Visszapillantó: Haditechnikai park 2006.

2018.08.15. 05:00 | Írta: kkm.furdancs

p6220139.JPG

A katonai megrendelésre készült eszközök fontos jellemzője a szélsőséges körülmények közötti működőképesség és megbízhatóság. Ennek köszönhetően a technikai fejlődés egyik zászlóvivője a hadsereg (leginkább az amerikai), mely mer beruházni új technológiák kifejlesztésébe. Már csak ezért is figyelemreméltóak és blogunk látókörébe tartozók a haditechnikai eszközök. Akad elszórva néhány haditechnikai park az országban, közülük a legnagyobb, magánkézben lévő a keceli Pintér Művek Hadtörténeti Múzeum Haditechnikai Park.

A sajnos már elhunyt Pintér József a Pintér Művek miatt ikonikus alakja a magyar vállalkozásoknak, igazi sikertörténet életútja és példát mutathat fiatal vállalkozóknak, mérnököknek. Emellett sok pénzt áldozott a Magyar Néphadsereg - Magyar Honvédség rendszerből kivont és kohóba szánt felszereléseiből egy-egy írmag megőrzésére. Ennek köszönhetően sorakozik nagy  mennyiségű szárazföldi és légierős hadieszköz a parkban, de a fedett kiállítótermekben relikviák, szobrok, makettek is megtalálhatók.

Miért 2006-os fotók? Akkor látogattam meg a parkot. 2000. évi alapítása után hat évvel már látszottak a karbantartás hiányából fakadó festékkopások, de egy 2015-ös blogbejegyzés fotóin az általános lerohadás nyomai még szembetűnőbbek. Egy ilyen eszköz külső-belső karbantartásra szorul, ami nem olcsó. Hatalmas felületet kellene átmázolni és mindennek környezetvédelmi és munkaköltségei miatt nem valószínű, hogy nekilátnak bármikor is - mondta egy alkalmazott akkor. Tehát ízelítőül az akkori, még kevésbé leromlott állapotot mutatnám be inkább.

Sajnálatos, de remélhetőleg sikerül forrást szerezni - akár az államtól - legalább a festésre, mert néhány év és rozsdatemetővé válik a gyűjtemény. Akár valamely hétvégi programnak is megfelel meglátogatása. Részletek és újdonságok a honlapjukon, illetve FB-oldalukon találhatók. A blog.hu korlátai miatt kisebb galériákra osztottam a gyűjteményt. Kellemes böngészést!

 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is.
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr4414176161

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása