Idén eddig nem sok horrorfilmet láttam, amik valóban tetszettek volna. Pontosabban akadt jópár, amik pozitív tulajdonságait és kimagasló minőségüket magam is elismertem, viszont 2020 egyértelműen legjobbjának szívem szerint egyiket sem kiáltanám ki. A The Mortuary Collection viszont szerencsére változtat ezen.

Egy halottasházzal nyitunk, ahol a cseppet sem bizalomgerjesztő tulajdonos, Montgomery Dark (Clancy Brown sziporkázik a szerepben!) éppen egy kisgyerek temetését vezényli le. Dark - aki maga is úgy fest, mintha az Addams-család egy távoli rokona lenne - dolga végeztével épp visszatérne porlepte könyvei társaságába, mikor nem várt látogatója akad. Sam, a fiatal tinilány a ház előkertjében kitett "munkatársat keresünk" tábla révén tévedt beljebb a nyomasztó ház évszázados titkokat rejtő falai közé, és mikor az öreg (nade mennyire öreg?) Dark körbevezeti, kiderül, hogy a temetkezési vállalkozás bizony nem csupán az elhunyt kipreparálásából és a ceremónia levezényléséből áll - meg kell ismerni magát a halottat, és halálának körülményeit is. Sam arra kéri a láthatóan erősen vérszegény Darkot, hogy meséljen neki néhány történetet, ha már ennyire jól ismeri a halottak világát és személyes kálváriájukat. Montgomery pedig elfogadja a kihívást, és mesélni kezd.

A The Mortuary Collection legnagyobb erénye, hogy a kerettörténetén (Dark és Sam) túl antológiaszerűen megismerhetünk benne több rövidebb sztorit, amik mind-mind remekül lettek felépítve és vizuálisan is lenyűgözőek. Utóbbi különösen megbecsülendő, hiszen a film majdhogynem aprópénzből készült, de jól látszik rajta, hogy a kreativitásnak a büdzsé nem szabhat határt. A négy rövidfilmet magába foglaló, alig kétórás horror az '50-es évektől egészen a '80-as évekig kínál különféle borzalmakat. Az első sztori egy csápos, klasszikus módon "lovecraftian" rémmese, ami végig egy mosdóban játszódik. A második - melyben a főszereplő Jacob Elordi (Nate az Eufóriából) - a szex és a nem kívánt terhesség témakörét járja körbe, jócskán kifordított módon. A harmadik (személyes kedvencem) középpontjában egy bizarr - ám véletlen - gyilkosság és annak borzalmas következményei állnak, míg a negyedik visszanyúlik a slasher műfaj aranykorába és még az író-rendező Ryan Spindell egy korábbi rövidfilmje, a The Babysitter Murders is megidézésre kerül. Az érdekesség utóbbiban pedig az, hogy ezt már nem Dark meséli a lánynak, hanem maga Sam meséli az öregnek, így a sztorihoz szorosan hozzákapcsolódó, kötelezően érkező csavar is sokkal nagyobbat üt.

A látványvilág összességében a Scary Stories To Tell In The Dark-ot juttatta eszembe (a fényképezés, a színválasztás és a bevilágítások is nagyon hasonlóak!), a zeneválasztás pedig meglepően tökéletes, a Mondo Boys ideális választás volt a '60-as éveket idéző, fülbemászó slágerek elhozatalára. A humor csupán lehelletnyi finoman van jelen. Már Montgomery maga egy karikatúrának hat, de itt-ott azért elcsíphetünk igazán megmosolyogtató pillanatokat is (például a két rendőr nyilatkozata a helyi tévéstábnak) és emiatt - valamint az epizodikus tartalma miatt - a The Mortuary Collection sokkal közelebb áll mondjuk a Mesék a Kriptából hangulatához, mint a manapság még mindig oly divatos, ijesztgetős horrorfilmekhez. Szóval ha megijedni szeretnél, akkor ezúttal rossz ajtón kopogtatsz. Azonban ha egy rendkívül stílusos, kellően hátborzongató és egyedi horrorra vágysz, ami több mint tökéletes a közelgő Halloween filmnézős estéire, akkor érdemes betérned Montgomery Dark kísérteties halottasházába a Raven's End nevű kisváros végében. Csak aztán ott ne ragadj!