Sokan tették már fel nekem a kérdést: “Mitől olyan különleges Henderson?” Ilyenkor mindig Jordan mentalitása ugrott be. Az attitűdje mindig is megkérdőjelezhetetlen volt. “Jó, jó, de ezenkívül mégis mi az, amiben jobb, mint a többi játékos? Mitől klasszis számodra Jordan Henderson?” Kíváncsi vagy a válaszra? Akkor tarts velünk!

“Here’s to you Jordan Henderson!” 

Őszintén szólva ilyenkor csak kerestem a szavakat. Igyekeztem összeszedni az érveket, amik a tézis mellett szólnak, de néha még magamat sem sikerült igazán meggyőzni. Nagyon szeretem Jordan Hendersont, szerintem egyszerűen fantasztikus! A jelenlegi keretből ő a kedvencem. De vajon mennyire kiemelkedő játékos Hendo?

Sokat gondolkoztam már ezen a kérdésen, és mindig ugyanarra jutottam: Igen, Jordan számomra valóban fantasztikus! Nem hiszem, hogy jelenleg bárki jobban megérdemelné a kapitányi karszalagot, mint ő.

De tényleg valódi klasszis? Majd jött a Wolves elleni mérkőzés, és meccsnézés közben villámként csapott belém a felismerés! Mint amikor egy puzzle darabjai összeállnak a fejedben. Mondhatni megvilágosodtam! És most elmondom nektek is, miért világklasszis a vörösök egyik legcsodálatosabb hangszere!

Jordan Brian Henderson 1990 nyarán látta meg a napvilágot Sunderland déli részén, a Wear folyó menti Herringtonban.  Ahogy sok más kölyök is, amikor csak tehette a bőrt rúgta a West Parkban. A középiskolás testnevelő tanára, Dave Robinson már ekkor is látta, mitől más az ifjú Jordan, mint a többiek. 
„Mindig kitűnt a csapatból, bármely poszton szívesen játszott, hogy ezzel segítse a csapattársait, a barátait. Egyszerűen imádott focizni! Mindig fejlődni akart, és ez azóta sincs másképp. A kezeim alatt játszott a 9, 10 és 11 éves korosztályban is. A hozzáállása megkérdőjelezhetetlen volt! Mindig volt benne valami plusz, valami extra! Fantasztikus srác volt már Farringdonban is, és még most is az. Az U16-os korosztályban dupláztak a csapattal, megnyerték a bajnokságot és a kupát is. Csodálatos kis gárda volt, és Jordan kulcsjátékos volt! Talán nem ő volt a kapitány, mert másoknak adtuk a karszalagot, hogy felnőhessenek a feladathoz, de ő mindig jó példával járt mindenki előtt.” 

Hendo már ilyen fiatalon is különleges volt, érettebb volt a koránál. Édesanyja testnevelő tanár volt, édesapja pedig rendőr. Ő maga úgy vélte, hogy igazán szerencsés srác volt. 
“Édesanyám sokkal izgágább volt, mint én. Mindig mozgásban volt, dolgozott, jött-ment. Én sokkal nyugisabb vagyok. Azt hiszem, az ő és édesapám életstílusa egész más volt, két különböző világ. És én mindkét világból a legjobbat kaptam!” 

Az angol középpályás a Fény stadionjában (Stadium of Light) bontogatta a szárnyait. Nem volt túl magas, de technikailag képzett, és sziklaszilárd személyisége volt, aminek eredményeképp mindig a saját korosztályánál idősebb csapatokban játszhatott. A fekete macskák akadémiájának akkori másodedzőjének, Kevin Ballnak jó szeme volt a tehetségek felismeréséhez. 
“Fizikálisan nem úgy fejlődött, mint egy 15 éves, de technikailag igen. És ami a többiek fölé emelte, az az attitűdje volt.

Ha kihagytam a csapatból, dühös volt rám. Mégis a legfontosabb dolog, amit elmondhatok róla, hogy Jordan mindig figyelt! Ha elmondtam neki, miben kell fejlődnie, egy szó nélkül ment, és csinálta.

Mindenkivel jó kapcsolatot ápolt. Beszélt a csapat orvosaival, a táplálkozásért felelős csapattal, és odafigyelt a csapattársaira is. Mindig ez volt a legfontosabb számára: “Mit tehetnék, hogy még jobb legyek?” Tovább maradt, gyakorolta a szabadrúgásokat, máskor a súlyokkal edzett, vagy másik játékosokról nézett videókat. Egyszerűen rendíthetetlen volt!” 

Ez az a mentalitás, ami miatt Jordan Henderson minden edző álma. Ball sem gondolta másképp! 
“Egy olimpiai csapatban Jordan biztos aranyérmes lenne! Ez jól összefoglalja, milyen is ő, ugye? Talán furán hangozhat ez, hisz csupa pozitív dolgot mondtam csak róla, de tényleg nincs semmi más, amit mondhatnék. Egyszerűen fantasztikus vele dolgozni!” 

A nagy Bill Shankly mondta egyszer: “Ha lenne egy feladatom, és mondjuk ez a padló felsikálása lenne, akkor azt akarnám, hogy az enyém tisztább legyen, mint a tiéd.” 

Shanks oda lett volna Hendersonért, hisz az angol ugyanezt az eszmét vallja. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az alábbi történet Balltól. 
“Még az akadémián volt egy feladat, amit senki sem akart elvállalni, mégpedig a szőnyeg kitisztítása. Ez egy öreg szőnyeg volt, csupa sár és kosz. Egy igazi rémálom! Négykézláb kellett súrolnod és sikálnod. Akárhogy is, mindig az edzők ítélték meg, megfelelően lett-e kitisztítva. És persze elég keményen bíráltuk őket. Ha nem tetszett a végeredmény, mindannyiuknak maradni kellett, hogy befejezzék a munkát. Szóval lementünk, hogy megnézzük a szőnyeget. Makulátlan volt! Úgy értem olyan volt, mintha új lenne!

Nem hittünk a szemünknek. Szóval megkérdeztem a srácokat: “ki tisztította ki?” Jordan volt az. Elment és bérelt egy porszívót, és inchről-inchre kitakarította az egészet, mintha az élete múlott volna rajta! Órákat töltött vele. Ez volt ő!

Tudta, hogy ha nem csinálja meg rendesen, a társai miatta fognak szenvedni. Soha nem felejtem el azt a szőnyeget!”

Megérkezés Liverpoolba

Ezt láthatta meg benne Kenny Dalglish is, akinek a kérésére 2011-ben leigazoltuk az angol játékost. Hendo karrierje nehezen indult a Mersey partján. Klubunk épphogy túlélte Hicks és Gillett rémuralmát, King Kenny pedig igyekezett minden erejével a helyes irányba kormányozni a már-már süllyedő liverpooli hajót. Majd jött John W. Henry és megmentett minket!

Azonban Dalglisht rövid időn belül Brendan Rodgers váltotta a kispadon, és az északír finoman szólva sem volt elájulva Jordantől. Talán még emlékeztek ezekre az időkre. Feszülten figyeltük az átigazolási időszakok utolsó pillanatait is, hátha robban a bomba! Ekkor még Clint Dempsey neve is olyan dallamosan csengett, mint a kedvenc slágerünk refrénje! És 2012-ben az amerikaiak és Brendan bizony a londoni cowboyra fenték a foguk! 

Henderson éppen a Hearts elleni Európa Liga mérkőzésre készült, amikor Rodgers félrehívta a hotel egyik szobájába, négyszemközt akart vele beszélni. Elmondta neki, hogy megegyeztek a Fulhammel Clint Dempsey leigazolásáról, és ő is a megegyezés részét képezi. Azonban a döntés Jordan kezében volt. 
“Visszamentem a szobámba, hogy letöröljek pár könnycseppet az arcomról. Nagyon fájt. Beszéltem az ügynökömmel, elmeséltem neki, mi történt, és hogy én nem akarok elmenni. Maradni akartam és harcolni! Bebizonyítani a menedzsernek, hogy rossz döntést hozott. Az ügynököm pedig egyetértett velem. Beszéltem édesapámmal is, és bár sokkolta a hír, de támogatott a döntésemben.” 

Így esett, hogy Clint végül a Spurshöz igazolt, Hendo pedig maradt Liverpoolban. Mi pedig hálásak lehetünk a sorsnak, hogy így alakult. Vagy inkább Jordannek lehetünk hálásak? Nézőpont kérdése. Vagy inkább csak annak tűnhet! 
“Attól a pillanattól kezdve lehajtottam a fejem, és tettem a dolgom. Tudtam, hogy nem kapok majd annyi játéklehetőséget, amennyit szeretnék, de hittem magamban. Elég fiatal voltam hozzá, hogy szó nélkül menjek tovább, még keményebben edzek, és bebizonyítsam, rossz döntést hoztak.”

Mellőzöttből alapember

Rodgers abban a szezonban egészen novemberig nem adott lehetőséget neki. Jordan pedig mindent megtett, hogy újra a pályán segíthesse a csapatát, a határait feszegette! Ennek persze megvoltak a következményei, a családi életére is kihatott az az őrült tempó, amit magának diktált. Ahogyan ő fogalmazott: “Nem voltam épp a legjobb társaság.” Azonban az erőfeszítéseinek meglett az eredménye! Az idény végéig 44-szer lépett pályára és 6 gólt szerzett. Szó sem volt a továbbiakban az eladásáról, hisz már Brendan is látta, milyen fontos eleme a csapatnak a fáradhatatlanul fel-alá robotoló középpályás. 

A 2013/14-es menetelésre minden Liverpool szurkoló emlékszik. Gerrard ugyan már nem a régi fényében tündökölt, de még mindig klasszis játékot mutatott, a csapat ékköve pedig a démoni Luis Suarez volt. Szinte megbabonázta az ellenfél védőit, és úgy suhant el mellettük, mintha csak szellemek lettek volna! És persze ott volt Studge, Sterling és Coutinho is, nem kell őket senkinek bemutatnom.

De ott volt Jordan Henderson is, a dinamó! Ekkor tanultam meg, mit is jelent az angol “box-to-box midfielder” kifejezés. Henderson tizenhatostól-tizenhatosig játszott, ugyanakkora részt vett ki a támadásból, mint a védekezésből! Csodálatos idényt futottunk! Sajnos mindannyian emlékszünk Gerrard balszerencsés elcsúszására, és legtöbbünknek ez jut eszébe, ha arra gondol, miért is buktunk el a végén.

Pedig sokkal fontosabb momentum volt azt az megelőző mérkőzésen, a Manchester City legyőzésekor Jordan kiállítása. A csapatunk balansza megborult, és Steviere túl nagy teher hárult. Nem csak a pályán nyújtott teljesítménye hiányzott, hanem az a mentális bónusz, amit Hendo jelentett Gerrard számára.

A legendás nyolcas egyszerűen nem tudott megbirkózni a rá nehezedő nyomással. Erről őszintén beszél a “Make Us Dream” című dokumentumfilmben. Így végül az azúrkékek ünnepelhettek ismét, Stevie pedig tudta, ez volt az utolsó lehetősége. 

Jobb lesz, ha most egy kicsit beletekerünk a “filmbe”, és átugorjuk a következő részeket. Gerrard elbúcsúzott, és hatalmas űrt hagyott maga után. Captain Fantastic nem volt többé. Mégis annyira friss volt még az élmény, hogy mindannyian azt vártuk, hogy majd Henderson lép a helyébe, és minden ugyanolyan lesz, mint azelőtt. Hogy majd ő is mindig a hátán cipeli a csapatot, és amikor már csak a csodára számíthatunk, jön és bezúdít egyet 40 méterről. Csakhogy ő nem Steven Gerrard. És ahhoz, hogy ezt én személy szerint megértsem, nem más kellett, mint Jürgen Klopp! 

Egykoron mind arról álmodoztunk (sokunk talán még most is), hogy milyen fantasztikus lett volna, ha Klopp együtt dolgozhatott volna a csúcsformában lévő Steven Gerrarddal. Százhúsz százalék, hogy elképesztő párost alkottak volna, ehhez kétség sem fér! De tudjátok mit? Már egy pillanatig sem bánom, hogy így alakultak a dolgok. Gerrard távozásával lezárult egy korszak, és ez így van rendjén.

Jordannek pedig támogatásra és útmutatásra volt szüksége. Egy mentorra! Kloppnál jobbat pedig kívánni sem tudott volna! Mindketten éltek meg nehéz pillanatokat a vörösök kötelékében. Gondolok például a Sevilla elleni Európa Liga döntőre. Csak amíg a német mestert mindenki támogatta és imádta, addig Hendót még a Liverpool szurkolók nagy része is csak szidta és kritizálta. Ő volt mindenki kedvenc bűnbakja. Kivéve Kloppot! 

“Ő egy vérbeli kapitány! Még nem volt az, amikor érkezett, de csak azért nem, mert senki nem mutatta meg neki, hogyan legyen a Liverpool kapitánya.

Hisz 20 éven keresztül megkérdőjelezhetetlen volt a Kapitány személye. Az első pillanattól kezdve mindegy, mit tesz, mert amikor jól játszik, az sem elég jó. Nekem ezzel nincs problémám. Mindannyiunk képes a fejlődésre, és itt nem a hatos pozícióról, vagy bármi ilyesmiről van szó. Minden pozícióban jobban kell teljesítenünk!” – fogalmazott a német mester.

Klopp egy zseni. És szerencsére nem csak zseni, hanem kiváló stratéga, akinek csodálatos csapat dolgozik a keze alá. Azonban, ami szerintem ennél is fontosabb, hogy elképesztően jól kezeli a játékosokat! Az angolban erre a “man management” kifejezést használják, és Jürgen ennek a nagymestere. Láttam egy nagyon jó riportot vele, amelyben gyeptekézés közben mesél arról, milyen is edzőnek lenni. Azt emeli ki, hogy az ő legjobb tulajdonsága, hogy remekül kezeli a nyomást! Egy olyan környezetet teremt a csapata számára, ahova nem szűrődnek be a “külvilág zajai”. Ezzel pedig szép lassan levette a múlt súlyos terheit a játékosok válláról, és megszabadította láncaitól a Mentális Szörnyeteget, akit úgy hívnak: Jordan Henderson! 

A tavalyi szezon egyik legkedvesebb emléke számomra a Southampton elleni idegenbeli győzelem. Salah saját hosszan tartó gólcsendjét törte meg, Bobby Dazzler pedig egy újabb fantasztikus teljesítménnyel rukkolt elő, de a kép, ami beleégett az emlékezetembe, az az oroszlánként üvöltő Jordan Henderson! 

Hendo csereként lépett pályára, gólt szerzett és egyszerűen lehengerlő volt. A gólja után pedig a kezeivel tölcsért formálva rohant a szurkolók felé, mintha csak azt sugallta volna nekik: “Nem hallom, hangosabban! A kritikáitoktól csak még erősebbé válok!” Majd az ég felé emelte a tekintetét, lehunyta a szemeit, és úgy üvöltött, hogy szinte túlharsogta a vörösök több ezres vendég szurkolótáborát!

Egy győztes hadvezér csatakiáltása volt ez

A hadvezéré, aki 2020 június elsején BL győzelemre vezette a csapatát! Erről az éjszakáról pedig megannyi kép van, ami még most is kristálytisztán él az emlékezetemben. Mo Salah hidegvérrel értékesített tizenegyese. Divock Origi hangrobbanást okozó gólja, és az azt követő tőle megszokott higgadt gólöröm. Bobby Firmino bukfence a lefújást követő pillanatban. Jordan és Jürgen, ahogy könnyek közt egymás karjaiba hullnak. A Nagyfülűvel tipi-topizó Henderson, és ahogy a csapat gyűrűjében a magasba emeli a trófeát! És a tekintete, amiben minden egyes küzdelmes pillanat benne volt. Minden áldozat, amit azért hozott, hogy bajnok legyen a vörösökkel!

Mégis a kedvenc képem az, amikor Jordan az édesapját öleli, és könnyekkel a szemeikben, de széles mosollyal az arcukon ünneplik a győzelmet. 

A kép nem a BL győzelem miatt a kedvencem, hanem mert két igazi hőst látok. Mindketten valódi harcosok, akik megküzdöttek a démonaikkal. Az egyikük legyőzte a kritikusok hadát, és kilépett egy legenda szinte végeláthatatlan árnyékából. A másik pedig szembeszállt egy gyilkos kórral, és végül győzedelmeskedett felette, hogy aztán együtt ünnepelhessen a fiával azon a fülledt nyári estén Madridban.

Jordan számára élete legnehezebb időszaka volt, amikor kiderült, hogy az édesapja rákos. 
“Tisztában voltam vele, hogy az egyetlen dolog, amit tehetek érte, az az, hogy ha jól játszom a hétvégéken, mert tudtam, hogy nézni fogja a meccseket. Ez egy másfajta nyomás. Azért akartam jól játszani, hogy segítsek neki meggyógyulni. Úgy gondoltam, ha erre képes vagyok, akkor bármilyen körülmények közt képes leszek játszani.” 

Ez Jordan Henderson. Mindig a többieket helyezi előtérbe. Az édesapját, a családját, a csapattársait. Igazi vezér, aki jó példával jár mások előtt, de nem vágyik rá, hogy dicsfényben úszhasson. Sőt! A kritika számára egész életében olyan volt, mint az üzemanyag, ami a testében zakatoló bivalyerős motort hajtja. 

Jordan, a basszusgitár

Azonban ezt talán eddig is sokan tudtátok róla. Szóval akkor mitől is klasszis Hendo? Pofonegyszerű! És hogy ezt igazán jól tudjam szemléltetni, egy hasonlattal fogok élni. A vörösök kapitánya olyan, mint egy hangszer. De nem ám akármilyen! Jordan Henderson egy basszusgitár! 

Nem vagyok zenész, de nagyon szeretem a zenét. Sokféle stílust kedvelek, de a legjobban az élő hangszeres dalokat. Nincs is annál szebb, mint amikor eszményi harmóniában szólal meg a sok különböző dallam, ahogy egymáshoz simulva elvarázsolnak, és egy csodálatos utazásra visznek! Ott vannak a hangsúlyos hangszerek, mint a gitár, a zongora, a hegedű vagy a szaxofon. Ezeknek a hangját minden dalban meghalljuk és felismerjük. Hisz ők a szupersztárok!

Azonban van egy hangszer, amely egyedi. Különleges, mert önmagában szokatlanul szól, ezért csak ritkán halljuk meg. Nem nyűgözi le sziporkázó szólókkal a közönséget, ezért sokan nem is értékelik igazán. Szinte nem is halljuk, viszont aki valóban szereti a zenét, azonnal észreveszi, ha nem szól! A basszusgitár szinte hangtalanul vezeti a többi hangszert a dallamok országútján, és gondoskodik róla, hogy tökéletes legyen az összhang. A basszusgitár nem más, mint a dalok üteme. 

És ha Henderson a basszgitár, akkor Klopp a zenekar, a frontember vagy akár a karmester egy személyben! 

Jürgen minden egyes hangszerét tökéletesen ismeri. Tudja, hogy mikor melyiket szólaltassa meg, vagy hogy épp milyen stílusban. Tavaly szinte az egész szezon során Heavy Metal dübörgött, de azóta megtanultunk finomabb dallamokat is játszani. Minden egyes mérkőzésre külön hangolódunk, és Jürgen azokat a hangszereket választja ki, amikre szükség van az aktuális koncerten. Ennek megfelelően komponálja meg minden dalunkat, mi pedig élvezettel hallgatjuk szinte minden egyes szimfóniáját!

És hogy mi az, ami az összes zenei stílusban közös? Hogy mi az, ami ugyanúgy szerves része a popnak, a rapnek, a jazznek, a komoly zenének vagy akár a heavy metálnak is? Nem más, mint a ritmus, az ütem. Azaz Jordan Henderson! 

Klopp egyszer így jellemezte Hendersont: “Ha egy könyvet kéne írnom Hendóról, 500 oldal lenne!”

Ezen sorok elolvasása után is biztosan lesznek kétkedők és kritizálók, akik szerint Jordan nem világklasszis játékos. Szerintük csak a körülötte lévő spílerek miatt tűnik annak.

Azt hiszem, rajtuk az sem segítene, ha Klopp megírná azt az 500 oldalas könyvet, és elküldené nekik. Sőt, valószínűleg az sem, ha személyesen vinné ki nekik, és megpróbálná egy csipetnyi játékintelligenciával megfűszerezni a futballtudásukat.

De tudjátok mit? Jordan a lehető legjobban kezeli a kritikát. Figyel, átértékel, és amennyiben építő jellegű, akkor dolgozik rajta. A károgókkal, a trollokkal és az önjelölt “szakértőkkel” pedig nem foglalkozik. És egy jó ideje már én sem. Akinek nem elég Jürgen Klopp vagy Kenny Dalglish garanciája, annak a véleménye nem érdekel. Akinek nem számít, hogy a csapattársai hétről-hétre elmondják, mennyire fontos számukra, és hogy nála jobb kapitányt elképzelni sem tudnak, annak a véleménye nem érdekel. És aki nem látja, hogy Jordant most már olyan játékosokkal említhetjük együtt, mint Emlyn Hughes, Graeme Souness, Alan Hansen vagy éppen Steven Gerrard, annak a véleménye sem érdekel.

A futball olyan, mint a zene. Színes és sokrétű. És a sok mesés hangszer közt szinte észrevétlenül brillírozik az a bizonyos egy, a basszusgitár. Maga az ütem. Olyan, akár a testünkben a bíborvörös elixírt ritmusra pumpáló izom. A szívünk. 

Jordan Henderson a Liverpool szívdobbanása. 

Forrás: Neil Jones - Criticise Hendo all you want - it's water off a duck's back!