A kém, aki dobott engem - női vígjáték, nőkről nem csak nőknek [20.]

Az előzetes alapján, majd a film alatt, végül megtekintése után is bizonyossággá vált bennem  a gondolat: ez egy tipikusan női film, női rendezővel (Susanna Fogel), nőknek való poénokkal, nőkről szóló cselekménnyel, nőknek. Azaz módosítanom kell: nem csak nőknek; mert végül kikerekedik a sztori és az ember férfiként is élvezni tudja. Jópofa ugyanis a maga módján.

akem_aki_dobott.jpg 

Engem több elemében is emlékeztet részint a 2015 -ös "Csábítunk és védünk" szerencsétlenkedéseire, részint a szintén  2015 -ös, "A kém" (Spy) című, Melissa McCarthy vígjátékra, bár nagyon hiányzik belőle a McCarthy - Statham páros elképesztő idétlenségének egyedisége. De "A kém aki dobott engem" így sem rossz film, bár nehezen indul el a cselekménye és csak a filmnek kábé a közepétől lehet "elkapni" sajátos hangulatát. Onnantól viszont nehéz kibírni röhögés nélkül.

A két főszereplő: Mila Kunis és Kate McKinnon (a filmben: Audrey és Morgan) a lehető legjobb barátnők, akik elképesztő kalandokba keverednek, miután kiderül: egyikőjük barátja valójában egy CIA -nak dolgozó hírszerző ügynök (vagyis kém). A férfi, Drew (Justin Theroux) halála előtt megbízza párját, Audrey -t (Mila Kunis), hogy menjen el helyette egy létfontosságú ausztriai (bécsi) találkozóra. A nő el is megy, de viszi barátnőjét is. Párosuk innentől kezdve nyakig belekeveredik egy európai kémügybe, melyben orosz, amerikai és angol ügynökök is felbukkannak, időről-időre fogságba ejtve Audreyt és Morgant. A csajok azonban belejönnek az egészbe és egyre ügyesebben kerülik ki a csapdákat, sőt a végére már fel is veszik a harcot bárkivel, aki rájuk támad.

A film érdekessége és szórakoztató értéke is az akciók és humor kettősségén alapul. Kate McKinnon annyira lökött, szeleburdi és vagány (egyszerre), hogy lehetetlen kibírni mosolygás és nevetés nélkül, mindazt az ökörködést, amit a film 116 perce alatt művel. Mila Kunis a dögös és szexi szépség karakterében szintén emlékezetes, ahogyan a kesze-kusza benyomást keltő rendezés is a rengeteg akciójelenettel.

A kém, aki dobott engem egy könnyed kikapcsolódást nyújtó, laza akció-vígjáték, nagyon szimpla kis sztorival, ügyes és élvezetes akciókkal és kifejezetten szórakoztató alakításokkal. Önmagában Kate McKinnon miatt is érdemes megnézni, de klasszak a budapesti helyszínek, autós-üldözések, verekedések és lövöldözések is, miközben mindig, mindenhol ott a humor, a rengeteg poénos beszólás.

Ajánlani tudom: vígjáték-kedvelőknek, az abszurd-helyzetek fanjainak és mindazoknak, akik szerették 'A kém" -et illetve a "Csábítunk és védünk" -et. Értékelés: alapsztori: 65%, rendezés: 60%, látvány: 65%, színészek: 70%. Végső érték: 65%

A film MAFAB adatlapja

Ha tetszett a poszt, csatlakozz Facebook oldalunkhoz is!

65_filmelemzo.jpg

3csillag.jpg

logo.jpg

2019.04.21.(16:39)