Egyik nap a TV5 monde-on egy érdekes műsort láttam, "Échappés belles" (Helyes szökések) címmel, mely Avignon-ról és környékéről szólt. Én fél évig éltem a Pápai Palota szomszédságában, egyetemre jártam oda, és megrohantak az emlékek.

Erasmus ösztöndíjjal érkeztem Avignonba, a pápák francia városába, Provence egyik (számomra) legszebb kisvárosába.

Avignon nekem az a hely, ahol rádöbbentem, mit jelent világnyelven a világ bármely kis pontjáról érkező emberekkel beszélgetni. Leírhatatlan élmény. Valami mérhetetlen szabadság. A világ kinyílik előtted, bárhová beléphetsz immár, megértik, mire gondolsz, mire vágysz, min nevetsz, min keseregsz, megtudod hogy élnek, hogy mulatnak a görögök, az egyiptomiak, a szírek, az olaszok, az osztrákok, az angolok, a svédek, a lengyelek, a hollandok...

Először az óvárost körülvevő falat láttam meg, valahogy így,

arra csábított, hogy egy óvatlan pillanatban másszak fel rá, és onnan csodáljam a várost. Erre sor is került egy nyári estén, szicíliai haverommal. Szemléltette a sziklamászás alapjait, ami egész jól ment nekem is. Mivel tilos volt felmászni ide, néhány részen hason csúsztunk, hogy a rendőrök ne vegyenek észre, de megérte, a panoráma az óvárosra, a Rhône folyóra különleges volt, éppúgy mint az éjszakai város hangulata.

A koleszban lengyel szobatársam volt, de hamar barátságot kötöttem egyiptomi, szír, osztrák, görög, marokkói, olasz, angol, svéd, holland társaimmal is, és néhány franciával is persze.

Az egyetemen pedig életemben először rengeteg afrikaival ismerkedhettem meg, akikkel már kicsi gyerek korom óta szót akartam érteni.

Részt vettem egy afrikai fesztivál szervezésében, egyedüli lányként kikérték mindenről a véleményem a gyűléseken. Előadásokat, kiállításokat, afrikai estet szerveztünk.

Az egyetem ódon épületében megfordult velem a világ.

Québec-i irodalmat hallgattam, majd alkalmam nyílt egy québec-i írónő vezényletével, francia novellákat írni, műhelyében. Hatalmas élmény, felfoghatatlan.

A slamről is itt hallottam először.A slam hétköznapi, mégis sokszor költői nyelven, élőben előadott szöveg, ma már hazánkban is művelik.

Tanultam a különböző dialektusokról is, melyeket akár aprócska szigeteken beszélnek Anglia partjaihoz közel, (îles Anglo- Normandes) vagy Madagaszkár melletti kis szigeten, Mayotte-on. Ide, egyébként, le is telepedhettem volna, mivel egy mayotte-i fiú megkérte a kezem, és azt ecsetelte, hogy náluk még paradicsomi állapotok vannak, cserekereskedelemmel, nyugodt élettel, pálmafákkal, óceánnal... A fiúval sokat beszélgettem, nagy bánatára, csupán néprajzosként.

Itt készítettem első interjúimat fekete- afrikai varázslásokról is.

Természetesen afrikai irodalmakról is sokat megtudtam az egyetemen, valamint francia irodalomról, a 19. század mindennapjairól.

Egyik tanárom egy szavát sem értettem eleinte, kiderült, provence-i akcentusa miatt, lassanként ehhez is hozzászoktam.

Ahogy a mistralhoz is, ehhez az erős, déli szélhez. Eleinte nagyon nehezen merészkedtem ki az utcára, ha fújt a  mistral, néha 100km/h  sebességgel, aztán megbarátkoztam vele. Úgy tartják, vagy 3 vagy 6 napig fúj, mindig 3-mal osztható számú napig, miért? Rejtély, de a népi megfigyelések nem tévednek.

Egyszer a Rhône partján kicsavarta a kezünkből esernyőnket, ezután inkább esőkabátot szereztünk be. Itt sokkal praktikusabbnak bizonyult.

Mivel itt éltem, avignon-i polgárnak számítottam, így, havonta egyszer ingyen csodálhattam a meg a  Pápai palotát és a múzeumokat. Persze éltem is ezzel  a lehetőséggel.

Ez a  lenyűgöző palota a középkor leghatalmasabb gótikus épületegyüttese, hat pápát választottak itt, a legutolsót, XIII. Benedeket, 1394-ben. Bennem terrakotta, narancs, barna járólapjai maradtak meg, ezeket a színeket a kékkel egyetemben ma is láthatjuk Provence csodálatos házain.

Nyáron a Pápai Palota a fő helyszíne a híres színház fesztiválnak is, amiről majd később, egy másik blogban írok majd. Ezen elég aktívan részt vettem, újságíró gyakornokként  a La Provence című napilap képviseletében.

A palota kertjét még gyakrabban látogattam meg, innen nem csupán  a palotára, de a Rhône-ra és Villeneuves les Avignon-ra is remek kilátás nyílik.

 Végezetül álljon itt néhány kép a hétvégi piacról, olivabogyó halmokkal,

 csodás, vidám provence-i anyagokkal, melyen sokszor szerepel a régió egyik jelképe, a kabóca és természetesen a levendula, az olivabogyó.

A zöldséget, gyümölcsöt műanyag tálakba kellett itt kiszednünk, mindig válogathattunk a szebbnél szebb portéka közül.

Képzeletbeli utamat Avignonban most megszakítom, hamarosan folytatom majd, hiszen a hídról még szó sem esett :)