Marina Marazza olasz irodalomtörténész Dantéról szóló életrajzi könyve felfedi, hogy nem az Isteni színjátékban halhatatlanná tett Beatrice, hanem felesége, Gemma Donati volt az olasz irodalmi nyelv megteremtőjének életében a legfontosabb nő.
Mint a Dante asszonya (La moglie di Dante) című könyvből kiderül, Gemma egész életében árnyékban maradt a nagy költő mellett. Bátor, szilárd jellemű, a nehéz helyzetekben helyt álló nő volt, akinek Marazza hét évszázad után végre igazságot szolgáltat, mert nemcsak egy életen át kitartott mellette, hanem azzal is tisztában volt, hogy kora egyik különleges elméje a párja.
Az archívumokból összegyűjtött anyagokból az írónő megrajzolta nemcsak Gemma, hanem Dante hiteles képét is, és megtudhatjuk, hogy nem volt szent, és tökéletes sem. A költő epilepsziás volt, egy kicsit pedáns, könnyen sértődő, volt benne macsó és nárcisztikus hajlam is, mégis mindenkit el tudott bűvölni. Nagy műveltségű, becsületes, néha túlságosan idealista volt – ez vezetett száműzetéséhez is.
Az a Dante, akibe Gemma beleszeretett, szép ember volt, elegánsan öltözött, gálánsan viselkedett, remekül táncolt, a szerelemben szenvedélyes volt – tehát egyáltalán nem hasonlított ahhoz a szigorú profilú férfihoz, akinek az imázsa kíséri őt hét évszázada.
Az az olvasó sem csalódik, aki a 13.-14 század fordulójának atmoszférájában akar elmélyedni. A könyvben megelevenedik a középkori Firenze, amely tele volt cselszövésekkel, bosszúkkal, de virágzott a költészet, és a nők hiúságát hiábavalóan próbálták visszaszorítani mindenféle erkölcsös törvényekkel.
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
