Fülesbagoly

Lisa Stansfield visszahozza a 90-es évek pörgését

2018. október 21. - tothjutka

Új, Deeper című lemeze anyagával turnézik jelenleg Észak-Amerikában Lisa Stansfield. A brit énekesnő az érzelemdús vokálokkal és a dance groove-okkal felidézi a 90-es évek pörgését, amikor az első globális sikereit aratta.

lisa.jpg

Lisa Stansfield legújabb lemeze, a Deeper amellett, hogy táncolható bulizene, őszinte és nagyon személyes lett, hiszen az énekesnő dalszerzőtársa és az album társ-producere most is a férje, Ian Devaney, a Blue Zone zenekar egykori tagja volt. A Deeper (Mélyebb) cím is a kapcsolatukra utal, egyfajta szerelmi vallomás: - „Ez a lemez kicsit olyan, mintha az első két lemezem felnőtt gyereke lenne. Ugyanazokból a génekből építkezik, mégis önálló személyisége van. Nagyon sok régi érzelmet felelevenítettünk a munka közben. Felidéztük, amikor egymásba szerettünk és azt is, amikor megtettünk a nagy ugrást az elköteleződés felé. Egy 30 éve tartó házasságról, ugyebár másképp nem is nagyon lehetne mesélni”.

A Deeper dallamvilágában is visszahozza a 90.es évekbeli pop, soul és disco hangulatot. – „Néhány dal közben úgy érzem magam, mint amikor fiatalabb koromban készen álltam a péntek-szombat esti bulikra, és magamra aggattam a harci sminkemet. Azért hívom így, mert amikor nekilódulsz éjszakának, kilépsz a nagyvilágba és szembe kell nézned mindenkivel. Készen állsz arra, hogy harcolj és az álmaid valóra váljanak! Ebben a ráhangolódásban segítenek az energetikus, dinamikus dalok, amiket készülődés közben, az esti bevetés előtt hallgatsz”-fogalmazott Lisa Stansfield egy interjúban, majd hozzátette: -„Ez a lemez egy kaland számomra, már nincs mit veszítenem. Ha kereskedelmileg bukás lesz, az legfeljebb a büszkeségemet fogja bántani, mert szerintem nagyon jó lett. Az érzéseimet nem befolyásolja, hogy hányan veszik vagy nem veszik meg a lemezemet. Nincs mit veszítenem. És így a legjobb zenét csinálni”.

Az új lemez észak-amerikai turnéja október 9-én indult Kanadában, majd a torontói és montreali koncertek után az énekesnő és stábja az Amerikai Egyesült Államokba utazott, ahol október végéig 11 fellépésük lesz. Lisa Stansfield szakmai és magánéletében is fontos szerepet tölt be az Amerikai Egyesült Államok. New York különösen közel áll a szívéhez, ahol 20 év után ezen a turnén lép fel újra. Az énekesnő és férje 1998. júliusában New Yorkban házasodott össze és később évekig éltek a metropoliszban. – „Nemrég volt a házassági évfordulónk. Kisétáltunk a Washington Square Parkba, mert ott esküdtünk meg egy fa alatt. Ami akkor egy kis csemete volt, most egy csodálatos, hatalmas és erős fa. Olyan, mint a mi házasságunk. Egészen elérzékenyültem”- árulta el Lisa Stansfield.

Az énekesnő azt is felelevenítette, hogy milyen volt az első amerikai látogatása a kilencvenes évek végén. A bemutatkozó szólóalbuma, az Affection akkor ötmillió példányban kelt el – mostanra ez a szám már húszmilliónál tart -, háromszoros platina lett az Egyesült Királyságban és két Grammy-jelölést, valamint világhírt hozott. – „Abban az időben, amikor először mentem Amerikába, még nem volt mindenkinek internete, ahol egy kattintással csekkolhatod valakinek a külsejét. Női Barry White-nak becéztek, szóval amikor megérkeztem, csak a hangomat ismerték, ezért egy termetes, fekete énekesnőre számítottak. De én egy kicsi, vézna, fehér csaj voltam  Angliából. Amikor bementem az amerikai rádiókba interjút adni, az összes műsorvezető megkérdezte, hogy „oké, de mikor jön már Lisa?” Mindenkinek el kellett magyaráznom, hogy én vagyok Lisa”

Azokban az években, amikor énekesnőként visszavonult a reflektorfényből, Lisa Stansfield színészként dolgozott. Egyebek mellett színházban játszott „A vagina monológok” című darabbak, valamint főszereplő volt a Swing című zenés filmben, amelynek a betétdalai lemezen is megjelentek és óriási sikert arattak. Emellett szerepelt az Aranykártyások, a Coronation Street és a Miss Marple történetei című tévésorozatokban, illetve a Pörgés című angol filmben. És bármilyen meglepő, először neki ajánlották fel a „Tisztességtelen ajánlat” című hollywoodi film főszerepét, amit Julia Roberts is visszautasított, és végül Demi Moore kapott meg. Lisa Stansfield ugyanakkor szöveget írt John Barry zeneszerző egyik dalához, amit elő is adott a film egyik betétdalaként.

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr4914313463

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

m_and_m 2018.10.22. 09:56:13

Csak jelzem, hogy az Affection album nem a kilencvenes-, hanem a nyolcvanas évek végén jelent meg. Tehát, az amerikai bemutatkozás is akkor volt

radiofan 2018.10.22. 21:16:39

Igen, 1989-ben jelent meg, de 90-ben jelölték Grammy-re. Onnan meg már nem volt megállás.
süti beállítások módosítása