George Orwell sajnos napjainkban is aktuális remekműve, az 1984 50 éve, 1949. június 8-án jelent meg. Hét évtized után sem csökken olvasói száma, különösen fellendítette népszerűséget az a felismerés, hogy a legnagyobb hatalmú „Big Brotherek” nem mások, mint az internet mozgatói.
Elég elolvasni néhány oldalt, hogy az ember rájöjjön, hogy milyen előrelátó volt a szerző, amikor Nagy Testvérré változtatta azokat, akikkel sötét módon alakították a történelmet, mint Hitler és Sztálin. Áthelyezte őket egy olyan jövőbe, ahol mindent ellenőriznek, mintegy azt sugallva, hogy minden megtörténhet újra, súlyosabb formában.
Érhető, hogy az 1984 megkísértette a filmeseket, a képregényírókat, és minden fajta művészeket, köztük a rock-zenészeket is.
Az 1984 cselekménye jól illeszkedik sötét, paranoid szövegekhez é zenéhez, amelyek valamilyen módon olyan társadalmat fejeznek ki, amelyben minden szabadságot megvonnak.
Az első, aki egy egész albumot szentelt az orwelli világnak, Hugh Hopper, a Soft Machine basszistája volt 1973-ban. Érdekesség, hogy ugyanabban az évben zenekarának dupla albumán volt egy kompozíciója, ami az 1983 címet viselte. Nem könnyű zene Hopper zenéje, a jazztől a disszonáns kortárs zenéig kalandozik basszusgitárjával.
1974-ben David Bowie a Diamond Dogs című albumába vette bele. A lemezt eredetileg musicalnek tervezte, de végül ez nem valósult meg Orwell özvegyének elutasítása miatt. Bowie 1984-a egy dal erejéig is nyomasztó, de tudjuk az énekesről a Ziggy Stardust óta, hogy milyen mestere a hatalom tébolyát árasztó hangulatoknak. Ugyanakkor sikerült élvezhetővé tennie a sötét témát is Winston Smith letartóztatásának és kihallgatásának melodikus feldolgozásával.
Érdekes módon 1981 két kiváló lemezt is szült ebben a témában. Az egyik Anthony Phillips-é, a Genesis első gitárosáé volt, a másik a zenés drámákban már rutinos Rick Wakeman, aki szövegírónak nem kisebb személyiséget hívott meg, mint Tim Rice-ot, Andrew Lloyd Webber állandó munkatársát.
Az ominózus évben mutatták be Michael Radford filmjét, amelynek főcímzenéjét a Eurhytmics duó adta elő. A Sexcrime (Nineteen Eighty-Four) a toplistákra is betört.
Vannak olyan további dalok, amelyek szintén Orwellre utalnak, mint Stevie Wonder Big Brothere, John Lennon Only People-ja, az Alan Parsons Project Eye In The Sky-a, de Marilyn Manson vagy a Coldplay munkásságában is felfedezhetjük a hatást. A Radiohead le sem tagadhatná, hogy az 1984-et forgatták, amikor 1997-es, rock-mérföldkőnek számító O.K. Computer című albumuk megjelent (Karma Police, Paranoid Android), de visszatér a 2003-as Hail To The Thiefben is, a 2+2= 5 egyértelmű utalás a kettős gondolkodásra.
És hová tegyük a Pink Floyd-ot? Roger Waterst közvetlenül Orwell Állatfarmja indította el az Animals megírására. Az arctalanná vált tömeg gátlástalan irányítása a The Wall-ban azonban kimondatlanul is utal az 1984-re..
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
