Avagy az élet iskolája

Hátizsákos bandukolás

Hátizsákos bandukolás

Kolumbiai história

2020. április 05. - hátizsákosbandukolás

8be31665-484b-4edb-b56c-6026317d8860.jpeg

Az igencsak nyomasztó határátlépés után első állomásunk a Las Lajas Sanctuario volt, egy kanyonban épült gyönyörű bazilika. Nem csak maga az épület  csodaszép (neogótikus stílusú), hanem az, hogy hídként átível a völgy fölött és hogy egy vízesés mellé építették mind nagyon különlegessé teszik.

 82a03c9c-e90c-4516-aab9-5e2a8bf1fe17.jpeg

A legenda szerint 1754-ben egy indián származású asszony öt éves Rosita leányával egyik településből a másikba menet a Pastaran hegy barlangjában pihent meg. Visszafelé a süketnéma kislány csodával határos módon megszólalt a barlangban, és azt állította, hogy egy mesztic nőt lát egy kisdeddel a karján. Pár hét múlva eltűnt a kislány és a barlangban találták meg amint egy nő előtt térdelt és egy kisdeddel játszott. Majd amikor Rosita nagyon megbetegedett, és végül bele is halt a betegségébe, édesanyja elvitte testét a barlangba ahol imádkozott érte. Ezután csodával határos módon a kislány feltámadt, amiről hírt adtak a közeli kolostornak. A helyi barát ezután elment, hogy megbizonyosodjon a Mária jelenésről és a csodáról, és attól fogva szent helyként tisztelték a barlangot. Így kezdték el kis kápolnaként használni a helyet, először egy Mária rajz került a barlang falára, majd 1794-ben téglából épült kis épületet húztak fel köré. 1916-ban tették le az első követ a mai épület helyére, egy hidat építve a völgy fölé megkönnyítve a bazilikába való jutást.

1355170f-2320-4c7b-9b2a-3c360f4d7417.jpeg

Az épület különlegessége még, hogy az  oltár a barlang kövéből épült, és hogy a zarándokok a velük történt csodákról hálát adó emléktáblákat helyeznek el a hegy oldalában. A látogatók ezek mellett sétálnak le a völgybe a bazilikát megtekinteni.

 3d50ab9f-3327-4456-b9b1-aed4dc3a5f05.jpeg

249cfa61-d6b3-434c-b317-3dfe6c9cc01a.jpeg

Innen stoppoltunk tovább Pastoba, amitől negyed órára volt következő úti célunk, egy kis vendéglő. Hosszabb várakozás után egy lesötétített ablakú autó fékezett le mellettünk, ráadásul úgy, hogy már egyszer elhajtottak mellettünk, csak aztán visszajöttek értünk. Három nagydarab, kopasz, napszemüveges férfi szállt ki belőle, Tomi elég bizalmatlan volt az elején, nekem nem voltak ellenérzéseim, úgyhogy mentünk velük, egészen Pastoig. Hát, hamar odaértünk, arra nem lehet panasz, mert úgy száguldoztunk, hogy az autóban is lobogott a hajunk. Próbáltuk a sofőrt (Edgar) beszéltetni, hátha akkor lassabban vezet majd, de semmi sem változott. Akkor elkezdtük kérdezgetni, volt-e már balesete, nem volt, de akkor sem vette a célzást. Jó, hát akkor Tomi megunta a kertelést, kerek perec megmondta, hogy az életünk többet ér mint az a pár perc, amit spórolhatunk, és a családjuk tuti élve akarja őket viszontlátni, hát még a miénk! (Mintha ezt már eljátszottuk volna párszor Bolíviában és Peruban is....) Ez részben hatott, egy ideig. Mert aztán időnként újra emlékeztetni kellett. Útközben feljött az útzár témája, ugyanis ekkor volt Kolumbia déli részén majdnem egy hónapos útzár, amit az őslakos törzsek szerveztek meg kimutatva elégedetlenségüket a kormány által, natív területek elcsaklizásával szemben = kőtorlaszokat építettek a Panamericana-ra, ami egyedüli útként szeli keresztül D-Kolumbiát, ezzel teljesen megbénítva a közlekedést, élelmezést, sőt a végén még a benzinből is hiány volt. Ezzel teljesen megállt az élet a déli régiókban. De épségben eljutottunk Pastoba, hazavittük az utastársakat, aztán Edgar megkérdezte, hogy nem akarunk-e felmenni hozzájuk, mert a gyerekek miatt haza kell mennie, de később ki tudna vinni a vendéglőhöz. Nagyon kedves volt, értelmes és vicces, még bevásárolni is elvitt minket, meghívott enni (tipikus kedvesség), elmentünk velük telefont venni, mert a nagyobbik fia a spórolt pénzéből új telefont szeretett volna vásárolni, és pont akció volt. A kisebbik fiú végig pókemberes jelmezben rohangált az üzletben, tele energiával, úgyhogy jól jöttünk lefárasztóknak.

 4052c9cf-3bbd-48b6-9dee-5c568d5bd81e.jpeg

Este végül meg lettünk hívva egy ott alvásra, így másnap reggel vitt el minket a mászóhelyre. De azért lefekvés előtt még játszottunk egy gyors Star Wars játékot x-boxon a gyerekekkel. Másnap a vendéglő mögött lesátraztunk egy természetes medence és két vízesés társaságában, és felfedeztük a környéket. Pasto mellett több kis mászószektor is található, nagyon szép környezetben, eukaliptusz erdőben, völgyekben, vízesés mellett.

img_0942.jpeg

 bf9b051f-5b71-4460-8340-ed7212ac7912.jpeg

pasto.jpeg

img_4767.jpeg

Sajnos kicsit minden vizes volt, mert előzőleg elég sok eső esett, így történt, hogy a harmadik napon a stand-akasztás közben megcsúsztam, a kötél a lábam mögé került, és estem egy elég nagyot. Megütöttem a térdem és a könyököm és sajnos az előbbi komolyabbnak bizonyult, így lőttek a további mászásnak. Tomi azért egy napot még próbálkozott önbiztosítással, de az nem nagyon jött be neki. Más mászókkal meg nem igazán találkoztunk. Abban a pár napban amíg ott voltunk önkénteskedtünk, fürödtünk a medencében, felfedeztük, hogy a szomszédnak vannak tehenei, úgyhogy potom pénzért vásároltunk házi tejet (Ecuadorban Ceciliáéknál nagyon megszerettük) és kicsit a kórház környékén is körülnéztünk.


img_4832.jpeg

Aztán amikor már nagyjából tudtam járni, elindultunk Bogota felé. Pontosan négy napunkba tellett felstoppolni, útközben kaptunk hideget, meleget. Popayan mellett egy fiatal apuka vett fel minket az alig egy éves kislányával, körbemutatta a fehér várost autóval, és meghívott csupa ottani különlegességre, mert semmiképp sem akarta, hogy a nélkül utazzunk tovább Kolumbiában, hogy a popayani tipikus ételeket kipróbáltuk volna. Egyébként Popayan egy nagyon szép koloniális város, sokáig ez volt az úgynevezett Gran Columbia (Nagy Kolumbia) fővárosa, fehér városnak is hívják. Itt rendezik meg minden évben a Blancos y Negros karnevált (fehérek és feketék), ami az ország legnagyobb karneválja, mindenki fekete vagy fehér maszkot hord. Érdekes, hogy ez az esemény még arra az időre vezethető vissza, amikor fekete rabszolgákat hurcoltak be Afrikából, és egész évben minden nap dolgozniuk kellett, kivéve egy napot. Ezt arra használták fel, hogy táncolva és énekelve kérjék isteneiket, hogy segítsék őket a fehér rabszolgatartók ellen, szabadítsák meg tőlük a népüket.

 

img_4868.jpeg

img_0956_1.JPG

img_4860.jpeg

img_4872.jpeg

img_0978.JPG

img_4888.jpeg

img_1002.JPG

Ezután stoppoltunk tűző napon, esőben, egyedül és többedmagunkkal, éjszaka és nappal. Legtöbbet kamionon, hol ülve, hol állva, mert a lábaink eléggé kivoltak, és itt történt egyszer, hogy egy motoros mellénk gurult és feladott egy hatalmas csomag pattogatott kukoricát, virslit, szárított banánt azzal, hogy az egyik út menti árus küldi. Teljesen le voltunk nyűgözve, első benyomásunk Kolumbiáról mondhatni elég jó volt. A stoppolás során aludtunk építkezésen, egy hotel kertjében gyümölcsfák között, úgyhogy teleettük magunkat guayabával.

 img_4851.jpeg

img_0954.JPG

img_4856.jpeg

Egyik hajnalban, már második napja utaztunk ugyan azon a kamionon kívül ( a plató tetején) a motor mögött, még szürkeség volt, egyszer csak láttuk, hogy valaki kiugrik az útszéli bokrok mögül, egy darabig párhuzamosan rohan a kamionunkkal, majd egy kanyarban felugrik. Előrejött hozzánk, kérdezett valamit valami útlezárásról, mi nem tudtunk választ adni, úgyhogy előremászott a sofőrhöz (kívülről, a mozgó járművön!) és az ablakon keresztül megkérdezte a vezetőt a dologról. Miközben a szerpentinen kocsikáztunk. Nem kaphatott kedvező választ, mert fél óra múlva leugrott egy kanyarban. Venezuelai volt, és ahogy láttuk és hallottuk később az út során, sok fiatal utazott így. Máskülönben nem kaptak stoppot, mert alig álltak már meg nekik az autók. Így is rengeteg embert láttunk kamionok tetején fürtként lógva mindenütt, de még többet az út mentén sétálva gyerekestül, mindenestül.

img_4845.jpeg

img_4906.jpeg                                                                                    Piros Ferrarink
img_4911.jpeg                                                               Sátrazás a kamionplatón esőben...
img_1014.JPG                                                                          Cukornád szállítás

Hát így jutottunk el Bogotába. Útközben meghívott minket a sofőrünk egy vajas arepára, ami nagyon finom volt, készítettünk unalmunkban pár videót, és egyszer még a sátorponyvát is magunk fölé feszítettük, annyira esett az eső. Amikor megérkeztünk Bogotába úgy néztünk ki, mint a szénlapátolók, mert előzőleg a kamion szenet szállított, így minden szénporos volt. A hallásunk sem volt az igazi, mert a motor nagyon hangos volt, és ezért még két napig csengett a fülünk és nem hallottunk jól. Mintha egy konstans két napig tartó koncerten vettünk volna részt. A rendőrséggel is találkoztunk menet közben, de ők csak annyit tettek hozzá a kamionon való utazásunkhoz (egy ordibátorral), hogy legyünk szívesek visszaülni a jármű tetejére. Mert ugye azt mindenki tudja, hogy állva utazni egy kamionon nagyon veszélyes...

 img_4929.jpeg

img_4941.jpeg

Bogotában nem töltöttünk annál többet, mint hogy kijussunk belőle, mert úticélunk Suesca volt, egy kis falu, 1,5 órára Bogotától, ahol egy “fél kanyon” várt ránk végtelen szikláival. Sikeres megérkezésünk után amíg még vártunk Diegora, kedves vendéglátónkra, gyorsan letoltunk egy-egy szelet pizzát, mert aznap nem jutott sok a konyhára. Diego kontaktját még Piedra Paradaról kaptuk meg egy chilei lánytól, aki szintén Diegonál és Caronál szállt meg amikor arra járt. Hatalmas mázlink volt velük, mert nem csak nagyon jófejek, kedvesek és mászók voltak, hanem még fél óra gyaloglásra is laktak a sziklától. Picike házuk egy domb oldalán áll, a környéken még három másik ház társaságában, gyönyörű kilátással.

img_4949.JPG

img_4951.jpeg

img_1043.jpeg

img_5076_1.JPG

28ec8410-67c3-403f-9751-530d61734220.jpeg

Mi a házikó oldalában vertük fel a sátrat, de fürödhettünk bent és főzhettünk is, bár inkább a saját benzinfőzőnket  használtuk, hogy ne az ő gázukat fogyasszuk. Másnap Diegoval és a két kutyával, a Hercegnővel és a bordercolli Gastonnal, akivel szerelem volt első látásra, elmentünk megismerkedni Suescával. Kb. 35-40 perces séta vitt le a homokkő/mészkő-kanyonba, a természetvédelmi területre, ahol egy folyócskán átkelve a sínek mellett sétálva volt elérhető a szikla. Már az első nap tapasztalata is azt mutatta, hogy érdemes a második kötélhosszokat mászni, ha nem csúszkálni akarunk a falakon. Suesca az egyik legnépszerűbb mászóhely Columbiában, így aztán a könnyen elérhető utak eléggé le vannak mászva (az utak nagy része tradicionális stílusú). De nem csak e miatt éri meg feljebb mászni. Gyönyörű, változatos utak várják a függőstandból biztosítani hajlandó mászókat. Mi is pár próbálkozás után inkább a kissé kényelmetlen pozícióban való függést vállaltuk cserébe az élménymászásért. Itt mászta Tomi azt a látványos plafont, ami félig nittelt, félig trad volt, és ahol aztán vissza is kellett másznia, mert nekem túlságosan kitett volt ahhoz, hogy kövessem.

3515fe48-8e4c-45df-a200-c422a305f360.jpeg

8014c113-ffe2-4bbd-9dee-0514c5d5e7af.jpeg

b4840250-a6c8-4775-ac2a-3d280f0034c3.jpeg

a84a95a6-2684-46c7-90ec-912bf6105c0c.jpeg

fb06f89f-1b64-4a26-82dd-20f2d752b969.jpeg

ca11fa6d-1c5e-49e1-b57a-6ce45c070e14.jpeg                                                                  Szombati piknik parti :)
d403b44a-e833-45f8-885e-0d5698a7ea2b.jpeg

Azért én is másztam, dolgoztam az elvesztett pszichém visszaszerzésén, több-kevesebb sikerrel. Nyilván az is hozzátartozott a dologhoz, hogy egy újféle kőzeten, teljesen más stílusban kellett mászni, ráadásként a trad pszichés visszaszokásával együtt. Mivel a park nem csak természet védelmi terület, de egy része privát is, ezért fizetni kell alapból a belépésért. Szerencsére a telkek tulajdonosai szintén mászók, és voltak olyan rugalmasak, hogy egy fél napos önkénteskedésért cserébe kiállították az egy hetes belépőnket. Amikor éppen nem másztunk, Gastonnak dobáltuk a botot, üveget, vagy amit éppen hozott, illetve annak az öt kutyának, akik időnként még odagyűltek bandázni a szomszédos telkekről. Egyik alkalommal még négy másik fiatallal együtt tartottunk egy Trónok harca estét, mert pont akkor jött ki az új évad egy része. Kicsit akadozva az internet gyengélkedése miatt kb. 2,5 óra alatt sikerült megnézni az egyébként egy órás részt, de a hangulat fergeteges volt. Voltak fanatikusok és kevésbé érdekeltek is, így aztán még érdekesebb volt az esti véleménynyilvánítás. Egyik héten ketten maradtunk Tomival pár napra, és csak hétvégére volt várható Caroék két barátja. Ők Diegoval egy hétig távol voltak, úgyhogy miénk volt az egész ház. Meg is jött a pár, és másnap reggel közösen tapasztaltuk, hogy nem folyik víz a csapból. Közben azért még az is ide tartozik, hogy a szomszéd házba hétvégére megjött a család, egy kölyök farkaskutyával, akinek hamar kiderült, hogy Ramóna a neve, mert reggel fél 9 körül a ház úrnője a teraszról hívogatta olyan csendesen, hogy a környék csak úgy visszhangzott tőle. Szóval visszatérve a csaphoz: nem jött a víz, ellenőriztük a tartályt hátul, üres. Minden csap megnyitva, mégsem történik semmi. Hát mit volt mit tenni, délutánra már minden tartalékunkból kifogytunk, Diegoék sem válaszoltak, úgyhogy nagy lábasokkal felszerelkezve lesétáltunk a másik házhoz. Bekopogva észleltük, hogy nagy buli közepébe csöppentünk. Vendégekkel folyt a dárc parti, a tánc, az italozás. Elmondtuk a problémánkat, Elkin, az apuka, egyből intézkedett, hiszen ha nekik van vizük, nekünk is kell legyen. Meg is találta a rejtett csapot, ami el volt zárva, és csak később derült ki, hogy Carolék elfelejtették mondani, hogy rossz a tartály, elromlott a víz automatikus elzárója. Vagyis ha tele a tartály, nem áll el a víz, hanem folyik mindenfelé. De ha már ott voltunk, megkérdezték, nem akarunk-e náluk megfőzni a vacsinkat, még mielőtt megoldottuk a csapproblémát, így végül mi Tomival náluk vacsoráztunk Elkinnel, mert ő is megéhezett közben. Nagyon érdeklődő volt, az első perctől kezdve barátságos, kedves. Szonja, az anyuka kevésbé volt nyitott, az elején inkább úgy tűnt, hogy nem is igen kíváncsi ránk. Ezért aztán nagyon meglepődtünk, amikor búcsúzáskor Szonja meghívott minket másnapra reggelizni. Persze nagyon örültünk neki, nagyon szimpatikusak voltak mindhárman Katával, a lányukkal, meg a vendégeik is. Reggel egy igazi Costeño reggeli fogadott, pataconnal (félig átsütött banán tallérrá nyomva majd ropogósra sütve), tojásrántottával, hatalmas gyümölcssalátával, gyümölcslével, meg mindennel ami kell. Persze hamar kiderült, hogy Szonja Baranquillában nőtt fel, ami a Karib-tenger partján fekszik, és ezért ez a reggeli. Ezen a reggelen már ő is nagyon kedves volt, rengeteget kérdezett, vagy két órát beszélgettünk velük, azután testületileg elmentünk mászni Suescába. Itt kezdődött velük a barátságunk, ami végigkísért egész Kolumbián, és tart azóta is. Innentől kezdve Elkin hétvégéken jött Suescába biciklizni és mászni. Volt amikor elmentünk vele egy másik trad homokkő paradicsomba, Machetába mászni, ahol két szektor van, Salon de la justicia és az El Viejo, egyik szebb mint a másik. Melegebb mint Suesca, banán és kávéültetvények között kell felsétálni jó magasra, de nagyon megéri, már csak a kilátás miatt is.

a9cd0223-c60e-4891-9b7b-d21b49d062f1.jpeg

7264ddde-c6c8-4c6a-a4e3-20b8b55a959a.jpeg

f601c0e5-5988-41ec-a07d-d7690502f24f.jpeg

897a9b8b-fdb6-4725-ad85-7bcfc24ec176.jpeg

6cfa3916-a434-446a-908d-5292c1bce7ee.jpeg

Egyik alkalommal egy másik mászóhelyre is elvitt, Choachiba, ami olyan, mint a Gyűrűk urában a táj. Tomival vártuk, hogy mikor rohan elő Gandalf a törpékkel a nagy mohás kövek közül és tűnik el a fák között. Elképesztő gyönyörű volt a látvány...

f1d12799-9fa5-4b4c-97a8-9a0cb8fd5193.jpeg

9781b437-2512-46bb-91dd-461005699bcb.jpeg

69455c69-ecf0-495c-812b-79cfd62bf5d4.jpeg

d1cae67c-56c7-49e0-9b36-1f36040a426c.jpeg

Ez egy új, kevésbé ismert hely, rengeteg potenciállal. Amikor együtt voltunk, Elkin akkor is új utat nyitott barátjával egy hatalmas hűtő alakú falon. Hazafele már sötétben gyalogoltunk vissza, és kissé el is tévedtünk, mert Elkin barátja állította, hogy 'arra' kell menni, aminek az lett az eredménye, hogy egyszer csak beesett a szedresbe, ami lejjebb volt pár méterrel egy gödörben, de nem látszódott a szintkülönbség a bozót miatt, Ramóna meg (a kutya) a nyakába ugrott, mert azt hitte, arra megyünk tovább. Mondanom se kell, sírtunk a nevetéstől. Ki se tudott egyedül mászni, úgy húzták ki a fiúk. Aznap Elkinéknél aludtunk Bogotában, itt megismerkedtünk a nagyobbik lányukkal is, Maria-Alejandrával. Éjszaka néha felébredtünk a macskákra, akik őrült módon rohangáltak a lakásban, néha még a kanapénkra is felugrottak. Egyébként vagy két hetet töltöttünk első körben Suescában, és innen indultunk tovább Cartagena felé.

1475120f-3a19-4148-8574-7a825b2954d9.jpeg

Első állomásunk a Piedra de Peñol nevű 220 méteres gránittömb volt, amit meg szerettünk volna mászni, hogy aztán gyönyörködhessünk a kilátásban. Medellin-ig jól ment a stop, még ebédmeghívásunk is volt, és a második nap délutánján már egy David nevű mászó kis lakásában pihentünk, aki még Suescában ajánlotta fel 5perc beszélgetés után, hogyha arra járunk, szálljunk meg nála. Persze mi kapva kaptunk a lehetőségen, és nem csak mert amúgy is tervben volt Medellin-be ellátogatni, hanem mert annyira kedvesen invitált minket a medellini kiejtésével, hogy csak nagyon nehezen tudtuk mosoly mögé rejteni kitörni készülő nevetésünket. Úgy ejtette a szavakat, mintha selypítene, vagy mintha egy manó lenne, aki a Mikulásnak segít ajándékokat készíteni. Nagyon nagyon megszerettük. A fotón is látszik, hogy egy GIGACUKISÁG!

a3a61dd8-c853-4739-ba94-ad70ce0f9d20.jpeg

Érkezésünk másnapján közösen kimentünk a Peñolhoz mászni, majd ők este a barátjával hazamentek, mi meg Tomival pár napra kint maradtunk sátrazni és élvezni a gránitfal adta lehetőségeket. 

bf38b16a-b432-4ac4-8847-86814b52f621.jpeg

dcaf17cc-4165-4493-8ae7-f04b5cffef3c.jpeg

Itt is önkénteskedtünk egy mászó kertjében cserébe az ingyenes kempingezésért, és 1-2 nap szoktatás után belevágtunk a több kötélhosszas útba. Az út 6-7 kötélhossz volt csupán, 6C-re adták a legnehezebb kötélhosszt, ami az első volt. Azt  kell tudni a gránitról, hogy vagy repedésben mászol bevágások és kémények kíséretében, vagy a táblamászásként icipici kvarc kristályokon. Ez a második kategória volt, és aki nincs hozzászokva, annak igencsak nehéz, nem beszélve arról, hogy a lábujjakat teljesen kikészítik a kis lépések. Cserébe tapadt a szikla mint az álom. Az első hossz őszintén szólva sokkal nehezebbnek tűnt, mint amire adták, de túlestünk rajta, a második-harmadik-negyedik kötélhossz szép mászás volt, és aztán kezdődött a dzsuvabánya. Volt, hogy kis erdőcskében másztunk, ahol elvétve be voltak pontok fúrva a sziklába, volt hogy mezőn másztunk felfelé, mindez persze vertikálisan. De nagyon nagy kaland volt, jól szórakoztunk amíg felértünk a tetejére.

8b84d705-267f-4c04-8ef8-2fdfa43ffe50.jpeg

6f8936be-671e-4da1-a2e2-747f0de5f7bd.jpeg

32e3ed4e-6487-4b63-ad03-9ba397a8e5fc.jpeg

A tetején sajnos már nem voltunk annyira vidámak, amikor láttuk azt a hatalmas törmelék és szemétdombot, ami várt minket, amire rá kellett másznunk, és ami alatt másztunk. Ugyanis az történt, mint később kiderült, hogy egy család fogta magát, kiépített egy lépcsőházat erre a sziklatömbre, épített vendéglátó egységeket a tetejére, és mint turista látványosság használja, és szedi be érte a pénzt. Odáig mentek, hogy kijelentették, övék a hely, és a mászók is fizessenek ha mászni akarnak. A nittek már azelőtt is ott voltak, de ez senkit sem érdekelt, úgyhogy persze a mászók fellázadtak, és beköltöztek a szikla alá hogy tüntessenek ez ellen a nonszensz helyzet ellen. Plusz kiderült az is, hogy rengeteg szemetet szednek össze naponta a fal aljából, amit a turisták ledobálnak, és amit esténként a tulajok a kukákból leborítanak, ahelyett, hogy levinnék és konténerekbe raknák őket. Veszélyes is a fal alatt tartózkodni, mert bármikor a fejeden landolhat egy kólás üveg. Jelenleg csend van, és a mászók az egyik oldalért nem fizetnek, a másik oldalt már lekerítette a család, így oda nem lehet ingyen bejutni. Szomorú látni, hogy pénzzel mennyi mindent el lehet érni, mert valójában a hely az államé, nem adta el senkinek, bárki ellátogathat oda, mászhat ott. Más kérdés, hogy a helyi önkormányzat vastagon kap a bevételből, így szemet hunynak felette... Szóval visszatérve a mászáshoz, a tetején átverekedtük magunkat a szeméthalmon, majd szembesültünk a kilátással, amit már felfele út közben is részben lehetett látni, de egyben azért nem.

 4b129ed6-00e0-467b-8bcf-948925e7d10a.jpeg

Lélegzetelállító volt, mintha milió kis szigetből állna a föld. Varázslatos volt. Miután kinézelődtük magunkat, és válaszoltunk a sok kérdésre, hogy mi tényleg oda felmásztunk-e, lesétáltunk a szikláról a lépcsőn, persze ingyen, mert lefele szerencsére senki sem ellenőrzi, van-e jegyed, és elstoppoltunk a közeli kisvárosba, Guatape-ba, mert hallottuk, hogy szép hely. Tényleg érdekes hely, bár nekünk egy kicsit túlságosan turisztikai volt, de azért megérte körbesétálni.

 333899da-9ebe-4389-ac4f-ba26f7994e34.jpeg

b90e22da-5a68-4ced-b946-379ea74e4814.jpeg

a2904f83-6704-409e-8da4-8381f970421c.jpeg

6afbfd30-371f-4f98-933a-03481f51782d.jpeg

Nagyon melegünk volt, szerencsére a mászást még egészen jó időben befejeztük mert korán indultunk, és az árnyékos oldalon ment az út, de onnantól kezdve telibe sütött a nap, úgyhogy néztünk egy helyet, ahol megmártózhatnánk a tóban. Találtunk is egy kis partszakaszt, ahol két kisgyerekkel találkoztunk, és tőlük kérdeztük, hogy tudják-e, szabad-e itt fürdeni? Mondták hogy szabad, de csak mentőmellénnyel, mert haltak meg már emberek, akik nem tudták hogy gyorsan mélyül itt a víz. Persze, hiszen bányató. Így aztán kértek nekünk mellényt, mert a családjuké volt ott egy nagy móló hajókkal, és amíg mi fürödtünk, az egész család odasereglett a stégre, és néztek minket, meg kérdezgettek, hogy mit csinálunk ott, honnan jöttünk. Vicces volt a szituáció.

d75a859c-22e6-485e-a324-0f9087311919.jpeg

74c4649c-76d4-46d4-ba1a-6327883ff76f.jpeg

Miután kiáztattuk magunkat, elbúcsúztunk tőlük, és visszastoppoltunk a sátorhoz. Pár napot maradtunk még, gazoltunk a kertben, itattuk az arra kószált teheneket, etettük a kutyákat, és persze másztunk, aztán egy vicces stoppal visszamentünk Medellinbe, hogy megismerkedjünk a várossal, és hogy kicsivel több időd töltsünk Daviddal is.

0ddad09d-9906-454e-9d63-fc1c98228a8b.jpeg

                                                                 Gi-kolumbiai mászófala
6c6a65fb-e247-4ae7-820e-25ef66bc6099.jpeg

9d7ba649-f5e7-4c0d-975b-011aca5430ca.jpeg

Medellinről valószínűleg már sokan hallottatok, minden bizonnyal Pablo Escobar, a híres drogbáró miatt, akinek ez a város volt a székhelye. Jelenleg Medellin az egyik legkomplexebb okos város program helyszíne, ami annyit jelent, hogy egy ötven programot átfogó fejlesztésnek ad helyszínt, ami középpontjában a tudás, az egészségügy és az energiagazdálkodás áll. Mi ebből nem sokat láttunk, de ami nagyon szembetűnő volt, az a hatékonyan működő tömegközlekedési rendszer, amit vonatokra/HÉV-ekre és libegőkre építettek, tekintve, hogy Medellin egy völgybe és a környező hegyoldalakra épült. Első nap a Comuna-1-be bandukoltunk el, amit a híres-hírhedt Comuna-13-hoz hasonlóan rengeteg graffiti színesít, csak sokkal kevesebb a turista. Itt találtunk egy falat tele mászófogásokkal háttérben a graffitikkel, feltétlenül próbáljátok ki, ha arra jártok.

b5d8251b-0278-4672-85b2-5953134faa4e.jpeg

caff3827-812f-428a-96a4-05664fe39988.jpeg

1485eeda-2e58-46d9-b63d-c140752ee492.jpeg

0f12ff82-43be-4638-9a23-486920e7d7f6.jpeg

9d4fad1a-5107-41cd-abcc-ea1186c5c196.jpeg

dc287b16-0d87-476e-bebf-3464ce988c76.jpeg

56318961-72d7-4821-bccc-b058f116276f.jpeg

6e006184-08d2-4fd2-bddc-369d1a1aac3a.jpeg

9b233692-26c4-401a-8ea4-c3084c5f5ae7.jpeg

Lefelé nem libegőztünk, hanem lesétáltunk a metróig néhány nagyon finom empanadaval a kezünkben, így volt alkalmunk látni a város hegyoldalhoz való alkalmazkodását, és annak kihasználását. A lépcsők mellett csúszdán közlekedhetnek a gyerekek, kis növényszigetek vannak kialakítva és játszóterek, kihasználva a terep adta lehetőségeket. Nagyon kreatív és ötletes megoldásokat láttunk, és egészen sok zöldet ahhoz képest, hogy mekkora városról beszélünk.

7706e4ec-756b-4690-9330-442b6cbce6e7.jpeg

Másnap elnéztünk a Communa-13-ba is, hihetetlen, hogy a turisták kedvéért mozgólépcsők vannak kiépítve és fedett utcák...Este pedig a zuhogó eső ellenére bőrig ázva, de részt vettünk Tomi első igazi salsa óráján, ami nagyon tetszett neki, és el is határoztuk, hogy ha valamikor kicsivel több időt töltünk majd egy helyen, akkor eljárunk együtt táncot tanulni. 

188f5dfb-260f-4f8d-9e3f-7d5563fb23ec.jpeg

0b2c3ecb-eff7-44e3-997f-f26483f8a6a7.jpeg

ba1af2b9-9e17-4273-bd26-f84ee49a9a0d.jpeg

882e811a-76d5-423d-8e12-b34550ea62a3.jpeg

3c9d8fe4-5fcc-4f75-afce-ea370245a203.jpeg

70f20d4f-0216-4a7e-9fb2-001e561a41f3.jpeg

9a0fc680-f8c0-4140-ac9c-0ddd3a1e4c41.jpeg

0bf39562-dba8-4a04-a957-ba82f68bdb1e.jpeg

Miután néhány nappal túltartózkodtunk Davidnál, aki végig nagyon kedves volt, és egyszer sem éreztük rajta, hogy amikor délután/este hazajön a munkájából, akkor esetleg nem velünk akar csevegni, rávettük magunkat, hogy továbbálljunk Cartagena felé. Könnyen kijutottunk a városból, és elég hamar fel is vettek, szerencsénkre jó hosszan elvittek, így egy egyetem mellett a tilosban töltött éjszaka után, ami nagyon meleg volt, fülledt, tele szúnyoggal, másnap hatalmas szerencsével  megint egész nap utaztunk szinte megállás nélkül, és egy benzinkút mögött vertük fel a sátrat, ahol egy ló ébresztett fel minket  még a reggeli hőség előtt. 

290e6c75-5a5b-4689-b28f-da73049bc4d9.jpeg

(Az egyetem környékén több helyet is megkérdeztünk a sátrazás kapcsán, de mindenhonnan elhajtottak, végül az éjszakai őr azt mondta Tominak, ha meghúzzuk magunkat az egyetem kertjében a bokrok mögött, akkor maradhatunk, de semmi mozgás, mert van egy térfigyelő kamera, amit mások is nézhetnek. Így, egy jó ételmentés után a közeli étteremből, meghúztuk magunkat a szúnyogosban reggelig.) Másnap este már a kis kolumbiai családunk lakásában pihentünk Cartagenában, ahova Aura, Sonja nővére engedett be minket. Cartagenának ez a modern, nyaralós része, hotelekkel, magas épületekkel, strandokkal. Még apukájuk vett meg két lakást az egyik épületben sok sok évvel ezelőtt, amiből egyet kiadnak turistáknak, a másikat pedig ők használják, ha a Karib-tengerhez vágynak. Sonja családja ahogy már említettük karibi, de nem Cartagenába őslakosok, hanem a 134 km-re fekvő Baranquillába. Cartagena az egyik legturisztikaibb város, és nem csak a Karib-tenger miatt. A kikötővárost 1533-ban alapították a spanyol telepesek felismerve a hely stratégiai fontosságát, de a régióban már i.e. 4000-re datálhatóak őslakosok. A későbbiekben Cartagena volt a központja a perui ezüst Spanyolországba való szállításának, illetve a rabszolgák Afrikából való behozatalának. A város megtartotta eredeti formáját, épületeit, az erődökhöz hasonló körbekerített sziklafalakkal és 1984-ben az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította. Tomival egy napot barangoltunk a régi városrészben Aura vezénylete alatt, aki rendkívül jó idegenvezetőnek  bizonyult, és még abban is benne volt, hogy a buszon felkonferáljon minket, majd Tomi a dorombján játszott, én pedig elénekeltem néhány magyar népdalt. Az emberek pont annyi pénzzel honorálták a produkciónkat, ami fedezte az oda-vissza utunkat egy fagylalt kíséretében. A város egyébként nagyon szép volt, tiszta, tele virágokkal, az épületek mind nagyon szépen felújítva, este pedig a várfalról csodálhattuk meg a naplementét.

8c4ea3ec-171e-46f0-92c5-21f41f8b753a.jpeg

868bf1bf-1e7c-4af0-8fed-91b8a9ae151b.jpeg

6a90b3a1-9b1a-4558-bc5a-34666842d654.jpeg

280bad32-8e62-40b6-ab23-64109576780e.jpeg

0ef916c8-872f-4bc2-9b7e-e086a967a6c4.jpeg

Azt meg kell azért jegyezni, hogy Cartagenaban nem csak egy napot töltöttünk, hanem hármat, csak egyszerűen annyira meleg volt, hogy napközben nem lehetett kimozdulni a lakásból, ott is csak úgy voltunk el, hogy egyfolytában ment a ventilátor és a hideg vizes zuhanyok.  Próbáltuk magunkat az óceán vízzel is lehűteni, de sajnos az sem volt az igazi, mivel pisimeleg volt.

1a771d9c-1231-4a87-82b0-e5924485a4fb.jpeg

Legalább így volt időnk pihenni, segíteni Aurának kitakarítani a lakást, leszedni a falról a mindenféle dolgot és azokat is letakarítani, amit ő finomabbnál finomabb ételekkel honorált. Például készített nekünk patakont, ami a sütős banán kicsit elősütve szeletenként majd két falap közé préselve ropogósra kisütve. Ezeket a ropogós banántallérokat ettük kókuszos rizzsel, ami olyasmi állagú, mint egy kicsit ropogósra főzött-sütött rizs, csak víz helyett kókusztejben fő meg. Általunk felvágott kókuszdióból kikapart kókuszhús többször ledarálva, és annak a levével megfőzve (arroz con coco). Nagyon nagyon finom!!! Meg persze az elmaradhatatlan sült hal, rántott hal, éppen ahogy ahhoz kedvük van. Mindezt Aura lakásában fogyasztottuk el, az erkélyen, ami természetesen a Karib-tengerre nézett.

58c6ce13-457f-4617-9c9f-3802f6e060d2.jpeg

A nagy meleg miatt, mert tényleg rettentő volt a hőség, és nagyon magas a páratartalom, minél előbb menekülni akartunk a városból, remélve, hogy jobb lesz majd. Így egy esős nap összecihelődtünk, és Aurával meg egy baráti családdal plusz rengeteg felpakolt cuccal elindultunk megcsodálni a rózsaszínű tengert, a Mar Rosa-t, a Galerazamba nevű település mellett.

29b9192b-01d5-4ee3-b582-554dde1b5851.jpeg

Ez egy sókitermelő "gyár" tulajdonképpen, és a magas sókoncentrációnak és a vízben élő algáknak köszönheti a víz ezt a gyönyörű rózsaszínes-pirosas színét.

bbe49492-5342-46cf-ac31-5fdb833e194a.jpeg

A kislányok a fenti képen a közeli falu lakói, és végigkísértek minket a kis tavak körül, egyfolytában kérdezve, érdeklődve, mesélve saját magukról. Még egy táncra is becsatlakoztak a fényképek mellett. (Nézzétek: Dancing for change a youtubon, az utóbbi pár évünk termése) 

A képen lehet is látni, hogy volt olyan gyerek, akinek nem volt cipője, ezért a sós víz annyira kicsípte már a lábát, hogy mi vittük át az egyik kis sárszigetről a másikra. Nem is csodálom, hogy ennyire fájt nekik, mert mi is éreztük a bőrünkön a kisebb sebeknél, horzsolásoknál. Tomival egy gyors látogatás után szaladtunk is vissza a bejárathoz, ahol vártak minket Auráék egy kis étteremben. Itt is a helyi specialitást ettük, patakont kókuszos rizzsel és sült hallal. Majd miután Aura megadta a pontos címét a kamion parknak Baranquilla külvárosában, ahol ő lakott apukájával, eldobtak minket még a Vulkán del Lodo-hoz, vagyis a sárvulkánhoz, majd a cuccainkkal együtt elhajtottak. Itt aztán már tényleg egy turistával sem találkoztunk (a rózsaszínű tengernél volt egy pár), így az egész kis sárkürtő a miénk volt. Hát ki is használtuk minden pillanatát, azt meg kell hagyni. 

2826dba7-5b86-474d-ba97-ea713e85968c.jpeg

img_6790.JPG

Ez egy aktív vulkán, iszapfortyogó, csak sár van benne, egy kicsit kénes, de egyáltalán nem meleg, sőt. Abban  a melegben még kellemesen hűsített is. Viszont bizonyos időközönként egy-egy buborék jött föl az aljából, láthatjátok is a képen, ezért gondoltuk, hogy tényleg igaz amit mondanak, meg a leírások is, hogy ez egy aktív dagonya. Nagyon jól szórakoztunk, kimaxoltuk a lehetőségeinket, majd lemostuk magunkat a háttérben látható tóban, és kisétáltunk az útra, hogy még naplemente előtt átstoppoljunk Aurához a telepre.

Szerencsére ahhoz képest, hogy mennyire nem volt forgalom az úttesten, egészen hamar felvett egy fiatal pár, akik házig vittek. Itt vártak a hátizsákjaink és Aura, aki megmutatta,  hogy hol fogunk aludni. Egy éjszakát töltöttünk ott, mert másnap stoppoltunk is Minca-ba, ahol Gerivel (Tomi bátyjával) szerettünk volna találkozni. Minka egy kis falucska a hegyekben, nagyon érdekes hely, mivel majdhogynem a Karib-tengerbe nyúlnak bele a Sierra Nevada de Santa Marta hegyek lábai, ezért Minca-ban az óceánnak és a magasságnak köszönhetően sokkal kellemesebb volt az idő, bár azért nagyon jó jöttek a vízesések, és hideg vizű patakok.

1d51f1c5-2e45-45a5-86b0-d66cd1b07a2e.jpeg

acf1a32a-85b0-4eff-854c-f0ec322f3b16.jpeg

Felfele Minca felé rengeteg mangót gyűjtöttünk a fák alól, mert akkor volt a cukormangó szezonja, ami az egyik kedvenc mangófajtánkká lépett elő. Kicsi arany színű, nagyon finom édes, és ellentétben rengeteg más típusú mangóval, ennek nincsenek olyan vastag, határozott rostjai a húsában, ezért nem szorul bele a fogak közé, így elmaradnak azok a  kellemetlen pillanatok, amikor beszélgetni közben a fogaink közé szorult rostokat próbáljuk valahogy diszkréten kicibálni.

122f28b4-162f-4ecf-80ec-587474a8c398.jpeg

0eccaa67-e1a5-4d24-8c82-b81c2643502e.jpeg

Szóval mire odaértünk Gerihez, aki egy nagy házban szállt meg sok másik fiatallal, zömük a Rainbow találkozóról érkezett, amit előtte tartottak egy viszonylag közeli helyen, tele volt a zsebünk és minden zacskónk mangóval. Jó volt újra látni Gerit, akivel utoljára Ecuadorban találkoztunk a Chimborazzo megmászása kapcsán, meghallgatni az őrült terveit, meg egyáltalán, kicsit együtt időt tölteni.

65c66622-6afb-4250-8129-ac16490d8b59.jpeg

Egy esti kézműves szakkör alatt Tomi, Geri és még páran elmentek a faluba ételt menteni, én egy nyakláncot készítettem egy számomra új makramé technikával, majd nemsokára sok-sok péksüteménnyel teli zacskóval jöttek vissza. Cserébe, hogy segítettek zárni a pékségben (székeket pakolni, takarítani, stb.), kaptak egy csomó pékárut, amit aznap nem tudtak már a boltban eladni. A kis kommuna persze nagyon örült a zsákmánynak, aznap senki sem maradt éhen a társaságból. A vacsi után mi Tomival viszonylag hamar elmentünk aludni, eléggé kimerített a stoppolás a tűző napon, majd másnap elmentünk vízesés lesre.

278853e1-db46-47a2-812c-f793d8cace99.jpeg

Találtunk is jó párat, mindben lehetett fürdeni, úgy kiélveztük a napot, és csak délután mentünk haza. Visszafelé találkoztunk Gerivel, aki csatlakozott hozzánk, visszakísért minket a házhoz, és nekünk sajnos aznap délután már mennünk is kellett vissza Baranquillába. A stoppolással megint csak nem volt gond, és az utolsó stoppunk aki házig vitt, egy kamionos még vacsorára is meghívott minket. A különlegessége az volt a levesnek, hogy egy felforrósított kő volt benne, ami miatt a leves bugyogott még akkor is, amikor elkezdtük enni. Hasonló volt egy kicsit a Bolíviában evett lávaleveshez a technikáját tekintve. Egyébként valamilyen rákból készült krémleves volt, helyi specialitás, nagyon fincsi.

img_6966.JPG

Nagyon szép helyek mellett ment az út, mocsarakat kereszteztünk, sólepárló területeket, volt egy vékony gát, aminek az egyik oldalán egy édesvizű tó volt, a másik oldalán az óceán. Átmentünk falukon is, ahol az út mentén voltak kipakolva a mindenféle színű és formájú halak, és még egy halászakciót is láttunk, vagyis hogy a halászok hogyan szedték be a szákokat a csónakba.

img_6951.jpeg

img_6953.jpeg

img_6956.JPG

img_6929.jpeg

img_6938.jpeg

img_6921.JPG

img_6926.jpeg

Este későn értünk vissza Aurához, és Tomi sajnos már csak egy éjszakát töltött itt, mert nagypapája nagyon rosszul volt, és hogy még időben el tudjon búcsúzni tőle, hazarepült Magyarországra. Így másnap kivittük Aurával a reptérre, elbúcsúztunk tőle, és így történt, hogy majdnem négy éves folytonos együttlét után először maradtam egyedül.

Itt abbahagyjuk az elbeszélést, legközelebb majd innen folytatjuk tovább Kolumbiával, és a további kalandokkal, addig is mindenkinek ölelés, vigyázzatok egymásra!:)

A bejegyzés trackback címe:

https://hatizsakosbandukolas.blog.hu/api/trackback/id/tr6415403454

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Árva Gabriella · http://travelbug.blog.hu/ 2020.04.06. 17:43:41

Lenyűgüző poszt! Gratulálok és nagyon köszönöm az élményt!

M. Péter 2020.04.06. 22:03:57

Kolumbia nagyon szép, az emberek kedvesek, de azért nem autóstoppolnék a lényegesen javult biztonsági helyzet ellenére sem. A buszok nem drágák. Egy helyesbítés: a Blancos y Negros karnevál Pastoban van, nem Popayánban. Popayán a nagyheti körmenetekről híres.
süti beállítások módosítása