A Varsói Niké

5nike_1.jpg

Varsó egyik jelképe ez a szobor, teljes nevén: Varsói Védőinek Emlékműve. Már 1945-ben felmerült az, hogy a német megszállás alatt itt elesett lengyel hősök tiszteletére emlékművet kellene felállítani. Ebben a város helyreállítása sem akadályozhatta volna meg az illetékeseket, hiszen a gettóharcosok emlékművét elég gyorsan sikerült felállítaniuk – lényegében egy romhalmaz közepén. Ami itt akadályt képezett, az a politika volt. 

Mert a Varsói Felkelést (1944. augusztus 1. – október 2.) a sztálinista történetírás úgy kezelte, mint a londoni emigráns lengyel kormány kalandorvállalkozását, amelynek nem volt más célja, mint az, hogy a szovjet csapatok bevárása nélkül ezzel igyekezzenek a polgári (tehát antikommunista erők) pozíciókat szerezni a felszabadítandó országban. A felkelés reménytelen hősiességét elismerték, de vezetőik céljait elítélték, arról pedig szó sem lehetett, hogy a Visztula túlsó partján lábhoz tett fegyverrel várakozó Vörös Hadsereg felelősségét firtassák. Innentől kezdve szó sem lehetett arról, hogy ennek emlékművet állítsanak.  

Az enyhülés végül 1956 után következett be, amikor végre kezdtek helyreállni a dolgok a kollektív emlékezetben. Arról azonban még mindig szó sem lehetett, hogy a Honi Hadsereg katonái kapjanak egy külön emlékművet. Valami összefoglaló alkotás kellett, amely politikai irányultság nélkül tette volna lehetővé a varsóiak szabadságharcának az elismerését.  Több körben került sor az emlékmű pályáztatására, amelyet végül egy krakkói szobrász, Marian Konieczny (1930-2017) nyert meg. Modellje pedig egy Hania Tarczyńska nevű hölgy volt, bár e főnevet nem árt zárójelbe tenni, merthogy Hania ekkor még csak 11 éves volt… Mielőtt azonban a szobrászt esztétikai pedofíliával gyanúsítanánk meg, jelezni kell, hogy csak az arcát mintázta a lányról, a testét és (főleg) a kebleit nem. Hania különben bennfentes körből származott, mivel a szaktárs Jan Tarczyński építész lánya volt.  

A talapzatra pedig köztes módon azt tetették ki, hogy ez „Varsó Hősének” jár,  beleértve mindenkit: a gettóharcosokat, a Honi Hadsereget, a partizánokat, a kommunista ellenállókat és az ártatlanul kivégzetteket is. 

A mű eredetileg a Nagy Színház előtti téren lett felavatva (ez volt a felkelés központja). Az avatás dátumával is sikerült elkerülni a konfrontációt a szovjet emlékezetpolitikával: 1964. július 20-án történt meg ez, vagyis az 1944-es Varsói Felkelés kirobbantásának huszadik évfordulója előtt tizenegy nappal. De természetesen az 1964-es dátumból, aki akarta, értette, miről is van szó. 

Ma azonban már nem találjuk eredeti helyén a szobrot: 1995. november 14-én leemelték a talapzatáról, áthelyezték egy térre, majd 1997. december 15-én emelték fel ismét a mostani helyén, az Óváros mellett. Kapott egy kb. 20 méteres talapzatot, ami által a nőalak egészen légiessé vált: mintha a Harc Istennője, vagy egy lobogó hajú valkűr lebegne át az alatta kavargó csatatér fölött (ami egy kis park), kezében a lengyel lovagok kardjával. Hátránya lett viszont a nagy magasságnak, hogy a szobor immár részleteiben nem figyelhető meg, s ugyancsak tekergetni kell a nyakunkat, hogy felfogjuk az emelkedettségét.

20180209_155749_1.jpg