Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Eltűnő vágy: lehet, hogy szervi probléma áll a háttérben?

Szponzorált tartalom

2021. szeptember 15. Kontent

px_5_cikk.jpgAmikor azt érezzük, hogy a partnerünk kevésbé kívánja az együttlétet, sokféle forgatókönyv pereghet le előttünk. Vannak, akik magukban keresik a problémát, míg mások arra gondolnak, hogy talán a partner hűtlensége az érdektelenség oka. Holott a bajok gyökere egészen más is lehet.

Kevesebb testi együttlét: normális, vagy valami más problémát jelez?

A vágy csökkenése a legtöbb párkapcsolatra jellemző egy bizonyos idő után. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a szexuális életnek idővel mindenképp meg kellene kopnia, és attól sem kell megijedni, ha már nem úgy esünk egymásnak, mint a megismerkedés kezdetén.

Az viszont érthető okokból kérdéseket vet fel, illetve bizonytalanságot okozhat a párkapcsolatban, ha szinte egyik pillanatról a másikra változik meg a szexuális érdeklődés, netán teljesen megszűnik a szex. Ez történt Kláráék esetében is.

“Tibivel három éve voltunk együtt, minden jól működött közöttünk, beleértve a nemi életet is. Aztán egyik hétről a másikra azt vettem észre, hogy a párom távolságtartóbb lett, nem kezdeményezett, ha pedig én próbáltam meg elindítani az eseményeket, visszakozott és fáradtságra panaszkodott. Ahogy teltek a napok, egyre inkább megijedtem attól, hogy talán velem van a baj, vagy esetleg egy másik nő lehet a képben”

– mesélte a harmincas éveiben járó Klári, aki végül arra jutott, hogy leül beszélni a férjével, még mielőtt nagyobb gondot okozna az elhallgatott probléma.

Nem szégyen beszélni róla

Tibi is élesen emlékszik erre az időszakra, hiszen amíg a felesége magában őrlődött, addig ő is ugyanezt tette, csak egészen más okokból, mint amelyektől Klára tartott. Ekkor ugyanis már hetek óta vizelési panaszai voltak, alhasi fájdalommal küzdött, és a kellemetlen fájdalomérzet miatt már a szexet sem kívánta.

“Klárával korábban mindig megbeszéltük a problémáinkat, így pár hét vívódás után arra jutottam, bármennyire is nehezemre esik ilyen jellegű témáról beszélni, meg kell osztanom vele, mi zajlik a testemben, nehogy arra gondoljon, hogy őt nem kívánom, vagy hogy nem szeretem már” – mesélte Karesz, aki egy este végül leült a feleségével és elmondta, milyen panaszokkal küzd már egy ideje. Arra jutottak, hogy mivel eddig is együtt lendültek túl az akadályokon, ezúttal sem lesz másképp, és közösen keresnek fel egy urológust.

“A legjobb döntés volt, ugyanis az orvos megnyugtatott minket, hogy Tibinek nincs komolyabb szervi baja, viszont krónikus prosztatagyulladása van, ami sajnos tönkreteheti a szexuális életünket is” – idézte fel Klára, hozzátéve, hogy a gyógyszeres kezelés végül meghozta az eredményt, bár el kellett telni több hónapnak, mire az ágyban is rendeződtek a dolgaik. Ekkor ugyanis már hosszú ideje fennállt a gyulladásos probléma, így az is eltartott egy darabig, mire a férje újra úgy érezte, hogy kedvet érez a szerelmeskedéshez.

Márpedig a szexmentes élet egyáltalán nem egészséges

Főleg fiatalabb korban nem érdemes „leszokni” a szerelmeskedésről, hiszen a szexuális tevékenység csökkenése miatt a testünk korábban kezdhet el öregedni. A vérerek elvékonyodnak és könnyen sérülnek, növekszik a stroke és a szívroham kialakulásának kockázata, valamint pszichoszomatikus zavarok is felléphetnek.

Az elmaradt szex nemcsak gyorsabb öregedéshez vezethet, hanem egyfajta ördögi kör is kialakulhat miatta: ejakuláció hiányában kóros pangás alakul ki a prosztatán belül, ami kedvez a veszélyes mikroorganizmusok elszaporodásának, ez pedig további gyulladást eredményezhet. A prosztatamirigy hosszú ideig elhúzódó gyulladása további megbetegedésekhez, húgyúti károsodáshoz, illetve vesemedence-gyulladáshoz (pielonefritisz) is vezethet. További rossz hír, hogy a szakemberek szerint a potenciaproblémákkal küszködők esetében 7-szer nagyobb az esélye a prosztatarák kialakulásának, tehát a dülmirigy megbetegedése esetén hatalmas szerepe van a prevenciónak, a rendszeres szűrésnek.

A korai felismerés megakadályozhatja, hogy elkerüljük a prosztataproblémák súlyos következményeit, a libidócsökkenést, a merevedési zavart, valamint a fájdalmas magömlést. Ezek sajnos velejárói a krónikus prosztatagyulladásnak vagy a megnagyobbodott prosztatának. A jóindulatú prosztatanagyobbodás például a páciensek mintegy felénél okoz impotenciát. Hasonlóképpen a prosztatagyulladás is kihatással lehet a szexuális életre, ugyanis a prosztatagyulladás miatt a magömléskor összehúzódó prosztata komoly fájdalmat okozhat. Emiatt a betegségben szenvedő férfiak kerülhetik a szexualitást, és az ezzel járó pszichés teher akár merevedési zavarhoz is vezethet.

“Lényegében ez történt velem is, a fájdalom miatt már féltem a szextől, de a gyógyszeres kezelést követően ez a belső gát lassan feloldódott, és azóta minden rendben velünk...” – zárja Tibi, mire Klára még mosolyogva hozzáteszi: „...már az ágyban is!”

Hirdetés

A legtöbb férfi inkább bekapna egy tablettát a fájdalom ellen. A Proxelan végbélkúp pedig jól kiegészíti a szájon át szedett gyógyszerek jótékony hatását, és gyógynövénytartalma révén hozzájárul a prosztatagyulladás okozta kellemetlen tünetek enyhítéséhez: ott hat, ahol a fájdalom forrása van. A kúp jótékony összetevői a végbél környéki vénákon keresztül a prosztata közelébe jutnak. A készítményben lévő hialuronsav, valamint a növényi összetevők – a tökmag, az ázsiai gázló, a tömjénfaolaj-kivonat, a szalmagyopár és az ausztrál teafa – nyugtatnak és ápolnak a panaszok jelentkezésének helyén. Felhelyezése fájdalommentes és egyszerű. A 30 napos bevezető kúrát követően a kezelés folytatása a panaszoktól függ, szükség esetén pedig megismételhető.

 

proxelan-packshot_-webrepng-1024x696.png

 

Patikában kapható gyógyászati segédeszköz

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!

A bejegyzés trackback címe:

https://gyogytudor.blog.hu/api/trackback/id/tr7616687794
süti beállítások módosítása