Hétköznapi Geekságok

Blade Runner 2049

2022. június 28. - Gubán Bélu

3.jpgSzárnyas Fejvadász hetünk második, de nem utolsó állomásához érve úgy gondoltam, hogy az 1982-es alkotás folytatását hoznám el nektek. A filmmel kapcsolatos viszonyomról annyit, hogy a cikk írásához néztem meg először, sosem volt rá alkalmam igazából, bár tudtam, hogy létezik.

A filmet Dennis Villeneuve rendezte, és szerintem egész remek munkát végzett. Nagyon jól sikerült visszaadnia azt a cyberpunk világot, amit Philip K. Dick anno megálmodott, sőt, megkockáztatom, látványvilágában inkább hasonlít a könyvben leírtakhoz, mint akár az első film. Itt van por, van „szuvat” és van kilátástalanság.

Igazi keverék kutya ez, mert zeneiségében meg visszaköszönnek Vangelis dallamai, holott Hans Zimmer a zenei felelőse. Zimmer zenéit pedig nagyon szeretem.

A fő cselekményszála a Ryan Gosling által alakított K detektív körül forog, aki akaratlanul is belecsöppen egy világrengető felfedezésbe. Ugyanis egy kiiktatott android háza táján egy rejtélyes ládát talál, amiben egy szülés közben meghalt nő csontváza pihen.

5.jpgA laborvizsgálatok megállapítják, hogy a nő android volt, ami nem annyira jó hír, ugyanis a mesterséges és az „igazi” közötti határvonal elmosódása egy polgárháborúhoz vezethetne, amiben a rendőrség nem annyira érdekelt.

K detektív, aki maga is replikáns, nyakába veszi a lábait, és nyomozni kezd: ki a rejtélyes replikáns nő, aki gyereket szült? Mi történt a gyerekkel? A nyomok egy emberhez vezetnek végül, aki nem más, mint Rick Deckard…

Szokásomhoz híven nem szeretnék semmilyen poént lelőni a filmről, mert aki még nem látta, annak új, hiába telt el a bemutató óta majd’ öt év.

Annyit elárulok, hogy a film rengeteg fordulatban bővelkedik, talán eggyel-kettővel több is van belőle a kelleténél.

10.jpgIgazából annak ellenére, hogy a film a határok elmosását kívánja előtérbe helyezni „a mi az ember?” kérdésében, mégis valahogy sikerült az androidokat nagyon távolinak ábrázolnia. Itt főleg az zavart, hogy a replikánsok Nexus akárhanyadik verziója szerintem hidegebb, mint elődei voltak, holott éppen az volt a cél, hogy minél emberibbet alkossanak. Úgy tűnik, ez a célkitűzés 2049-re elhalt.

A film majd’ három órás játékideje kicsit soknak bizonyult nekem. Sok a csöndes-nyugodt jelenet, ahol alig hangzik el bármi is. Ryan Gosling jól hozza ezt a komoly, halk szavú alakot, de lehet már túl jól is.

Ana De Armas szerepére kitérnék, ami a 2013-as Her (A Nő) című filmből ismert mesterséges intelligencia, Samantha átemelése a Blade Runner világába, annyi különbséggel, hogy itt vizuálisan is megjelenik a nő, hála istennek. Kicsit zavart, hogy ezeket a jeleneteket már láttam abban a filmben, és még a prostituáltas „beleköltözős” jelenetet is lenyúlták onnan. Hát mit ne mondjak.

Jaj, megint megérkezett a fikázós énem, ezért elnézést kérek. Összességében a film teljesen élvezhető volt, bár több logikai bukfencet tartalmaz, és lopott jelenetet, ötletet is láthattunk benne.

Nézzétek meg a Her-t (magyarul: A Nő), marha jó kis romantikus film az a mesterséges intelligencia és az ember viszonyáról, a virtuális világ térnyeréséről.

Azért ha van kedvetek, a Szárnyas Fejvadász 2049-et is megnézhetitek, mert annyira nem rossz cucc ez.

Bélu voltam. Sziasztok!

7.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://hetkoznapigeeksagok.blog.hu/api/trackback/id/tr7017787416

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2022.06.28. 11:29:06

Már öt éve?
Azóta se láttam még ...

Dead Man 2022.06.29. 15:30:58

Annyi elrejtett részlet van a filmben, hogy érdemes többször is megnézni. Elsőre én is azt hittem, hogy ez egy jó film és csak később jöttem rá, hogy egy mestermű.

Az, hogy Gosling fapofával indít különös jelentőséget ad a legkisebb szemrándításának is. A minimális mimikájával hatalmas karakterfejlődést ad elő. Kövesd ezt végig figyelmesen és egy új filmet fogsz látni. Rájössz majd, hogy a faarcú hős üzenete pont az ellenkezője annak amit először hittél.

Ugyanis amikor a végén átszellemült arccal, boldogan hal meg a jó ügyért, az pontosan azt jelenti, hogy ezek a replikánsok emberibbek az embernél.
süti beállítások módosítása