Ez egy igen aktuális téma, főleg, hogy folyamatosan szó van a második és harmadik hullámról is. Először próbálom dióhéjban leírni hogyan zajlott itt az élet, aztán térek rá az óvodai dolgozókra.
Finnország (véleményem szerint) úgy kezelte a COVID-19 járvány első hullámát, mint ahogy a mesében Mátyás király kéri a parasztlányt, hogy hozzon is ajándékot meg ne is, legyen is rajta ruha meg ne is, gyalog is jöjjön meg ne is… Például a határokat lezártuk, de mint később megtudtam finn ápolónők napi rendszerességgel jártak át svéd kórházakba északon (pl. mert lehetetlen lett volna működtetni az osztályt nélkülük). A főváros tartományát, Uusimaa-t lezárták, mert ott nagyon sok fertőzött volt. A lezárás előtt mondjuk még mindenki hazaslisszolhatott onnan, aki alapvetően nem ott élt/nem akart ott ragadni. Well done, guys! :S
Maszkot nem volt, és most sem kötelező viselnünk, buszon, boltban, sehol, egyetlen kivétel az egészségügyi dolgozók a kórházakban és az idősek otthonában. Gumikesztyű ugyanez, és azt kell mondjam, kevés embert láttam, aki ezeket önkéntesen hordta, hordja. Az éttermek, kávézók bezártak, és a boltokban a nyitás utáni első órában csak az idősek vásárolhattak, de ezt sehol nem olvastam hivatalosan, csak egy barátnőm mesélte, hogy egyik reggel furcsán néztek rájuk a boltban a dolgozók, hogy mit keresnek ott. Az iskolákat nagy nehezen bezárták (nem akarták, aztán meg újra akarták nyitni), a 4. osztálytól felfelé. Mindenki másnak csak ajánlott volt otthon tartani a gyereket, de megtiltva nem volt. El nem tudom képzelni hogyan tanultak azok az első, második és harmadik osztályosok, ahol pl. 5 gyerek az iskolában ült, a többi tanuló meg otthon. Aki tudott az persze home office-ban dolgozott. A csoportunkból az ázsiai család volt az első, aki nem hozta a gyerekét, és hallottam, hogy ők valóban 2 hónapig a lakást sem hagyták el (3 és 6 éves gyerekekkel). Pedig a játszóterek nem voltak bezárva (még egyszer: ÉS maszkot SEM kellett viselni), és az erdőbe is lehetett menni (itt sokkal több az erdő és mindenkinek elérhető közelségben van, szinte 1-2 kilométeren belül). Szóval mi kezet mostunk meg tartottuk a távolságot. Ez amúgy alapból 2-5 méteres mifelénk, szóval semmi nem változott. Ennek ellenére a számok a lakosság arányában (itt 5,5 millió ember él) kb. úgy alakultak, mint Magyarországon; a mai napi adatok alapján igazolt fertőzés: 4155, és 585 elhunyt, Finnország 7214 igazolt fertőzés, 328 elhunyt. (úgy látom, itt kicsit többet tesztelünk :D)
Egy tamperei buszmegálló, COVID ide vagy oda, mi nem megyünk közel egymáshoz :) (Ha érdekel Finnország kövesd a Very Finnish Problems oldalt, nagyon vicces, egy régóta itt elő brit férfi csinálja.)
Itt két etap volt, március 18-április 13 és április 14-május 13. Ezen kétszer 1 hónap alatt kellett a szülőknek nyilatkozni, hogy igényelnek-e óvodai ellátást a gyermeknek vagy sem. A csoportunkban összesen 3 gyerek maradt, akit behordtak, az egész óvodában pedig összesen 13, mindenki más otthon volt a szüleivel. (Volt aki a nagymamával… rendszeresen láttuk őket az ablakból sétálni, nagyi+3 unoka.) Az első 2 hétben az ovit bent-kint, fent-lent kitakarítottuk, mindent IS lemostunk, kimostunk, rendszereztünk, helyretettünk. Aztán már csak néztük azt a 3 (13) gyereket és próbáltuk izgalmassá tenni a napjukat.
Két napig törölgettem ezeket a nagy legokat (persze a kávé ivás ilyenkor is belefér :)
Egy idő után jött az utasítás fentről, hogy nyújtsunk segítséget az otthon ülő családoknak. Erre azt találtuk ki, hogy az erdőben elrejtünk nekik egy kis feladatcsomagot (geocaching, amúgy is rendszeresen csináljuk), dalokkal, mondókákkal, rövid rejtvényekkel, stb. (+egy kis adag kézfertőtlenítő). Egy füzetbe felírtuk, mit javasolunk, hogy a családok csinálják, és a füzet végébe lehetett üzeneteket írni egymásnak, nekünk. Volt, aki hagyott ott egy csomó matricát, hogy a csoporttagok abból választhatnak. Semmi olyat nem akartunk a kollégákkal, ami nethez, vagy kütyühöz kapcsolható, mindenképpen azt akartuk, hogy ez a dolog technikamentes legyen. Hetente egyszer elmentünk megnézni a kis csomagot, illetve írtunk a füzetbe új feladatokat.
Itt voltak mindenféle kihívások, hogy mit tegyünk az ablakba, kifejezve az összetartozást, és bátorításképpen a többi embernek. Először mackókat, plüssöket kellett az ablakba tenni, majd szivárványt. Mi épületeket is ragasztottunk a csoport ablakába, a házakon olyan utcanevekkel, ahol a "gyerekeink" laknak. Ők mikor arra sétáltak, megnézhették milyen házra tettük a "címük". A fehér ház a sárga ablakokkal az óvoda maga, ami valóban egy sárga-fehér emeletes ház aljában található.
A napok meglehetősen lassan teltek és unalmasak voltak. Be kell valljam, sokszor úgy éreztem, mintha egy párhuzamos valóságban élnék (Magyarországhoz képest mindenképpen.). Minden nap jártam/járhattam dolgozni, wc papírt nem halmoztam fel, maszkot, kesztyűt nem kellett hordanom, és mivel nincs gyerekem, nem lett több ősz hajszálam attól, hogy nekem kell leadnom a tananyagot. (Oké, nyilván nem én vagyok a szűk keresztmetszet.)
DE: már márciusban jött egy kérdőív, hogy ki az, aki önkéntes alapon hajlandó más munkát is végezni? Hiszen itt a dolgozók 2/3-a gyakorló ápoló (más kérdés, hogy 20 éve végzett, azóta beteget, időset csak a családban ápolt), az egészségügyi intézményekből pedig nem tűntek el az „ügyfelek”, mint az oviból a gyerekek. (Nem volt nehéz a matek, hogy mennyire veszteséges a városnak, hogy a 13 gyerekre 14 dolgozót foglalkoztat minden nap. Mert, az a szülő, aki vállalta, hogy az adott periódusban nem hozza be a gyereket, az természetesen mentesült a fizetés alól.) Nem mondanám, hogy túl gyorsan reagáltak, az első hónapban senkit sehová nem hívtak „el”, a második etap elején kezdtük hallani, hogy áthelyezik az embereket. A mi ovinkból végül április 27-ével lettek átirányítva a dolgozók a (már ismert) idősek otthonába. A május 1 miatt egészen pontosan 12 munkanapra.
Egyébként a korona alatt nekünk óvodai dolgozóknak is volt lehetőségünk otthonról „dolgozni”, vagyis inkább tanulni. Egy 2 napos jelnyelvi képzést végezhettünk el online, ingyenesen. Én az áthelyezés előtti csütörtökön és pénteken éppen ezt csináltam otthonról, mikor hívott az idősek otthonából az egyik osztályvezető, hogy hétfőn mikor, hol kell lennem.
Ha nem is szorongva, de nem feltétlenül vidáman vártam a napot, hogy visszatérek tanulmányaim színterére, viszont pozitív ember lévén úgy gondoltam, „Hajrá Koukkuniemi, most megmutathatod, hogy jó itt dolgozni, javíts a megítéléseden a szememben!” :) Spoiler: nem jött neki össze. Azt rebesgették, hogy az óvodai dolgozók az idősek otthonában egyfajta segítői munkát végeznek, „feldobják” az idősek napjait, újságot olvasnak nekik, kiviszik őket sétálni és beszélgetnek velük. Ehhez képest, mikor hétfő reggel 8-kor kijött elénk az osztályvezető, rámutatott a mellettem álló (valahol másik oviban dolgozó) gyerekgondozóra, és mondta, hogy te akkor ezt a segítői munkát fogod csinálni, Ágnes, te pedig ápolási munkát. Kérdés sem hangzott el, hogy mit akarok… (Szerintem leadták neki a drótot, hogy annak idején csak megfelelt-et kaptam erre a tárgyra :S)
Oké, nem kellett beleszakadnom, pelenkát cseréltem az időseknek (de nem én hm… használtam a törlőkendőt), mosdattam az ágyban fekvőket, de főleg mint 2 plusz kéz és mint egy emelő voltam jelen egy gyakorló ápoló mellett, aki erre is szakosodott, és az osztályon dolgozik. Ágyat is húztam, meg etettem is az időseket. És, reggel 7-re jártam, mert a reggeles műszak akkor kezd. A kollégáim az óvodából mind 8-ra jártak, és senki más nem lett ápolási munkára beosztva. Pozitívum, hogy a napok talán gyorsabban teltek, és minden nap korán végeztem, délután 3-kor. Negatívum, az akadt sokkal több… az ellátás szintje, az, hogy nekünk „kintről beesett” dolgozóknak nem adtak elég információt, ellenben a munkaleosztásnál akadhattak kihívások, hogy többnyire vadászni kellett a maszkot, meg az egyszer használatos köpenyt (a szemben lévő osztályon ki is fogyott), az, hogy minden nap mással voltam párban, akinek újra el kellett mondanom, miért vagyok itt, milyen munkát végezhetek, stb. Sorolhatnám. De nem akarom.
Kifejezetten jó volt visszatérni a gyerekek közé, május 14-én, két és fél hétre. Mert a szerződésem csak addig szólt, május 30-a óta szabadságon vagyok. De, erről majd egy későbbi posztban ;)
