24 órás festés a harmadik felvonás – Megkésett beszámoló

Szerencsére és sajnos a tavalyi év vége nagyon sűrű volt mindennel, hobbival és családdal is, így nem sok időm, energiám maradt a blogra. Most igyekszem pótolni a lemaradást, mert van miről beszámolni. Kezdem a 24 órás festő kihívás beszámolóval.

Sajnos erre a kihívásra most egyedül készültem. Grosh korábban lefoglalt kirándulásra ment barátokkal Angliába, Chavanak határidős melót kellett teljesíteni, Sebitár pedig így nem vállalkozott a fél országon átgurulós útra, ennyire közel az ünnepekhez, amikor majd úgyis találkozunk. Felkészülésem bár alakulhatott volna jobban, nem lehetett rá panaszom. A mentális és fizikai kondicionálás rendben volt, illetve a konyhát is rendbe raktam, a figurák pedig teljesen előkészítve vártak, de sajnos a Gor színsémát nem teszteltem előtte rendesen, így az nekem is lutri volt hogyan fog elsülni.

Bőséges reggeli után és nagy adag kávé mellett ültem le az asztalhoz, de most valahogy jóval kevesebben jelentkeztünk. Azt hiszem kb. 8-an teljesítettük csak végig, de a nap folyamán végülis egész sokan csatlakoztak hozzánk hosszabb-rövidebb ideig. A kezdés ugyanúgy reggel 10-kor indult Ratboi szokásos megnyitójával, a szabályok és a menetrend ismertetésével. Mivel kevesen voltunk, így most nem oszlottunk szét kisebb csapatokra, maradtunk egy csetszobában.

Munka folyamatban és a kaja
*képgaléria nyílik kattintásra

Természetesen Farkas és Manó is jelen voltak, a verseny közben pedig ezúttal is tartottak egy élő podcastet a Lore Gamers youtube csatornájukon. A téma most kommentekkel interaktív kérdezz-felelek volt, amit megpróbáltunk meghekkelni. A festés közben apró szüneteket tartva a Warhammer wikia-n fellelhető legapróbb nüansz, jelentéktelen lábjegyzet cuccokra rákeresve tettünk fel kérdéseket, majd válaszoltuk meg egymásnak a kommentek közt. A srácok elég gyorsan, szinte instant levették mi folyik itt Gyöngyösön a cseten, és abszolult profin kezelték a kis rögtönzött Kész átverés! trollkodásunkat.

A nap folyamán, ahogy telt az idő, természetesen jöttek az optimista és pesszimista megjegyzések, és igyekeztünk támogatni egymást amennyire csak lehet. A beszélgetés is remekül haladt, rengeteget nevettünk, volt, aki a kacagás közben belefestett a már majdnem kész figurába, nyilván ezen még jobban nevettünk amint kiderült. Mivel most otthon festettem, feleségem támogatását mindenféleképpen kiemelném. Roppant finom süteményt sütött délután, a többiek irigykedtek is, sőt, fogadkoztak többen, hogy a következőre már tényleg eljönnek hozzánk! Bízom benne nem így lesz, ki bírna ennyi bélpoklos hadijátékost jóllakatni?

img_4915.JPG

Bármelyik munkafázisban nézel rá bármelyik figurádra,
tuti találni fogsz valamit amin még lehetne igazítani kicsit! 

Ahogy haladtunk az időben, nálam egyre jobban kezdett körvonalazódni, hogy ez bizony sikerülni fog, méghozzá határidő előtt! A festést a talpakkal kezdtem, hiszen azokra textúra is kellett az alap festés után, ami legalább 6-7 óra száradási idő. Viszonylag gyorsan, kb. 50 perc alatt felkerült a textúra a szárazecsetelés után. A figurák sorát az íjász Tzaangorokkal és a Shamannal kezdtem. Utóbbitól tartottam a legjobban, hiszen albínóra akartam, kékes kiegészítő színekkel, és ilyen fehér festést még nem próbáltam korábban. Végül egész jól sikerült a saját szintemhez képest, a rája – amire rája raktam (sic!) - pedig szerintem kifejezetten pofás lett. A repülő csészealjak festése inkább csak babra meló, mint nehéz, de azokkal is tudtam tartani az ütemtervet. Este 9-re készen lettem ezzel a 7 figurával.

Közben megvolt a vacsora is, fetás-csípős marhaburgert csináltam, ami nagyon jól sikerült, az energialöket, amit adott – a sütivel együtt – kitartott egész hajnalig.

Az elkészült figuráim
*képgaléria nyílik kattintásra

Gyorsan lefotóztam a már kész figurákat, majd rövid pihenő után belekeztem a 20 Gor harcosba. Jelentősen monotonabb munka volt, mint vártam. Az eleje nagyon fárasztó, az első alapszinek felvitele valahogy soha nem akart véget érni. Ráadásul a contrast festék sem hozta be az előzetesen elvárt szintet, de mint kiderült azért, mert nem jó ecsetkezeléssel használtam. Kis váltás a színek és hígítás arányában meghozta viszont a kívánt eredményt. Végül a sötétebb bőrszín mellett maradtam, az étcsokibarna remek kontrasztot mutatott a tervezett kék-sárga kiegészítő elemekkel. Amikor végre fel tudtam vinni a bemosót a figurákra, már bőven hajnal felé jártunk. Volt, aki ekkorra már elment aludni, volt, aki teljesen fel is adta, de páran azért még rendületlenül festettünk tovább. Sajnos megint előjött az, ami az előző kettőn is, jelesül, hogy mikor az utolsó figurákon kellene az utolsó kis élkihúzásokat elkövetni, akkor mondja be a szervezet az unalmast. A szem már nem lát úgy, a kéz már nem mozdul úgy, az elme nem pörög úgy, mint az elején. Igyekeztem hát lassan festeni, melléhúzás nélkül, ami sikerült is, ez már önmagában egy kisebb csoda. A talpak is elkészültek közben, a textúra és a fű is bőven megszáradt már ekkorra.

Eljött az összeszerelés ideje. Végül reggel fél 8 volt mikor azt mondtam kész. Ezeken már nem tudok érdemben javítani. Legalábbis amilyen fáradt vagyok, úgy biztos nem. El is köszöntem így a srácoktól, mert tényleg majdnem elaludtam már ülve is ekkor, és beestem az ágyba. Délután pedig készítettem egy pózer fotósorozatot az elkészült figurákról. Ezek lettek minden idők legszebb Bestia harcosai? Nagyon nem. Viszont vállalható „csatakész” osztag lett egységes festéssel és talpalással, amit bármilyen csatába büszkén felrakhatok? Erre viszont határozott igennel válaszolhatok!

Az elkészült figurák közül azok amikről sikerült jó képet szereznem
*képgaléria nyílik kattintásra

És a többieknek hogyan sikerült? Szerintem remekül, de döntsétek el inkább ti magatok, a lenti galériában megtaláljátok a többiek munkáiról is a fotókat!

Természetesen most sem maradhatott el az agyalás, mi legyen a következő 24 órás festés témája? Végül úgy döntöttünk, ismeretlen vizekre evezünk. A szimpla festés időre már megy. Nézzük milyen az, ha az elejétől kell kezdeni! Egy doboz figurát, dobozbontástól, talpalt/festett állapotig kell eljuttatni 24 óra alatt. Nekem már meg is van melyik csapat lesz ez, a Hobbit filmből megismert Azog portyázó orkjai a pokolfarkasok hátán, vagyis az Azogs Hunter Orks on Fell Wargs! Természetesen valami felesleges marhaság itt is kell, hogy minél jobban megnehezítsem magamnak, kitaláltam hát, hogy mind a hat farkas és hat ork eltérő bőrszínt kap. Nem vagyok normális…

99121462009_hunterorcsonfellwargsnew01.jpg