Futballtangó

Argentin edzőkeringő, ismerős arcokkal

2021. október 24. - _Adamo_

gagoracing.png

Az argentin bajnokság (Liga Profesional) aktuális kiírásának hajrájához közeledve az elmúlt hetekben számtalan gyengélkedő csapat edzőváltást eszközölt, és októberben több közelmúltban még játékosként megismert szakember is valamilyen formában munkahelyet váltott.

Október hónapban mostanáig valamilyen okból kifolyólag a 26 csapatos mezőny hét klubjánál távozott a vezetőedzői posztot eddig ellátó szakember. Még a múlt hónap legvégén a pályakezdő Fernando Gago állt fel az Aldosivi kispadjáról a csapat arcpirító vereségsorozata kapcsán. Nem sokkal később a még mindig csak 35 éves szakembert a Racing Club edzőjeként mutatták be.

Az Academia szurkolói elégedetlenek voltak a Juan Antonio Pizzi menesztése óta az augusztus óta megbízott edzőként tevékenykedő Claudio Úbeda munkájával, így került képbe a sérülései miatt tavaly visszavonuló egykori védekező középpályás. Gago anno a Boca Juniors nevelése volt, 2007-ben 21 esztendősen az akkori “Galaktikus” Real Madrid csábította őt Európába. Öt szezon alatt 121 tétmeccsen lépett pályára a “királyiak” színeiben, első négy idényében alapember volt, később viszont már kevesebb lehetőséhez jutott, így a 2011-2012-es szezont kölcsönben az AS Roma együttesénél töltötte. A következő kiírásban végleg eladták őt a Valenciának, ám ott sem tudott állandó lehetőséget követelni magának, így később visszatért hazájába, újabb hat éve töltött a Boca Juniors soraiban, majd utoljára a Vélez Sarsfield együttesében szerepelt.

“Szeretem a kihívásokat. Megpróbálok olyan csapatot csinálni, amelyet öröm nézni, mindig győzelemre játszani és 90 percen át végig küzd" - jegyezte meg székfoglalójában.

Az Aldosivi kispadján nem más követte őt, mint a Boca egykori ikonja, Martín Palermo. A 47 esztendős tréner aktív játékosként két megszakítás alkalmával együttesen 404 mérkőzést játszott a Boca Juniors színeiben, ezalatt 236 gólt szerzett, mellyel a patinás csapat legeredményesebb játékosa. Az argentin nemzeti válogatottban két külön időszakban futballozott, összesen 15 meccset és kilenc gólt regisztrált. Edzőként korábban hazájában a Godoy Cruz és Arsenal Sarandi együtteseit irányította 2012 és 2015 között, azóta Chilében és Mexikóban vállalt munkát, de nyár óta nem állt szerződésben egyik csapattal sem.

palermoaldosivi.jpg

Az Unión Santa Fé csapata menesztette Juan Manuel Azconzábalt, utódja pedig az egykori uruguayi válogatott kapus, a korábban a patinás helyi Nacional csapatát több ízben is irányító Gustavo Munúa lett.

Ugyancsak októberben pecsételődött meg Omar De Felippe sorsa az Atlético Tucumán kispadján, a gyengélkedő kék-fehérek az élete első vezetőedzői megbízatását kezdő Pablo Guiñazút ültették a helyére. Az egykori 16-szoros válogatott középpályás korábban a Talleresnél dolgozott asszisztensként, főállású tréner azonban most lett először.

A hosszú hetek óta nyeretlen és mélyen alul teljesítő Newell's Old Boys csapata elbocsátotta Fernando Gamboát, egyelőre megbízott tréner irányítja a csapatot. Legutóbb október 21-én a Banfield csapatánál Javier Sanguinetti mondott le a vezetőedzői feladatok további ellátástól, míg a San Lorenzo háza táján ugyancsak aznap telt be a pohár az uruguayi Paolo Montero irányába. Ez a három csapat továbbra is edzőt keres, egyelőre hosszútávú megoldást nem találtak még a közelmúltban leváltott kormányosuk helyére.

Az utóbbi időben a legutóbb az MLS-ben dolgozó, azelőtt a Vélezt irányító Gabriel Heinze hazacsábítása is szóba került, azonban "El Gringo" továbbra is külföldi ajánlatra vár. A São Paulo által a közelmúltban menesztett Hernán Crespo, aki utolsó hazai munkavállalása alkalmával Copa Sudamericana-győzelemig vezette a Defensa y Justicia csapatát, pedig a naptári esztendő végéig mindenképpen kivárná a lehetőségeket.

A bejegyzés trackback címe:

https://futballtango.blog.hu/api/trackback/id/tr2016733858

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása