Gondolatkarantén

Ha valakinek nem nyújt elég szenvedést és kilátástalanságot a covid, akkor mindenképpen jó szívvel ajánlom a Farkas gyermekei című sci-fi sorozatot! Pár helyen belefutottam az ajánlóba, de ennél többet nem igazán tudtam róla, és a karanténom alatt volt időm pár estét rááldozni.

Nem tudom, mit mondjak. Talán „Az út” (posztapokaliptikus dráma 2009-ből, Viggo Mortensennel) volt ennyire sivár és nyomasztó. A színek szinte teljes hiánya, a félsivatagos környezet, a koszos fehér és szürke ruhák és az emberek egyre elviselhetetlenebb viselkedése elérte a célját. Gyakorlatilag nincs olyan szereplő, akivel tudnál azonosulni és nem azért, mert mindenki gonosz, hanem mert mindenki nyomorult. A világégés után egy maroknyi ember marad életben, pár androiddal kiegészítve, akik gyakorlatilag lassítás nélkül folytatják egymás kiirtását. Szinte a legelső pillanattól kezdve az motoszkált bennem, hogy vajon miért ezt a bolygót választották? A Kepler 22B egy minden szempontból szar hely.

Alig van növényzet, amit saját maguknak tudnak termelni az radioaktív lesz, nincsenek állatok, csak néhány kutyaember mutáns szerű lény kerül elő, akikről eldönthetetlen, hogy veszélyesek, vagy ők a leginkább sajnálatra méltóak az egész brancsból. Miért jobb itt, mint a Földön??

Az első pár rész után azt akartam írni, hogy a valaha volt legjobb sci-fi sorozat, amit én láttam. Aztán kicsit csillapodott a lelkesedésem, majd a 10. rész végére eljutottam oda, hogy nem tudom szeretném-e nézni a folytatást. Ha lesz.

Annyira túl lett tolva a nyomorpornó, hogy konkrétan rossz kedvem lett tőle. És mindezt nem a történet cselekményének alrendelve, hanem inkább olyan lart pour lart módon, mintha arra lett volna kíváncsi az alkotógárda, hogy mennyi szenvedést és nyomort bír el még a néző.

Egyelőre minden homályban marad, kb. annyit tudtunk meg, hogy a Földön kissé összekaptak a hívők és az ateisták, ami addig fajult, hogy a maradék emberiség szerencsésebbik felét ki tudják menteni pár űrhajó segítségével, de a többiek ott pusztulnak el. A nagy mentőakcióval azt érik el, hogy az anyabolygó helyett a Kepler 22B-n folyik tovább egymás módszeres kiírtása. Mindez különösebb ok, vagy zökkenők nélkül.

Sokáig azt hittem, hogy ez a sorozat arról szól, hogy az androidok valami transzcendentális fejlődéstörténeten végig masírozva végül emberré válnak. De azt hiszem csalódnom kell és lassan azt gondolom, hogy a legjobb befejezés végül az lenne, hogy senki, de tényleg senki ne élje túl ezt az egészet. De tényleg minek?

Nem tanulunk, a történelem megismétli önmagát, egyedül az értük el, hogy az emberiségnek nevezett métely átterjedt az univerzum tőlünk távolabb eső pontjaira és már oda is el tudtuk vinni a saját nyomorunkat.