HTML

Leírás

Fül-orr-gégész és audiológus szakorvosok, pszichológusok, hallásspecialisták valamint a hallás-rehabilitáció területén dolgozó kommunikációs szakemberek vagyunk. A saját nevünkben, a saját nevünkkel blogolunk. Tesszük mindezt a szabadidőnkben, a téma iránti elkötelezettségből és annak szeretetéből. A blog életre hívásának elsődleges célja az volt, hogy biztos szakmai alapokon nyugvó információkat, hazai és külföldi érdekességeket osszunk meg első kézből, a hallásproblémák kezelésének világából.

box2.jpg

Írj nekünk!

iroda@amplifon.com

Ha halláscsökkenést tapasztaltunk és részt vettünk egy hallásvizsgálaton, ami megállapította hogy segítségre van szükségünk, akkor rövid időn belül már a kezünkben is tarthatjuk a saját hallókészülékünket. Ne aggódjunk, hamar megszokjuk a használatát és a viselését, de a próbahordás során néhány dologra figyelni kell, például a helyes fülbe helyezésre is.

shutterstock_641113708_1.jpg

A próbahordás folyamata fontos, hiszen össze kell szoknunk az új készülékkel, ami ezentúl a mindennapjaink része lesz. És ez nem csak annyit tesz, hogy a jelenlétét kell megtanulnunk, de bizony az agyunknak is meg kell ismernie és szoknia ezeket az új ingereket. 

Az újdonságok közé tartozik a hallókészülékünk helyes tárolása, megfelelő ápolása és karbantartása is. Ezzel összefüggésben pedig meg kell tanulnunk jól a fülünkbe helyezni a megfelelő működés érdekében. A különböző fajtájú, eltérő kialakítású hallókészülékeket más módszerrel érdemes megtanulni a hallójáratba helyezni. 

Ahhoz, hogy a hallókészülék a lehető legjobb formáját nyújtsa, fontos hogy a megfelelő pozícióba kerüljünk be a hallójáratunkba. Ehhez csak néhány egyszerű dologra kell figyelnünk. 

Hallójárati készülékek 

  • Ha fürdés, zuhanyozás, strandolás után helyezzük vissza készüléket, mindig győződjünk meg róla, hogy szárazra töröltük a fülünket és nincs benne víz.
  • Ellenőrizzük, hogy melyik készülék való a bal, illetve a jobb fülünkbe, nehogy összekeverjük őket.
  • Először is kapcsoljuk ki, vagy halkítsuk le a készüléket, így nem fog sípolni, amikor behelyezzük a fülünkbe.
  • Két ujjal óvatosan, de biztos kézzel ragadjuk meg a készülékünket és kissé előre billentve csúsztassuk a hallójáratba. Ha úgy érezzük, hogy a készülék a helyére került, kicsit mozgassuk meg hogy pontosan illeszkedjen.
  • Ha kényelmes és szinte nem is érezzük, hogy a fülünkben van, kapcsoljuk be és állítsuk a kívánt hangerőre.

Fül mögött viselt készülékek 

  • Ebben az esetben először a hallókészülék hallójáratba kerülő részét helyezzük a fülbe: két ujjal óvatosan, de biztos kézzel ragadjuk meg a fülilleszték melletti részt és kissé előre billentve óvatosan csúsztassuk be a hallójáratba.
  • Ha úgy érezzük, hogy a készülék a helyére került, kicsit mozgassuk meg hogy pontosan illeszkedjen.
  • Ha kényelmes és szinte nem is érezzük, hogy a fülünkben van, óvatosan helyezzük a fülillesztéket a helyére, kapcsoljuk be és állítsuk a kívánt hangerőre.

Mindkét esetben fontos, hogy tiszta, száraz kézzel nyúljunk a készülékünkhöz.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hallasspecialista.blog.hu/api/trackback/id/tr9014699380

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása