Szellemet idézni sosem kifizetődő. Még ha nem is szabadítunk rá dühös démonokat a mi világunkra, akkor sem lesz egy leányálom a szertartás, hiszen ki tudja, miféle entitásokkal léphetünk kapcsolatba így. Egy kis költségvetésű, független angol horrorfilm ezt a témát járja körbe, méghozzá roppant hatásos módon.
Nem szoktam nagy szavakkal dobálózni, de a Host nálam eddig 2020 legfélelmetesebb horrorfilmje. Csak úgy, mint az Unfriended: Dark Web, vagy a Keresés esetében, úgy itt is egy számítógép képernyőjén keresztül láthatjuk az eseményeket. Ez a fajta stílus nekem nagyon tetszik, keresem-kutatom az ezzel a módszerrel készült mozikat (szerencsére egyre több akad belőlük manapság), és legnagyobb meglepetésemre a Host pontosan ezt a műfajt követi. Bár a film annyira szabadon nem használja ki a lehetőségeket, mint például az Unfriended (ahol Spotify-tól kezdve a Gmail-en át Facebookig minden fel volt sorakoztatva), de mégis realistább megközelítésbe helyezi a látottakat. A központi program itt a Zoom, ami hasonló, mint a Skype: videocsevegéseket bonyolíthatunk le általa, és a koronavírus megjelenésekor, valamint a járványhelyzet miatt az otthonaikban ragadt emberek köreiben meglehetősen nagy népszerűségre tett szert a valóságban is létező alkalmazás. Ez volt a reklám helye.
Haley és barátnői a COVID-19 miatt a Zoom-on keresztül tartják a kapcsolatot, ahol videobeszélgetés közepette valamiért jó ötletnek találják, ha behívnak egy médiumot is, aki online szeánszot kísérel meg a lányok segítségével. Mindannyian meggyújtanak egy-egy gyertyát, és erősen koncentrálnak. A médium hölgy azt kéri, valaki szólítson meg egy elhunyt személyt, akivel kapcsolatba léphetnek. Persze, hogy a lányok között akad egy vicces kedvében lévő, az egész szeánszot baromságnak gondoló tag, aki "poénból" kitalál egy karaktert (Jack), aki az iskolájában akasztotta fel magát. Ezek után megmagyarázhatatlan események kezdenek történni a beszélgetősben résztvevők között: tárgyak repkednek, poharak törnek szét, és mintha valaki (vagy valami?) állna a sötétben, az árnyak között.
A Host nem árul zsákbamacskát. Miután kicsit jobban megismertük az összes szereplőt, elszabadul a pokol, és egyértelművé válik, hogy sikerült egy rosszindulatú szellemet áthozniuk a mi világunkba. A sztori nem túl eredeti, viszont a járványhelyzet miatti karantén-állapot és a bezártság érzése nagyon sokat dob rajta. A Zoom-on keresztül látható események még hatásosabbak (messze jobb ez a megoldás, mintha remegő kézzel kamerázást kellene néznünk) és meglepően jól használja a film például a filtereket is. Igen, a filtereket. Talán néhányan emlékeznek arra az igen felkapott videóra, amiben egy lány Snapchat filtereket próbálgatott, és bár nem volt a háttérben senki, egyszer csak odakerült egy filter mögé, mintha állna ott valaki. Ezt a Host remekül aknázza ki, egy hátborzongató jelenetben.
Jópár jumpscare borzolja a kedélyeket az alig 57 perces játékidő alatt, viszont ezek valóban egész hatásosra sikeredtek. A legtöbb tényleg teljesen váratlan, és nagyon jól megalapozza a nyomasztó hangulatot, hogy a szellem bárkinél megjelenhet. Pont a rövidke játékidő miatt az első félóra elpoénkodós csevegése után úgy felpörög a film, hogy nem győzzük kapkodni a fejünket, és nem csupán azért, mert egyszerre több képernyőn is zajlanak az események. Paráztatásban abszolút hozza a szintet a Host, tehát aki csak azért tekinti meg, hogy leverje a víz, és a körmét rágva tapadjon a képernyőre, az nem fog csalódni. Nyilvánvalóan kapunk még ennél messze jobb horrorfilmeket idén (bár pont a jelen tárgyalt alkotás a Rotten Tomatoes 2020-as listáján eddig első helyen áll, 100%-os értékeléssel), de hogy az egyik legijesztőbb már most megvan, az biztos. A Host arra is remek példa, hogy lehet igényes, izgalmas, valóban félelmetes karantén-horrort forgatni, még egy világméretű járvány ideje alatt is.
