Rákerestem a Sweet Tooth-ra, és legalább egy tucatnyi írást találtam. Logikus, mert pár napja kaptuk meg Netflixen az első évadot, ilyenkor beindul a kritikus és a rajongó szellemiség is. Meglovagolva ezt a hullámot: inkább a képregényről írok. ;) Bár élvezhető a sorozat is, de megannyi eltérés van az alapműhöz képest, így egy kis kóstoló után feladtam. Nem rossz, de nem ugyanaz. Ez egy olyan képregény, amire azt mondom: annyira jó, hogy lehetne Image Comics kiadvány is! :D Na ja, nagyon fura ilyet olvasni a DC Comics (azon belül Vertigo, most már Black Label) háza tájáról. Tipikusan Image, akárhogy is nézem. Az eredeti sor 2009 és 2013 között került kiadásra, és 40 füzetet töltött ki. Ezt követte tavaly egy hat részes minisorozat (The Return). Az író és egyben rajzoló a kanadai Jeff Lemire.
A sztori egy tipikus posztapokaliptikus vonal, kisvárosi környezetbe elhelyezve. Többször találkoztam azzal, hogy ez a képregény a "Mad Max találkozása Bambival". Ha az előző mondatot összekapcsoljuk azzal, hogy a Netflix sorozat magyar (al)címe "Az agancsos fiú", akkor már meg is van, hogy miért. Adott Gus, a főszereplőnk, aki talán kilenc éves, ami talán nem is olyan biztos. Az viszont biztos, hogy szereti az édességet, ezért is kapja a Sweet Tooth, azaz Édesszájú becenevet. Az apjával él egy elszigetelt helyen, egy házikóban, a semmi közepén, viszont az apja már nem sokáig gyarapítja az élők sorait. Az "öreg" hívő, de ért a növényekhez, gyógyításhoz stb., és ezeket megtanulja Gus is.
A srác álmodik, de ezek az álmok inkább víziók (hogy mikor mennyire jönnek be ezek a dolgok, az lassanként kiderül). Például egy nagy emberről, aki rosszat akar tőle, neki. Amikor egyedül marad, mert az apa is elkapta a bizonyos kórt, ami jelentősen csökkenti a Föld népességét, próbál egyedül boldogulni, de elég gyorsan rátalálnak, és rá is támadnak. Mert egy agancsos fej mindig szép trófea, hát még ha az egy fiú fején van! Mert a kórral egyidőben megjelentek az úgynevezett hibridek is, azaz olyan gyerekek születtek, akik részben emberi, részben pedig állati tulajdonságokkal rendelkeznek. A támadást úgy ússza meg, hogy megjelenik az a bizonyos nagy ember (Thomas Jepperd, jó eséllyel a Marvel Punisher karaktere szolgált alapul vagy ihletként), aki megmenti. Majd magával is viszi, mert egyedül nincs esélye a gyereknek. Majd megint megmenti, és megint... Mindig így lesz? Na, ezért kell elolvasni a képregényt, mert ez csak a kezdet, egy kis laza bemelegítés. Fordulatokban bővelkedik, és még ha nem is tartja végig a szédületes tempót, de mégsem válik unalmassá. Pedig egyértelműnek tűnik, hogy csak kétféle vége lehet. Na de melyik? És hogy? Nem mindegy! :)
A rajzok nagyon jól adják át az egész hangulatot. Az mindig pozitív lehet, amikor az író egyben a rajzoló is, mert - bár sok zseniális ellenpélda van - az író tudja pontosan és tökéletesen, milyennek szeretne látni egy karaktert, egy jelenetet, vagy az egész világot. Nagyon komor és szomorú, de a boldog pillanatok nagyon feldobják az egészet, és teljesen átérezhető. Gus egy gyerek, aki túl korán válik felnőtté, de ennek ellenére mindig gyerek marad. Kicsit mind magunkra ismerünk ebben a karakterben, de ha nem... akkor valószínűleg nem is olvassuk el a képregényt. Sőt, egyéb képregényt sem.
Sajnos magyarul nem adták még ki, és jó eséllyel nem is fogják. Tehát akit érdekel, az kénytelen lesz angol nyelven beszerezni majd elolvasni. Amúgy is teli van olyan nyelvi fordulatokkal, illetve olyan nyelvtani megoldásokkal, amik szépen kiemelik az egész életérzést, viszont fordításban nehéz lenne visszaadni. Nos… Ne csak nézzünk, olvassunk is! ;)
Kalmár Tibor tollából
