Az újkori London első kisüsti főzője, hölgyhárem rézből, hattyúnyak és szarvasgombás gin. Mindez jól elrejtve Chiswickben. A Sipsmithnél jártunk.

Amíg meg nem pillantottam a Prudence-t és Patience-t, addig szentül meg voltam győződve, hogy teljesen rossz helyen járok. A szeszfőzde ugyanis ebben az utcában működik, bejárata nagyjából az első autó magasságánál található:

Ha az utcai bejáratnál egy kis tábla nem figyelmeztet arra, hogy „lakóövezetben lévén a főzdét elhagyva legyünk szívesek nem hangoskodni”, úgy még az udvarba lépéskor is bizonytalan lettem volna:

Ez lenne a híres nevezetes Sipsmith, 189 év után London első kisüsti ginfőzdéje, a mai gin reneszánsz úttörője?

A csarnokba lépéskor már aztán megnyugodhattam, ugyanis a vendégeket a falról köszöntő szeszpáracső nyakú hattyú már árulkodott gazdáinak tevékenységéről.

A hátsó csarnokajtón áthaladva aztán egyértelműen a gin-világ egyik Mekkájába léphettem be:

A Sipsmith alig 10 éves múltra tekint vissza, ugyanis Sam Galsworthy és Fairfax Hall urak, két Cornwallban felnőtt és az amerikai piacon edzett ital szakember 2008 végén kapták meg az adóraktári engedélyt, amely adóhatósági engedély büszkén lóg a szeszfőzde bárjának falán.

Az engedély megszerzése nem egy hétköznapi történet és a két elszánt ginkovácsnak röpke két évébe tellett. Amikor Őfelségének Adó ás Vámhatóságához (HMRC) beadták az engedélykérelmüket hat hónapig válasz sem érkezett. Ismételt megkeresésükre a hatóság annyit válaszolt, hogy ilyen típusú tevékenységre 1823 óta nem adta ki engedélyt, valamint a kérelmezők által bejelentett 300 literes termelés olyan kevés, hogy erre nem is tudnak engedélyt kiadni, ez ugyanis zugfőzésnek (moonshine-nak) minősülne. A kisüzemi (otthon is végezhető) lepárlást tiltó szigorú szabályozás még azokból az időkből származott, amikor London alig tudta felvenni a küzdelmet a mértéktelen gin fogyasztással.

Két éves kitartó lobbi tevékenységük eredményeképpen (az Egyesült Államok jogalkotását követve) sikerült aztán elérniük az Egyesült Királyság jövedéki szabályozásának módosítását, lehetővé téve így Angliában is a kisüzemi szeszfőzést.

Megszületett a Sipsmith és vele együtt a kézműves, kisüzemi szeszfőzés.

A Sipsmith az angol szeszesital piacra gyakorolt hatását és jelentőségét nem lehet túlbecsülni: míg a 2009 előtti évtizedekben csupán néhány szeszfőzde létesült, addig az azt követő években ez a szám meghaladta az évi 80-at.

Az újdonsült ginkovácsokban rejlő potenciált elsőként a Park Lane-n található Dorchester szálló bárja fedezte fel (amely bárt egyébiránt 1938-as megalakulásától Harry Craddock, a 20-as és 30-as évek talán leghíresebb bartendere vezette).

Megalakulásuk ötödik évében már kinőtték a Hammersmithban lévő kis műhelyüket és átköltöztek a jelen cikkben bemutatott helyszínre, Chiswickbe. Addigra már két kisüsti főzőt üzemeltettek.

A Sipsmith „Prudence” névre hallgató első szeszfőzője egy 300 literes, Christian Carl gyártmányú kisüsti. A gyártó família tagjai Németország ma is működő legöregebb rézkovács mesterei, 1869 óta készítenek szeszfőzőket. A berendezés viszont nem csak a Sipsmith első szeszfőzője, hanem a kisüzemi szeszfőzés közel 200 éves csipkerózsika álma után egyben London első kisüsti berendezése is.

Négy év után a „Patience” nevű kisüsti kistestvérrel bővült a család, majd nem sokkal később egy jóval nagyobb szeszfőzőbe ruházott be a Sipsmith. „Constanze”-ban napi 1500 liter Sipsmith London Dry Gin készül.

A Sipsmith boszorkánykonyháját egy negyedik családtag teszi teljessé, mégpedig az 50 literes Cygnet, amelyet kizárólag kísérletezésekre használnak.

A sokoldalú Prudence, amely egyaránt képes Carterhead és tornyos főzőként is működni, állítja elő a Sipsmith V.J.O.P. Gin-t, vagyis a Very Junipery Over Proof Gint, amely 57,7 tf% alkohol mellett az alaphoz, a Constanze-ban készülő London Dry-hoz képest jelentősebb több borókával készül. A nagyobb mennyiség mellett a borókát három különböző fázisban adják az alaptermékhez: egy három napos macerálást követően közvetlenül a főzést megelőzően a főzőmester további borókát tesz az üstbe, valamint a Carterhead főző segítségével a „Prudence” gin-kosarába is borókabogyókat helyez. A boróka fenyős aromáit kedvelők számára a V.J.O.P. ginből remek martini készül (érdemes talán egy kicsit „piszkosabban” készíteni), de tökéletesen működik egy G&T-ban és a gimletben is.

A London Dry Ginek mellett a Sipsmith több ízesített gint is készít:

A Sipsmith Sloe Gin (kökény gin) kökénybogyóknak a London Dryban történő négy hónapos áztatása révén készül, ami a ginnek egy aszalt cseresznyés, mandulás, marcipános íz világot kölcsönöz.

Az üstbe helyezett szárított citromhéj és citromverbéna, illetve a ginkosárba helyezett hámozott friss citrom ízesítik a Lemon Drizzle Gint, melyet alkotói white ladyben, illetve Lemon Drizzle Martiniként javasolják.

A Pimm's No. 1 Cup kedvelőinek ajánljuk a Sipsmith London Cup-ot, amely egy gin alapú, Earl Grey tea, citromverbéna valamint borágó ízesítésű, 30 tf% alkoholtartalmú likőr. Gyömbér sörrel kóstoltuk, igencsak meggyőző volt.

A Sipsmith műhelyében a látogató további, még sokkal egzotikusabb ízesítésekkel is találkozhat, így pl. szarvasgomba ginnel vagy az angol „mince pie” gyümölcspite ginnel. Ezek egyelőre kereskedelmi forgalomban nem kaphatóak, de a gin fogyasztók újdonságok iránti csillapíthatatlan vágya okán nem csodálkoznék, ha egyikük-másikuk felbukkanna valamely kísérletező kedvű londoni bartender kezei között.

Megalakulásukat követő nyolcadik évükben (talán napra pontosan a szeszfőző engedélyük keltezésének 8. évfordulóján) Sam Galsworthy és Fairfax Hall odaadó és minden szempontból úttörő munkájukat anyagilag is megkoronázhatták: a világ negyedik legnagyobb szeszesital cége, a Jim Beam és a Courvoisier tulajdonosa, a Beam Suntory felvásárolta a Sipsmith-et. A vételárat nem hozták nyilvánosságra, de a piaci pletykák 50 millió font körüli összeget emlegetnek.

Amikor Sam és Fairfax 2007-ben a hatóságoknak beadták engedélykérelmüket, abban 300 liter termelését megjelölve, erről minden bizonnyal álmodni sem mertek volna…