Jahangir sírja állítólag a szubkontinens második legszebb látnivalója Taj Mahal után. A Shalimar kertekhez hasonlóan nagyon szép volt, nekem abszolút kedvencem Lahore-ban. Természetesen ez is az UNESCO világörökség része.

Ugyanúgy indultunk neki, ahogy a kerteknek. Koszos kapualj, mellette tehenek legelésztek, meg valami kisebb pocsolyában fürödtek. A környezet szemléltetésére következzen pár kép:

Beléptünk, körbezárt hatalmas kertben találtuk magunkat, látszólag semmi extrával, de itt már sejtettük, hogy a falakon túl lesz valami csoda. Nem csalódtunk. Az első képen látszódik a kapu, ami a sírhoz vezet, a másik két kép az "előkert". Végül a sír.

Külön árazás van a külföldieknek. A helyieknek 20 rúpia, külföldieknek a skin tax-el együtt 500. Hogy a "hülye" külföldiek jobban megértsék, nekik nagyobb betűkkel írták ki. Biztos, ami biztos :)

A sírt Jahangir mogul uralkodónak építették, aki 1627-ben vesztette életét.

A Dilkusha kert, ahol eltemették, a feleségével kedvenc helyük volt. A történészeket megosztja, hogy a fia vagy az uralkodó felesége építtette-e a kertet. Mindenesetre a felesége találta ki a kert és a sír felépítését. Az építés 10 évig tartott.

A Shalimar kertekhez hasonlóan itt is a vízjáték lehetett a legszembetűnőbb, a sírhoz egy hosszú (ma már teljesen száraz) szökőkút vezet. A kert, a fák, a virágok itt jobban karban voltak tartva a Shalimar kertekhez képest. 

Ez annak a kapunak a túloldala, amin beléptünk: 

A kert: 

A kislányaim szórakoztatására először a szökőkútban, aztán mellette futóversenyt rendeztünk. Azaz "vigyázz, kész, rajt!"  felkiáltás után futásnak eredtek. A kicsinek volt előnye, ezzel együtt általában a nagyobbik nyert. A helyieknek annyira megtetszett az ötlet, hogy utána ők is versenyezni kezdtek. A különbség? Kb 15-17 év volt :P

 A szunnita hagyományok szerint a sírnak nem lehet teteje. Ezt a hagyományt Jahangir sírjánál megtörték, de Jahangir kifejezetten megtiltotta, hogy a sírja fölé kupola kerüljön, ez volt a kompromisszum a szunnita hagyományokkal. Emiatt azonban a Taj Mahaltól eltérően hiányzik róla a díszes kupola. 

A homlokzatot vörös homokkőből készítették és márvánnyal díszítették (ld legelső kép). A síron csodálatos kövek voltak, melyek a sötétben nem, de a fény hatására elvileg világítottak. A gyerekek nagyon élvezték, hogy telefonokkal világítgatták a köveket. A sírra pedig, ha jól emlékszem, Allah neveit írták fel, de ez a mondat csak akkor marad benne, ha a jobbik felem is megerősíti. :) (Maradhat - a lektor.)

A sír tetején négy minaret van, az egyikbe sikerült feljutnunk, a kilátás szerintem páratlan volt. 

Okéoké. Én is érzem. Gratulálok a Pepsi-s bódét odahelyező, kiváló tájérzékkel rendelkező helyinek, nagyon illik a kapu mellé...

Az őrünk is feljött velünk, aki két kisebb szívinfarktuson esett át, mert kisebbik lányom 30 cm-re megközelítette a perem korlátját. És egész végig csak sóhajtozott, hogy "J. NO, J. NO!" Nekünk kicsit lazább volt a tűréshatárunk, de milyen szerencse, hogy van velünk valaki, aki törődik a gyerekeinkkel. :)

A mauzóleummal szemben volt egy másik épület is, ami az én fantáziámat sokkal jobban megmozgatta már első ránézésre is. Ez Jahangir sógorának, Asif Khan-nak a sírja (mellette gigászi mangófa).

A két mauzóleum egymással szemben áll és köztük egy hosszú szökőkút húzódott. Később döntöttek úgy, hogy a két épület közé illene egy mecsetet emelni, ezzel megtörték a teret. A sír egy nyolcszögletű épület és itt már megjelenik a díszes kupola. A belsejében 8 kapu biztosítja a fényt. Az épületet fehér márvánnyal és színes drágakövekkel díszítették, néhány maradt belőle.

Ezzel a pár képpel búcsúzom, folyt köv még egy poszt maradt Lahore-ból.