Fülesbagoly

Szeretnénk segíteni a jövő zenészeinek

2021. október 16. - Bagolyhír

Öt éve már, hogy a Komolyról könnyedén, könnyűről komolyan kurzusukkal járja az ország iskoláit a Pákai Petra-Cséry Zoltán szerzőpáros. Azzal a céllal teszik ezt, hogy a komoly- és a könnyűzene fogalmát közelebb hozzák egymáshoz, illetve a fiatal generációhoz. Október 20-án egy új platformon fognak tudást átadni, ugyanis a tanintézmények világából kilépve egy budapesti szórakozóhelyen, a BarHole Music Clubban tartanak kurzust. Az eddigi tapasztalatokról és a várható programról Cséry Zoltán nyilatkozott nekünk.

fast-a-inv5547_1.jpg

Miről szól a Komolyról könnyedén, könnyűről komolyan kurzus?
- 2016-ban kitaláltuk Pákai Petrával (énekes, zeneszerző, szövegíró), hogy NKA támogatással csináljunk egy 80 százalékban könnyűzenei témájú kurzust. Megkerestük a zeneművészeti szakközépiskolákat, akik nagyon nyitottak voltak és befogadták az előadásunkat. Az volt a célunk, illetve még most is az, hogy komoly- és a könnyűzene fogalmát közelebb hozzuk egymáshoz, illetve a fiatal generációhoz. Mivel elég nagy az átjárás manapság a műfajok között, lásd crossover és még sorolhatnám, szerintünk nem árt tisztába lenni azzal, hogy aki például eddig nem foglalkozott könnyűzenével, (ami amúgy nem könnyű...) annak sose késő kicsit nyitni eme műfaj felé. Természetesen ugyanígy fordítva, a klasszikus zenei gondolkodás, a zeneelméleti rend és rendszer nagyon sokat tud segíteni a könnyűzenében tevékenykedőknek. Röviden, ez a két nagy zenei család (könnyű- és komolyzene) egymást erősíti. Jó volt látni az iskolákban, ahogy csillogó szemmel figyeltek a gyermekek és aztán a zenésztanárok szemében is láttuk a fényt, amikor kiderült számukra, hogy mi kvázi tudományosan akarjuk megközelíteni a könnyűzenét, ideértve a jazz-t, bluest, pop és további műfajokat. Egy fiatal, zenét tanuló embernél nem lehet tudni, hogy 18 évesen merre is akar "kanyarodni" zeneileg. Persze van, akinél eldől. Aki viszont nyitva hagyja a lehetőségeket, azoknak szeretnénk abban segíteni, hogy milyen célokkal, tervekkel illetve kitartással kell / lehet nekiindulni ennek a nem könnyű pályának. Hála Istennek most már magas szintű lehetőség van a könnyűzene tanulására, elsajátítására. Mivel mi is Petrával rendelkezünk klasszikus zenei múlttal is és aztán áteveztünk a jazz, pop irányba, úgy érezzük hiteles szócsőként tudunk tanácsot adni, és kinyitni a fiatalokat arra, hogy elkezdjenek egyáltalán zenét tanulni, mert szinte elengedhetetlen a léleknek, szívnek, na és persze egy szakma is. Mindketten aktív zenészek vagyunk és zenetanárok is. Petra könnyűzenei éneket tanít nagyon régóta és én is legalább 15 éve oktatok. Sok felvételiző fordul meg nálunk, akik jórészt a könnyűzenei vonalon mennének tovább, nekik próbálunk segíteni a jövőjüket illetőleg, főleg szakmai téren, illetve a hobbizenészeknek is nyitva az ajtó, akik fejlődnének s megismernék picit a zeneelmélet szabályait. Sokan keresnek meg minket haladó zenészek is, akik szintén nyitottak egy következő szint eléréséhez.

Merre jártatok a kurzussal és milyen tapasztalatokkal gazdagodtatok? 
A legnagyobb kihívás, amikor 2 éve Kelet-Magyarországon bejártunk sok-sok általános iskolát is. Itt teljesen át kellett strukturálni az előadás menetét, mivel nem zenetagozatos kisdiákok voltak a padokban. Meg kell nyerni a fiatalok figyelmét, főleg ha első osztálytól nyolcadikig ülnek bent. Itt írtunk rajzfilm zenét, próbáltunk zenével kifejezni hangulatokat, rávilágítani arra a gyerekeket, hogy a zene egy olyasmi eszköz mint egy ecset, bármit lefesthetsz vele. Petra tanította őket skálázni, beénekelni, mostani nagy slágereket énekeltek, híres rajzfilmzenék részleteit énekeltük nekik. Bemondhattak színeket, szavakat, s ezekből próbáltunk ott a helyszínen dalt írni.
Nagy élmény amikor ki tudsz nyitni akár 150 gyermeket egy színházteremben. Ilyenkor úgy megyünk haza, hogy megérte ennyi energiát ebbe beletenni. Visszatérve az előadásra, van olyan tervünk is, ahol majd főiskolásoknak is szeretnénk továbbképzéseket tartani, olyanoknak, akiket elkapott a zene szeretete. Itt szóba jöhetnek művészeti iskolák, mert azt gondolom, hogy aki társművészettel foglalkozik, az is nyitott lehet a zene felé.

band_cover_1.jpg

Október 20-án nem egy tanintézményben, hanem a BarHole Music Clubban tartotok kurzust. Mi várható itt?
- A BarHole-ban előszörl tartjuk meg az első nyitott könnyűzenei kurzusunkat. Várjuk azokat, akik esetleg a közeljövőben szeretnének felvételizni zenei intézményekbe, vagy akik csak hobbiból zenélnek, énekelnek és nyitottak arra, hogy némi továbbképzéssel (énektechnikák fejlesztése, zeneelméleti ismeretek, helyes akkordfűzések elsajátítása) fejlődjenek. Megtanulunk dalt írni, szövegírási technikákról is beszélünk, a könnyűzenei hangszerek jó használatáról, helyesen való zenei beillesztéséről is szó esik majd. Most elsősorban fel szeretnénk mérni, hogy milyen igény van egy ilyen kötetlen kurzusra és később szeretnénk tematikusan is gondolkodni: lenne előadás csak a blues-ról, funk-ról, filmzene-szerkesztésről, stilisztikai ismeretekről és hasonló topikok lennének majd éneklésileg is. Hangsúlyoznám, hogy az előadás nem csak énekeseknek és billentyűsöknek szól, hanem minden hangszeresnek. Pont az a lényeg, hogy mindentől függetlenül tudjunk segíteni a jövő zenészgenerációjának és azoknak is akik akár már kezdők vagy haladók, de van bennük késztetés, hogy tisztába kerüljenek zenei szabályokkal, mert ugyebár akkor ezt a szakmát is könnyebb művelni.
Nem kell feltétlen szolfézs-mesternek lenni, se zeneelmélet-professzornak, de az biztos, hogy némi elméleti tudással a háttérben sokkal könnyebben lehet hangszeren is játszani, zenét is írni és akár vokálozni is.

Miket csinálsz még a közeljövőben?
- Még ebben az évben kijön a második Songs For Your Soul szólóalbumom, egyébként Petrával nyáron jelent meg a harmadik Patché lemez, amit a karanténban írtunk. 2022 januárjában lesz egy Special Providence koncert, ahol a zenekar különleges vendégekkel bővül, mivel 10 éves a zenekar harmadik, egyik leghíresebb lemeze, a Soul Alert. Így aztán engem is meghívtak a fiúk, ez egy egyszeri, megismételhetetlen alkalom. Ezen felül további kurzusokat tervezünk Petrával, s ha beköszönt a tél, jöhetnek új dalok, demók, némi műhelymunka. Folyamatosan tanítok zongorát, zeneelméletet, hangszerelést és hasonló témaköröket. Reméljük, nem zárnak be minket újra. Tervezek csinálni a KORG-nak további bemutatókat, a tavalyi tél is ezzel telt, feltöltögettem szépen az instagramomat. Elkezdtem REHARM videókat csinálni, ahol híres magyar és külföldi daloknak az akkordkörét cserélem ki, így teljesen más köntöst kapnak. Ez csak egy kis szórakozás nekem, bár volt olyan tanítvány aki ilyen témák miatt keresett aztán meg. Remélem a jövő évi nyár újra pozitív hangulatban telhet, s tudunk találkozni a közönségünkkel.

A Komolyról könnyedén, könnyűről komolyan kurzus október 20-án lesz a BarHole Music Clubban, minden információ megtalálható az eseményben. UPDATE: a kurzus betegség miatt elmarad, és későbbi időpontban lesz megtartva.

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr6116723406

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása