Az elején fontos megjegyeznem egy dolgot, egyszerűen imádom az indie címeket, no nem mindet, akad azért itt is kellemetlen meglepetés, nem is kevés. De van ezeknek a független játékoknak egy bája, lehet ez a töménytelen mennyiségű nosztalgiahullám, amit árasztanak. Valljuk meg aljas módon gyerekkorunk legszebb emlékeire reflektálnak ezáltal. Ezt nem feltételen módon tartom egyébként hibának, valószínűleg hasonló korú (korai 30-as) emberek agyából pattannak ki ötlet formájában és jutnak el a megvalósításig.
Gondolom a felvezetésből kiderülhetett már számotokra, hogy egy indie produkcióról lesz szó, egészen pontosan a Campo Santo fejlesztőcsapata és a Panic kiadó által tető alá hozott Firewatch-ról.
A játék 2016-ban jelent meg, azóta csücsül a PS4-em könyvtárában, várva, hogy végre elővegyem, de sajnos az igen méretes backlog és az azóta is töretlen friss megjelenések, valahogy mindig visszább lökték a prioritási sorrendben. De végre elérkezettnek láttam az időt és az egyik este elindítottam a játékot.
1989-et írunk, a történet szerint Henry bőrébe bújhatunk, aki egy elég komoly magánéleti válságból menekül a Shoshone-i vadon mélyébe, hogy ott a helyi nemzeti park önkéntes tűzmegfigyelői közé álljon, feledve hátrahagyott gondjait.
A játék egy kérdezz-felek szekcióval indít és ismerteti meg velünk Henryt és igazán bonyolult helyzetét. Megismerkedik ugyanis egy lánnyal, akivel közös kutyájuk, házuk és csodás életük lesz, de szépen lassan elromlik minden. Élete párja feledékennyé kezd válni, az eleinte csak átmenetinek tűnő állapot sajnos állandósul és demenciát diagnosztizálnak Julie-nál. Karakterünk nagyon nehezen viseli a helyzetet és felesége családja - Henry kicsapongása miatt - magához veszi a sérült nőt. Főhősünk a helyzetet olyan szinten nem tudja kezelni, hogy az imént már említett nemzeti parkba menekül (megjegyzem igen gyáván), hogy legalább a nyárra biztosan távol lehessen a problémáitól.
Ebben a nem túl szimpatikus helyzetben kapjuk meg hősünk irányítását. Feladata nem kevesebb lesz, mint a helyszín tűzeseteit felügyelni. Ez nem hangzik túl izgalmasan, ami Henrynk kimondott célja volt, ám ahogyan gondoljátok ez nem lesz egy sétagalopp.
A játékmechanikát nevezhetnénk sétaszimulátornak (de inkább ne tegyük, mert ez csúnya dolog) tehát annyi a feladatunk, hogy elmegyünk A-ból B-be és ott történik valami, ami miatt elmegyünk majd C-be is, ne adj isten onnan vissza A-ba és ezt fogjuk ismételgetni. Szerencsére azért nem olyan hosszú a játék, hogy ez nagyon az agyunkra menjen. 
Így, hogy már ismerjük a dolgok menetét említsük meg azt ami elvinné ezt a játékot a hátán a sztorit. Egy annyira komoly témával indítunk, mint a feleségünk demenciája, innen nagyot lehetett volna építkezni, pár csavaros fordulattal, esetleg valami igazán váratlannal. De mint a feltételes módból már rájöhettetek, sajnos nem ez történt. Igazán akartam szeretni ezt játékot, de egyszerűen nem megy, a történettel akkora lehetőséget hagytak ki a készítők, amit nem tudok megbocsájtani. Mert ugye lesz itt egy lagymatag szerelmi szál a főnökasszonyunkkal (Henry egyre szimpatikusabb, de azért kordában tudjuk tartani), valamint a rejtély, ami sztori és a bonyodalom gerincét szállítja. Nem akarom lelőni a slusszpoént annak, aki még nem tolta végig, de elég vérszegényre sikeredet a befejezés (hiába van alternatív ending).
Valami őrültebbre számítottam, nagyobb konspirációra, UFO-kra, vagy arra, hogy Henry agyában nincs valami rendben és igazából ez csak valamilyen képzelgés volt esetleg ő demens, de NEM, ekkorát nem mertek álmodni, pedig igazán úgy éreztem az elején, hogy ebben a felütésben aztán van potenciál. Kellemetlen téma, legközelebbi szerettünk tehetetlensége és főhősünk ebből fakadó gyáva megfutamodása egy olyan alapot épített, amiből valami igazán komoly, felnőtt játék kerekedhetett volna. Igazán sajnálom, hogy nem sikerült megugrani az elvárásaimat.
A játék összességében nem rossz, ezt semmiképpen sem merném állítani, de egy indie sétaszimulátornak ugrania kell valamit, ami miatt kiemelkedhet a tömegből. Noha a grafika nem rossz, a hangok szuperek és remek atmoszférát teremtenek, összegészében nem éreztem azt a merészséget, ami ezeket a játékokat egyedivé teszi.
Kapunk egy közepes kis rejtélyt, ami persze abban a pár órában leköt amíg a végére érsz, de gyorsan feledhetővé is teszi a sztorit. Ki kell mondjam, hogy az 4 óra amit eltöltöttünk Henryvel, bőven elég volt, sőt kb. a játék felénél kezdtem azt érezni, hogy várom már a végét.
Összességében nem mondanám, hogy nem éri meg egyszer legalább a végére járni a wyomingi kalandunknak, de szigorúan csak egy leárazás alkalmával.
A Firewatch csak digitálisan elérhető PC, Xbox One, PS4 és Nintendo Switch platformokra, szerencsés alkatúak, vastagabb pénztárcával levadászhatják a néhány fizikai példány egyikét, amit a Limited Run Games adott ki, mert az igen jól mutatna az ember gyűjteményében.
Nektek mi a véleményetek, bírtátok a játékot? Írjátok meg a kommentszekcióban vagy valamelyik közösségi oldalamon:
