Üdvözlünk a felesleges, értelmetlen eszközök, használati tárgyak és szolgáltatások gyűjtőhelyén!

FuraTermék Blog

Ölelőfólia

2020. július 10. - FuraTermék

A koronavírus-járvány sokszor előhozta az addig szunnyadó kreativitást az emberekből. Ennek ékes példáját már bemutattuk Indiából vagy éppen Thaiföldről (Svédországról nem is beszélve), most pedig bemutatunk nektek egy megoldást, amelynek segítségével kiküszöbölhető a járvány idején alkalmazott fizikai távolságtartás is.

_112555700_1_hi061532281_getty.jpg

Következzenek az ölelőfóliák!

A fizikai távolságtartás - amelybe értendőek az olyan hétköznapi kontaktusok is, mint a kézfogás, a puszi vagy éppen az ölelés (ahogy mindenki kedvenc mentős szóvivője olyan szépen megfogalmazta) - sokszor még a családoknak is nehezen elviselhető pillanatokat hozott; a nagymama nem ölelhette meg az unokáját, a férj a feleséget, de például a tanárnéni sem érinthette csak úgy a kisdiákjait, mint a járvány előtti, boldog szép időkben.

200514200557-hug-time-device-01-05142020-super-tease.jpg

Először az Egyesült Államokban bukkant fel az ölelőfólia alkalmazása, amely lehetővé tette, hogy az emberek megöleljék egymást a fertőzés kockázata nélkül. Maga az alapötlet nagyon egyszerű (s nagyszerű), hiszen nem kell hozzá high-tech vegyvédelmi felszerelés, hanem csak némi ragasztószalag és egy vékony, de mégsem könnyen szakadó műanyagfólia. 

fmuwwz5ylbgbzkuttetgt7hbjy.jpg

Ahogy telt az idő, egyre kifinomultabb megoldások jelentek meg a piacon, olyan fóliák, amelyeket toldalékokkal láttak el - ezekbe bedugva kezünket-karunkat sokkal valósághűbben ölelhetjük a nagymamát (nagypapát). 

Természetesen a "toldalékok" kétirányúak, így mindkét fél élvezheti az ölelés pozitív hatásait.

27423242-8237291-dariann_so_there_was_a_knock_on_our_door_and_lo_and_behold_they_-a-15_1587410769573.jpg

Persze nem csak ajtóba ragasztható fóliák jelentek meg, mint az ölelést vírusmentessé tevő segédeszközök, hanem a testre húzható védőfóliák is (akár a fentihez hasonló, a légzést búvárpipával biztosító barkácsmegoldással, mindenki legnagyobb örömére).

karl-2.jpg

Meglehetősen mobil kialakításról van szó, ennek köszönhetően nem zárható ki, hogy a jövőben világszerte elterjednek majd ilyen és ehhez hasonló ölelőpontok. 

Azért reméljük, hogy most már lecsengőben van a pandémia - bár az Egyesült Államok és Brazília "teljesítménye" láttán a járvány vége nem mostanában lesz...

maxresdefault_14.jpg

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása