Fülesbagoly

Kiment a koncertjéről a Junkies, hogy azoknak is zenéljenek, akiknek nincsen védettségi igazolványuk

2021. június 13. - Bagolyhír

Védettségi kártya nélkül érkezett egy család a Junkies hajdúszoboszlói koncertjére, és jegyet is vettek, hogy támogassák a zenekart, majd az utcáról hallgatták őket. Amikor az együttes értesült róluk, kiment hozzájuk, és lenyomott nekik egy dalt.

junkies_szoboszlo.jpg

Szombat este Hajdúszoboszlón, a Rock Caféban adott akusztikus koncertet a Junkies.
- Két felvonásban játszottunk, és épp a 15 perces szünetet tartottuk, amikor a hely tulaja, jóbarátunk, Káposztás Gergely jelezte, hogy itt van egy család védettségi kártya nélkül, jegyet vettek a bulira, de kintről hallgatják a koncertet - idézte fel a történteket a Fülesbagoly blognak Szekeres András énekes. - Mi meg fogtuk a hangszereinket, és kimentünk hozzájuk a hely kapujába, és eljátszottuk nekik a Könnyű dalt. A közönség is velünk tartott, sokáig fogok emlékezni az eseményre. Nem akarok ítélkezni, de a rendelet anomáliája, hogy a koncert után már bejöhettek a szórakozóhelyre, és váltottunk velük pár szót.
A Junkies legközelebb június 26-án játszik Budapesten, a Barba Negrában, a Zorall társaságában.

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr9916592744

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása