Indiszkrét

Kiszivárgott a Playstation 5 megjelenési dátuma és árcédulája

2019. november 22. 13:57 - Molnár Balázs L.

 ufwporxz8iynru2wfu4hte-768-80.jpg

 Persze ezt még nem vehetjük készpénznek, hisz a Sony egyelőre nem erősítette meg a kiszivárogtatott információkat. Egyelőre azt tudjuk, hogy az új konzolt már a 8K-ra készítették fel, persze tessék ezt helyén kezelni, valószínűleg csupán médiatartalmakat tud majd lejátszani ekkora felbontás mellett és inkább a tényleges natív 4K 120fps-t lenne jó megcélozni.

És az árból is az következik, hogy hiába lesz bika konzol a következő generációs Playstation, ide vagy oda SSD tárhely, itt bizony a stabil UHD lesz megcélozva és remélhetőleg a legmagasabb fps és részletesség mellett kapjuk meg a legújabb Sony exkluzív címeket.

Egy Twitter felhasználó, PSErebus osztotta meg a hírt, miszerint jövő november 20-án startol Amerikában a konzol, míg a 2020-as ünnepi szezonban a legtöbb országban elérhetővé válik. Az ára pedig 499 dollárt fog kóstálni, ami nálunk majd olyan 160-180 ezer forintig felszaladhat. Ha azt nézzük, hogy a PS4 Pro még napjainkban is 130-140 ért megy piacon, az új konzol pedig ténylegesen hatalmas előrelépés lesz hardverben, akkor nem egy elszállt árazással van dolgunk. Persze, ez még mindig nem hivatalos információ, így még várnunk kell a tényleges bejelentésre. Mindenesetre elkezdhetünk gyűjteni az új konzolra, mert jövőre tényleges konzolgeneráció váltás következik.

 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://indiszkret.blog.hu/api/trackback/id/tr9615320260

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Karolac 2019.11.23. 16:42:27

Rettentő ronda lesz, ha ez lesz :(

traz75 2019.11.25. 14:59:02

"Az ára pedig 499 dollárt fog kóstálni, ami nálunk majd olyan 160-180 ezer forintig"

Ja, bizonyára... Ha csak azt vesszük hogy 305 körül van az USD (és nem valószínű hogy lefele tendálna), az már önmagában 150K+. Erre még rákerül az áfa, máris 190K-ról indul. És akkor a kereskedő még nem is akart nagyot szakítani, márpedig nálunk ugye általában akar. :)
Úgyhogy szerintem nagyon nem kell majd meglepődni, ha a hatszámjegyű árcédula nem egyessel kezdődik majd...
süti beállítások módosítása