hátrafogtam a hajamat.

p1060025.JPG

Az az ötletem támadt, hogy ebben a bejegyzésben arról mesélek nektek, hogy én hogyan szoktam kiválasztani egy outfitet. A mostani outfit esetében először a rosegold virágos sneaker volt adott és az jutott eszembe, hogy szoknyával picit extrább outfitet alkothatnék, mint egy nadrágos verzióval. Mivel egy hímzett szoknyát szerettem volna a cipőhöz párosítani, ezért már egy egyszerűbb pasztell rózsaszín felsőben gondolkodtam. Ezen a rózsaszín felsőn azért akadt meg a szemem, mert annak ellenére, hogy egy egyszerű felső, harangujja van és az ujját még egy csipkés részlet is különlegesebbé teszi. Kiegészítőnek egy rózsaszín hátizsákot és egy színben megegyező szemüveget viseltem. Úgy láttam, hogy több kiegészítő már sok lett volna ehhez a szetthez.

p10600210.jpg

Tippek az outfit kiválasztásához

  • Először van egy ruhadarab, egy cipő vagy egy kiegészítő, amihez öltözni szeretnék. A kiválasztott darabhoz próbálok ruhákat párosítani a ruhatáramból.
  • Ha van egy olyan kiegészítőm, amit nem tudom, hogy mivel kellene párosítani vagy nincs inpirációm, akkor felmegyek Pinterestre és megnézem, hogy mások hogyan hordják. Ez azért jó ötlet, mert sokszor olyan inspirációkkal találkozok, ami előtte nem jutott volna eszembe.
  • Egy outfiten belül három-négy színnél többe nem gondolkodok, mert úgy gondolom, hogy négy színnél több már nem alkot egyensúlyt. Túl tarkának fog hatni az outfit, persze ha nem mix and match trendet akarjuk követni.
  • Szerintem nem mondok újat basic ruhákkal. Télen a fehér garbómat vagy nyáron egy fehér pólómat rengeteg outfitemben viseltem. A basic ruhákkal nagyon jól lehet kombinálni a ruhatárunkat.
  • Nem kell minden trendet követned, próbáld meg megtalálni azt a részét, amit be tudsz építeni a stílusodba. Például ha a leopárd mintás nadrág nem fér bele a stílusodba, de a minta mégis tetszik, akkor lehet egy leopárd mintás övvel vagy táskával kellene próbálkoznod. :)

p1060008.jpg

Remélem tetszett ez a bejegyzés és köszönöm,hogy ma is velem tartottál. Megtalálsz még FACEBOOK-on és, YOUTUBE-on, INSTAGRAM-on is. Ha támogatsz egy like-kal vagy egy megosztással, azt is köszönöm neked! :)

 

sign_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://inspirationsofmanuela.blog.hu/api/trackback/id/tr1014714325

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2019.03.26. 15:04:18

elég közönségesre sikerült....felsőnek szép a csipke ujja

Inspirations of Manuela 2019.03.26. 20:42:58

@Alinda: A közönséges szót megnézném először egy szótárban inkább használat előtt. Az öltözködésben a semmit nem takaró, kirívó öltözéket jelöli. Kíváncsi lennék rá, hogy egy fekete szoknya, amiből nincs kint a fenekem és még mélyen dekoltált felsőt sem viselek, akkor mi a közönséges? :)

2019.03.27. 09:55:14

@Inspirations of Manuela: Kislány ezt a marhaságot nem tudom honnan gugliztad, vagy a kisujjadból szoptad ki, de tessék, levettem a polcról a Magyar értelmező szótáramat, és ez van benne:

közönséges (melléknév)
.

Eredet [közönséges < közönség + -es (melléknévképző)]

1. Nem különleges (anyag, gondolkodásmód, módszer, személy, tárgy, dolog), amilyen a legtöbb más hasonló szokott lenni; amely nem tűnik ki minőségével, kiválóságával.

2. Átlagos vagy gyenge minőségű (eszköz, tárgy), amely csekély vagy csekélyebb értékű, mint a többi hozzá hasonló dolog.

Hogy te is megértsd a leírom neked: semmi extra nincs az "áutfitedben". Olcsó fast fashion cuccok.

Elérhetőség

inspirationsofmanuela@gmail.com

További infó a CONTACT menüpontban. :)

Follow on Bloglovin

Találkozzunk Instagramon is ;)

Látogass el Facebookra :)

süti beállítások módosítása