GymJunkie

BLOG

2020. január 15. 13:46 - iamzltn

Folyadékpótlás - H2O

Volt idő, amikor én is úgy néztem ki, mint egy telefosott búvárruha és már régóta ígérgetem, hogy felteszem a blogra azt a 2013-as képet, amit akkor csináltam, amikor komolyabban nekiálltam foglalkozni az edzéssel, és ezt a következő bejegyzések egyikében meg is fogom tenni (meg instán egyébként már tegnap kint volt sztoriban). Na de a lényeg, hogy amellett, hogy teljesen impulzívan étkeztem, - azt ettem, amit és amikor megkívántam - volt még egy másik eredője annak a testalkatnak, méghozzá a nem megfelelő folyadékbevitelem. Nem emlékszem, hogy én valaha is odafigyeltem volna arra, hogy mennyit iszom, ennek az eredménye a következetlen étkezéssel, a minimális rostbevitellel együtt pedig egy végtelenül lassú anyagcsere volt. Karcos téma ez, mert az ember nem szívesen beszél arról, hogy milyen gyakran megy el egy helyre, ahova még az urak is csak gyalog járnak, de maradjunk annyiban, ha a 2-es kódjelű dolgot nem intézed napjában MINIMUM egyszer, akkor ott már komoly bajok vannak. Egy egészséges, gyors anyagcsere azonban akár napi 3-4 alkalommal is szólíthat. Mondjuk efölött viszont szintén valószínűsíthető, hogy valami nincs teljesen rendjén.viz.gif

Bár az anyagcsere sebességét több tényező is befolyásolja, mint például a testmozgás, aktivitás szintje, a bevitt táplálékok minősége, az elfogyasztott rost mennyisége is, de jelentős befolyásoló tényező a vízfogyasztás. Írhattam volna folyadékpótlást is, de bármi ami a vízen túl van, az kevésbé hatékony, ezért nem javaslom senkinek, hogy ízesített lónyálakkal próbálja hidratálni magát, főleg hogy ezeknek a legtöbbje cukros lötty. A cukormentes üdítők néhanapján beleférnek, de amikor büszkén zéró kólát kérünk a Big Mac mellé a mekiben, jó ha tisztában vagyunk vele, hogy az aszpartám sem kifejezetten az az egészséges fajta és bár nincs közvetlen bizonyíték, de voltak tanulmányok, amik világos összefüggést mutattak a sclerosis multiplex vagy éppen a rák és az aszpartámfogyasztás között. Mindenesetre, ha folyadékbevitel, akkor az víz, pont.

viz2.jpgA folyadékbevitel egyébként is fontos, sportoláskor, edzéskor pedig hatványozottan. Edzés közben ugyanis hőt termelünk, a testhőnk megemelkedik és azért, hogy életben maradjunk a szervezet a vérből vízet választ ki ami a bőrbe, és azon keresztül a bőrfelületre jut, aminek párologtatásával leadjuk a hőt. Hogy ki mennyit izzad az egyéntől függ de általánosságban elmondható, hogy 1 óra intenzív mozgás, edzés alatt átlagban 1 liter folyadékot veszíthetünk, de pl. maratonfutók esetében ez lehet a többszöröse is. A dehidratáció meg nem olyan vicces, mert a testsúlyunk kb. 2%-nak megfelelő folyadékvesztésekor a mérhető aerob teljesítmény 10-20%-al csökken. Ez egy 75 kilós ember esetében 1,5 kg-t, tehát másfél liter vizet jelent, ami 1-1,5 óra edzésnek minősül, nagy melegben és magas páratartalomnál azonban ez sokkal hamarabb is bekövetkezhet. 4%-os súlyvesztésnél (izzadásnál) már émelygés, és hányinger társul a teljesítményvesztés mellé. Azt hinné az ember, hogy ez ritka, de aki robbanékonyságot és állóképességet is igénylő sportot űzött már, ilyenek jellemzően az ütős küzdősportok, pl. box, thai box, karate, az valószínűleg tapasztalta az edzésről hányni kifutás jelenségét, szóval ez azért elő-elő tud fordulni. 
Minél dehidratáltabbak vagyunk, annál kevesebb és sűrűbb a vérünk, ami extra igénybevételt jelent a szívnek, keringésnek, tüdőnek, szóval edzés alatt 15 percenként 1,5-2,5 deci víz fogyasztása mondjuk úgy, hogy javallott. Rövid és középtávú futás esetén, amikor nincs lehetőséged inni, akkor a futás után rögtön szlopáljatok be fél liter vizet, majd a következő egy órában szép lassan még legalább ennyit.

A fogyasztóöv mítosz

A mai napig látok embereket fogyasztóövvel edzeni. De nem is ez a durva, hanem hogy vannak nők, akik fóliába tekerik a fél testüket a ruha alatt, hogy úgy fogyjanak. Tényleg nagy kár Lipótmezőért, mert simán meg lehetne tölteni félkegyelműekkel. Képtelen vagyok megérteni, hogy hogy lehet keletje ezeknek a TV shop-os baromságoknak ma 2020-ban, igaz ez az elektromos has defirbrillátorra, a fogyasztóövekre, a nejlon izzasztó melegítőkre és minden ilyen marhaságra (nem viccelek, ezek kereskedelmi forgalomban kaphatóak). 

Egyszer és mindenkorra: az izzadásnak nincs zsírvesztésre gyakorolt hatása. SEMMI! Élettani szempontból két különböző rendszerről beszélünk. Ha valaki fogyasztóövet tukmál rátok vagy azt javasolja, hogy edzetek pulóverben, melegítőben, akkor vagy balfasz, vagy el akar nektek adni valamit. A fogyasztó-, izzasztóöv és a hájra tekert fóliával kapcsolatban csak annyit, hogy nincs helyi fogyasztás, tehát nincs olyan, hogy a hasadról lefogysz, de a melledből meg nem. Ugye, az extra izzadás miatt melegítőben edzés (ez nem vonatkozik a hőmérséklet miatt indokolt réteges öltözködésre) nem más, mint a hőleadás meggátolása, ekkor ugyanis még gyorsabban és jobban felszökik a testhőnk, mivel nem tudjuk leadni és ezért izomból izzadni kezdünk. Ennek viszont nemhogy nincs pozitív hatása a fogyásra, pont ellenkezőleg, a hőleadás meggátolása miatt nehezebbnek érezzük az edzést és az optimálisnál hamarabb elfáradunk, ezért az edzés hatékonysága nem éri el a 'normál' öltözékben végzett edzésekét. Azon kívül tehát, hogy szopatod magad, egyrészt kvázi kiírod a homlokodra, hogy 'balfasz' 'fogalmam sincs mit csinálok' másrészt még szabotálod is a saját fejlődésed. 

A napi folyadékszükséglete mindenkinek változó, sok mindentől függ, de általánosságban elmondható, hogy 1000 kalóriánként másfél liter vízre szükség van. Amikor a lányoknak megmondtam, hogy mennyi vizet kell a programok alatt naponta meginni, elkezdődött a picsogás. Tudod mi volt az érv? Nők érted... "Az tudod mennyi pisilés?" Na most azon kívül, hogy itt azért megfontoltam, hogy bedugjam a fejem a sütőbe és magamra engedjem a gázcsapot, rá kellett jönnöm, hogy az átlagembereknek fogalmuk sincs hogy mennyire fontos a folyadékpótlás. Érdekes lesz látni a lányoknál, hogy az anyagcseréjüket mennyire fogja megpörgetni többek között a megemelt folyadékbevitel... Majd figyeljétek.  

És ha úgy gondolta volna valaki, hogy nem osztok meg képet magamról ebben a bejegyzésben, akkor:

20191212_141213_3.jpg



Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://gymjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr8815407748

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
BLOG
süti beállítások módosítása