A giccs valószínűleg azért marad kívül az igazi művészet birodalmán, mert mindent elkövet annak érdekében, hogy százszázalékosan csak szép legyen. – mondta Hankiss Elemér.
A Disney legújabb előszereplős alkotása láttán még inkább egyet tudok érteni Hankiss Elemér kijelentésével. Ugyanis a Disney azon vezetői, akik ezt a produktumot jóváhagyták, nem a „Jóízlés utcába” hajtottak be, hanem egyenesen az „Ízléstelenség sugárútra” hajtottak fel – méghozzá padlógázzal.
Tudjuk, hogy az Egeres-cég jelmondata „A sok pénznél csak a még több pénz csilingel szebben a kasszában”, illetve, hogy „Egy újszülöttnek minden remake új”, de a Hófehérkét ebben a formában még a Disney-univerzum leggonoszabb boszorkánya sem merte volna ilyen megátalkodott módon megmérgezni.
Egyszerűen nem értem, miért viselkedik úgy a Disney a saját örökségével, mint egy éhes sárkány, aki mohón megcsócsálja a saját aranykincseit, amely következtében semmi varázslatos nem marad belőlük, csak egy nagyon „színes”, de mégis átlátszó zselé, amivel nem lehet mit kezdeni; nincs sok értelme. Filmnek nézhetetlen, – azt gondoltam, hogy Wicked után hasonlóan büntető szirupot már nem kell lenyelnem, de tévedtem – CGI+AI demónak meg felfoghatatlanul drága.

Amikor jó húsz évvel ezelőtt a DVD korszak csúcsán jártunk eljátszottam a gondolattal, – poénból – hogy az Oscar-on mikor kapnak kategóriát a Menü-rajzoló grafikusok, és mikor lehet majd a Legjobb rövidfilm kategóriába nevezni az „Így készült…” kisfilmeket. Szerencsére ezek egyike se lett valóság, de most megint felteszem a kérdést: A Disney törekvései nyomán mikor lesz kategória a „Legcukibb mókus kacsintás rajzoló”, vagy a „Leg-tündi-bündibb kismadár szárny rebegtetés rajzoló” számára? És a „Legmeghatóbb lassított könnycsepp kibuggyanás egy ráncos törpe szeméből” rajzolóknak?  De ne feledkezzünk meg az ellenoldalról sem, mert a „Leggonoszabb patkányvicsor rajzólók” is méltán éhezhetnek a sikerre.

Magáról a történetről sok szót nem érdemes ejteni, mert messziről integet csupán az eredeti mesének. Az ott látható grafikai leleményességnek, szellemességnek, katartikusságnak, szerethetőségnek nyomait sem véltem most felfedezni. A főszereplő, Hófehérke megformálójának apukája amerikai, anyukája kolumbiai, amit a világsajtó már megcsócsált rendesen; a filmbeli „királyfi” egy besurranó tolvaj és a szervezet melletti elköteleződésen még agyaló Greenpeace aktivista keveréke. A gonosz mostoha arcáról a hamiskás mosoly egy pillanatra sem tűnik el, ami talán azért lehet ott, mert a felvétel előtt vélhetően ő is látta a törpék mennyire szánalmasan egydimenziós CGI kellékek csupán. A kartáncosok/alattvalók/katonák pedig olyan színes képet mutatnak, mintha a casting a San Diego-i 2. számú Bevándorlási Hivatal váróterméből válogatott volna.

Ne feledjük, hogy egy klasszikus Európai meséről beszélünk, amely a kontinensünkön játszódik a középkorra tehető időszakban. Persze lehet ezt újra értelmezni sokféle módon, – ott van például a zseniális Hófehér, Nepp József remeke – de nem látom az üzleti modellt abban, hogy az üveghegyen is túl élő zárt közösségből kimagasló indiai alattvaló kapcsán valóban több jegyet fognak-e váltani Visákhapatnamban, a Bengáli-öböl partján. De az is kifejezetten kínos, amikor Hófehérke a városba visszatérésekor, az őt mutató féltotál és a közeli alkalmával más-más ázsiai karakterek láthatóak a háta mögött, egyazon jelenetben; vélhetően így nézett ki jól a főszereplő méretéhez viszonyítva. Tovább ne is részletezem.

Az egész sztori, a látvány annyira túlgondoltan hamis, hogy rossz nézni. Mintha a Beverly Hills igazi háziasszonyai szereplői körében, egy „Ki tud giccsesebbet mondani” verseny eredménye adta volna a látvány alapjait. Még a gonosz mostoha boszorkánykonyhájába történő lejutáskor is minden második láncra oda raktak egy alantas CGI patkányt, de az erdei jelenetek alkalmával is nehéz olyan faágat találni, amelyiken ne kvaterkázna néhány cukimuki kismadárka valószínűtlenül csillogó tollakkal. A kivágott farönkön mind a négy lábát az égfelé dobó mókusokról és sünikről említést se téve, miközben szinte folyamatosan hull az aranyeső az égből! Ízlésficam a 2025.-ik hatványon!A Disney 45-55 millió dollárt vár a nyitóhétvégén 4.200 Észak-Amerikai moziban. Nemzetközi szinten, szerintük 50 millió dollárt gyűjthet be, ami 100 millió dollár feletti globális startot jelent. Nekem vannak kétségeim! Magam is azok közé tartozom, aki azt jósolja, a Hófehérke nem éri el a korábbi Disney élőszereplős remake-ek, a 2016-os Dzsungel könyve 103 millió dolláros, a 2017-es A szépség és a szörnyeteg 174 millió dolláros, vagy a 2019-es Az oroszlánkirály 191 millió dolláros kezdeti bevételi magasságait.
Sokkal inkább arra számítok, hogy a 2019-es Dumbó amerikai 45 millió dollárral induló, majd végül világviszonylatban 353 millió dollárral megrekedt útját fogja követni. De lehetne említeni a tavalyi Mufasa: Az oroszlánkirály amerikai 35 milliós nyitóhétvégéjét is, amit a rajongók végül 717 millióig felhúztak, de a film összességében roppant csalódást keltő volt, alig van, aki emlékszik rá.A cégalapító az eredetit filmet 1937-ben készítette, – amelyért különleges, egy nagy és hét kicsi Oscar szobrot kapott, – amelyről a cége aktuális fejesei 87 évvel később gondolták úgy, jó lenne újra előrángatni. Bele se merek gondolni, hogy a Csillagok háborúja kapcsán várnak-e 2064-ig, vagy már most tervezik az 50. jubileumra a remaket, mert Luke pilótafülkéje meglehetősen puritán kinézetű a mai igényekhez mérten, a stáb sem volt elég színes és Mos Eisley-ben sem volt melegbár…

10/3