Nem csak történelem :)

Érdekes sztorik a múltból

Érdekes sztorik a múltból

Könyves Kálmán halála

2023. január 31. - DJP

Talán az egész Árpád-kor legellentmondásosabb uralkodója volt Könyves Kálmán, legalábbis így utólag nézve, hiszen olyan ellenszenvvel senki másról nem írtak, mint róla.

konyves-kalman.jpg

Persze nem meglepő, hogy II. (Vak) Béla idején ellenszenvvel írtak róla, hiszen Bélát és apját, Álmost Kálmán vakíttatta meg. Ennek ellenére a "Testalkatára nézve ocsmány volt, de ravasz és tanulékony; borzas, szőrös, kancsal, púpos, sánta és hebegő" leírás nem igazán kedvező a magyar királyra, bár az kiderült belőle, hogy intelligens volt.

kalman.jpgTeljesen valószínűtlen, hogy valóban olyan lett volna, mint a leírás, hiszen akkor feltehetően sem püspök, sem király nem lehetett volna, az előbbieket az egyház szabályai, az utóbbit a kor elvárásai akadályozták volna meg. Valószínűleg egy átlagos férfi volt, nem olyan harcedzett és atletikus, mint Álmos, de az biztos, hogy ritka nagy tudással rendelkezett.

Ez főként akkor igaz, ha azt is olvashattuk róla, hogy "a magyarok Könyves Kálmánnak nevezik, mivelhogy voltak könyvei, amelyekből mint püspök a zsolozsmát olvasta" és "Kálmán, a magyarok királya a korábban élő összes királyok között a legműveltebb az irodalom tudományában."

Persze Kálmán alapvetően türelmes volt, hiszen Álmos kezdettől fogva próbált neki mindenesetben ellenállni. Amikor Kálmán a pápánál talált támogatást, Álmos IV. Henrik támogatását kérte, s akár az országot is felajánlotta volna hűbérként.

Számtalanszor fellázadt Kálmán ellen, aki majdnem mindig megbocsátott, de a hatodik lázadásnál már beleunt a várakozásba, s elfogatta, majd megvakíttatta a testvérét és fiát is.

sztlaszlo.jpg

A kiváló hadvezér és politikus egész Európa egyik legműveltebb uralkodója volt, aki Szent László magyar királyt követte a trónon, akinek csak lányai születettek, közöttük a bizánci császárnévá lett Piroska, aki Kálmán udvarában nőtt fel.

Két házassága volt - az elsőt Szicília grófjának lányával kötötte, s összesen négy gyermeke született, akik közül István később II. István néven magyar király lett. Az első felesége halála után feleségül vette a Rurik-házból származó Eufémiát, II. Vlagyimir kijevi nagyfejedelem lányát, de fiukat kitagadta, mert a királynő (állítólag) házasságtörést követett el.

Bő húsz évvel a trónra lépése után vélhetően már súlyos beteg volt, ezért vakíttatta meg Álmost és Bélát, hogy a fiát ne tudják a trónról letaszítani.

 bunti.jpg

A király állapota egyre romlott, majd hamarosan meghalt - a Képes Krónika szerint a következő történt:

"Ezek után a király súlyos betegségbe esett, s volt egy Draco nevű olasz orvosa, akiben roppant bizakodott. Ez tapaszt rakott a király fülére, akit fejfájás gyötört, és a tapasz a fülének járatain át agyvelejének jó részét kiszívta. Miután a tapaszt, mivel nem bírta tovább elviselni, eltávolították, megmutatta azt Otmár ispánnak. Otmár ispán megtekintve a tapaszt, látta rajta a kiszívott agyvelőt, s ezt mondta a királynak: "Uram, az segít rajtad, ha felkészíted magad az útra kelők szentségére. Ennek hallatán a király megijedt, és felnyögött.

Ezután a király tanácskozni kezdett az elvetemült Sima fia Márkkal, Jákó fia Achillesszel és más ispánokkal, akiknek tanácsára a herceget és az anyja öléből kiszakított fiát megvakíttatta. Közülük elküldött egyet, név szerint Bot fia Benedeket, hogy fogja el a herceget, nehogy véletlenül a király halála után ő lépjen az örökébe. A király azután, amikor halálán volt, meghagyta fiának és főembereinek, hogy halála után torolják meg Oroszországon azt a sérelmet, amelyet vele szemben elkövettek.

Amikor Benedek eltávozott, a herceg monostora előtt üldögélt, saját fájdalmán keseregve. Amikor meghallotta, hogy vágtatva lovasok közelednek, lelkében előre megérezte, hogy veszedelem fenyegeti, bevezettette magát a monostorába és kezével szűz Szent Margit oltárába kapaszkodott, hogy legalább az Isten és szentjei iránti tiszteletből ne merészeljék onnan elhurcolni. Benedek azonban, akire épp az ellenkező név illenék rávetette magát szentségtörő kezét, és erőszakkal elhurcolta onnan, noha markolta az oltárt. S miközben így elvonszolni igyekezett, a herceg kezén fölszakadt a bőr, és vérével beszennyezte az oltárt. A papok azonban őrizték az egyház kapuit, és el akarták fogni ezt a Benedeket. Az megelőzve őket, dühödt lélekkel, úgy ahogy tudott, kijutott, s miközben sebesen vágtatott a Pilis erdején át, leesett a lováról, és nyakát szegve meghalt. A kutyái pedig, akik követték, szétmarcangolták húsát és csontjait. (Bollók János fordítása)"

A tünetek leírása alapján feltehetően középfül-gyulladása volt, amely a kezeletlensége miatt agyvelő-gyulladássá alakult át, s ez okozhatta a király halálát.

A püspöknek készült uralkodó így 42 éves kora körül hunyt el.

 djp

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hi-sztori.blog.hu/api/trackback/id/tr8518038414

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása