Annak idején 1999-ben nagy rajongója voltam a Krónikás könyvek sorozatnak. Az Aquila kiadó keményfedeles köteteinek minősége és a design, az aranybarna kötés, meg a remek festmények a borítókon, akkoriban nagyon kitűntek a többi sorozat közül. A könyvespolcom büszkesége volt valamennyi, és még ma húsz év után is ott díszeleg mind. Sajnos tizenegy kötet után befejeződött a sorozat, így Steven Pressfield-től a Tűz kapuin kívül, csak A háború hullámai kötet jelent meg a sorozat részeként, az Afgán hadjárat, és Az utolsó Amazon már nem. Ettől függetlenül az első két könyv olyan sikeres lett, hogy még kétszer kiadták őket magyarul, illetve végül egy másik kiadótól kijött, mind a négy kötet egységes írói sorozatként is.
Jelenleg az első két könyvön vagyok túl. A Tűz kapui szerintem sokkal jobban sikerült, mint a Háború hullámai, mert a narratívája egyszerűbb, a témája a Termophülai csata pedig sokkal ismertebb (elég ha a 300 mozifilmre gondolunk, illetve az alapját adó képregényre). Az Amazonos angol nyelvű olvasótábor döntő többsége is osztja a véleményem 3654 értékelkésből négy és fél csillagot kapott a Tűz kapui, ezzel szemben a Háború hullámai négy csillagot 439 véleményből. Az ókori spártaiak hőstetteiről szóló regény mondanivalója, annyira naprakész, hogy az amerikai tengerészgyalogság minden tagjának ajánlott olvasmány. A harcos ókori spártaiak és az ő 2500 évvel ezelőtti mentalitásuk és életmódjuk, követendő példa az elit amerikai fegyveres erőknek. (Leon Uris: Csatakiáltás és Robert A. Heinlein: Csillagközi Invázió kötetei is benne vannak a teljes állomány számára ajánlott öt kötetbe, de erről majd máskor).
A spártai harcosok és az ő élet felfogásuk azért lehet vonzó és példa értékű, mert kitartásra és jobb teljesítményre sarkall, valamint ad egy belső erkölcsi kódexet. Ez a mai információ özön és ellentmondások közepette is biztos alapot jelenthet egy teljesítmény orientált személyiségnek. Így nem csoda, hogy az aszimmetrikus háborúkban harcoló modern amerikai katonáknak ugyanolyan vonzó téma, mint a magukat próbára tevő Spartan Race sportmozgalom követőinek. Steven Pressfield ezt felismerve a történelmi regény után írt egyfajta önfejlesztő-filozófia könyvet is, amiben átültette az egész szellemiséget egy a modern olvasók számára is könnyen emészthető formába. Mindezeket azért tartottam fontosnak már az elején tisztázni, hogy a könyvet kontextusba helyezve érzékeltessem, ez nem csak egy jó történelmi regény, és egy ókori hősköltemény újra megéneklése, hanem szellemiségénél fogva egy nagy hatású könyv lett az angol nyelvterületen az 1998-as megjelenése óta, és így közvetve talán már nálunk is. A több nyelvre lefordított regényből több mint egymillió példány kelt el eddig.
Ahogyan azt már említettem, a kötet egy egyszerű narratívát követ, a híres Thermopülai csatát követően a perzsák találnak egy súlyosan sebesült spártait akit meggyógyítanak, hogy mesélje el mi is történt és kik voltak az ellenfeleik, ebben a véres csatában. A sebesült pedig szépen felépítve elmondja a spártaiak hátterét, mozgósítását és végül a csata történetét. Tehát egy kortárs túlélő meséli el nekünk mi is történt ie 480-ban a görög-perzsa háború egyik fontos csatájában. Mire a csatához érünk, legalább a spártaiak tíz százalékát névről ismerjük, sokak családja és korábbi élete is a regény szerves része, sorsukkal tehát könnyen megérintik az olvasót. A korabeli hadviselés ábrázolása rendkívül naturális, a regény alapján megértjük, hogy bár a legenda a háromszáz spártairól szól, nem csak ők alkották a sereget, és hogy a csata tulajdonképpen napokig tartott és inkább hasonlított egy ostromhoz a terep adottságai miatt, semmint egy szokványos csatához. A szereplők sorsa gyakran a klasszikus görög tragédiákat idézi, nem csak azoké akik végül részt vesznek a csatában. Összességében nekem nagyon tetszett a regény, Steven Pressfield kihozta a témából a maximumot, az utolsó lapokra hagyott csattanó pedig igazán ad az egész történetnek egy új megvilágítást. Szerintem érdemes elolvasni.
