Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Filmek a polcról

Filmek a polcról

Tágra zárt szemek (1999)

2019. november 21. - Lazók György

wide-1a.jpg

Stanley Kubrick notórius hírnévre tett szert azzal, hogy a végletekig hajlandó volt elmenni a tökéletességre való törekvésben. A cél érdekében nem számított se az idő, se az, hogy ki megy rá esetleg idegileg. Arthur Schnitzler regényének jogait még a '60-as években vette meg, de csak három évtizeddel később jutott el odáig, hogy a projekt zöld utat kapjon, akkor is azzal a javaslattal, hogy szerezzen hozzá egy sztárt. Mikor Tom Cruise meglátogatta a feleségét, Nicole Kidmant az Egy hölgy arcképe angliai forgatásán, Stanley Kubrick meghívta őket vacsorára és felajánlotta nekik a történet középpontjában álló házaspár szerepét. Egyikük se tudott ellenállni a legendás rendező felkérésének, aki egyre ritkábban készített filmet. Még abba is belementek, hogy a szerződésük szerint mindaddig a rendelkezésére állnak ameddig csak kívánja. Ha tudták volna, ez mit jelent, meglehet, hogy a torkukon akad a szó!

A regény ugyan Bécsben játszódott a '20-as években, azonban Kubrick annak ellenére is az akkori New Yorkba helyezte át a cselekményt forgatókönyvírójával, Frederic Raphaellel, hogy esze ágában se volt elhagyni a jó öreg Nagy-Britanniát. Az autentikusság jegyében inkább még a szemetet is Amerikából hozatta át és egész utcaszakaszokat építettet fel egy londoni stúdióban. Hírhedt volt arról, hogy egyes színészeket pszichológiai nyomás alá helyezett - a Ragyogás készítését megszenvedő Shelley Duvall sokat tudna erről mesélni -, az pedig egyenesen a védjegyévé vált, hogy akár százszor is megismételtette velük a legszimplább felvételt is. Odáig fajult a helyzet, hogy a Traumnovelle-ről Tágra zárt szemekre átkeresztelt film forgatása nem kevesebb, mint 400 napot vett igénybe. Az összehasonlítás kedvéért nagyjából ennyi idő kellett Peter Jacksonnak a teljes Gyűrűk Ura-trilógiához!

wide-9.jpg

Az első csapót még 1996-ban ütötték le, de miután Kubrick munkamódszere miatt hetekre felvett színészek is hónapokat voltak kénytelenek a forgatáson tölteni a stáb gyanúja napról-napra erősödött, hogy messze van még az utolsó. Jennifer Jason Leigh már egy másik filmen dolgozott, amikor visszahívtak. Mivel az eXistenZt nem akarta otthagyni, lecserélték őt Marie Richardsonra, akinek mindössze egy jelenete lett a kész filmben. Harvey Keitelnél ott helyben telt be a pohár. Egy kollégája beszámolója szerint átkokat szórva viharzott el egy milliomodik alkalommal megismételt felvétel után és többet vissza se jött. A helyére a direktorként ismert Sydney Pollack került. A forgatás az átírt és újra felvett jelenetekkel addig elhúzódott, hogy lassan a fél stáb kész volt követni Keitelt, ám 1998. júniusában a megpróbáltatásaik véget értek. Kubrick egészen jövő márciusig dolgozott a végeláthatatlan mennyiségű anyag filmmé rendezésén. Már csak négy hónap volt hátra a kitűzött premierig, amikor elvitte egy szívroham álmában. A hivatalos verzió szerint megmutatta a végső vágást a főbb érintetteknek pár nappal a halála előtt, de ezt nem mindenki hitte el. Szárnyra kelt a híresztelés, hogy az utolsó simításokat az éppen kéznél lévő Sydney Pollack végezte el. Annyi bizonyos, hogy a stúdió az amerikai mozikba cenzúrázva küldte a filmet és csak DVD-n tette elérhetővé a teljes változatot. Úgy volt, hogy a film magyar hangot kap a videós megjelenésre, a Tom Cruise-t többször szinkronizáló Kautzky Armand egy interjúban nyilatkozott is arról, hogy dolgozik rajta, ám Kubrick rendelkezését tiszteletben tartva a Tágra zárt szemeket felirattal adták ki nálunk.

A filmet övező érdeklődést Kubrick váratlan halálán túl növelte a sugallat, hogy Tom Cruise és Nicole Kidman házassága kerül benne terítékre, a két színész pedig nem csak lelkileg, de testileg is le fog meztelenedni a vásznon. Arról a többségnek halvány fogalma se volt, hogy konkrétan miről szól a történet. A hírek egy erotikus thriller, a várakozások egy szaftos botrányfilm irányába mutattak, azonban, akik hálószobatitkokban reménykedtek ugyanúgy csalódtak, mint az a réteg, mely abban bízott, hogy Kubrick főművét fogja látni. Felmerült, hogy a totális kitárulkozástól az utolsó pillanatban megrettenő sztárpár vágatta ki a legmerészebb jeleneteket, de ennek szerintem nem érdemes hitelt adni. A tényeknél maradva, a filmben Cruise egy Bill Harford nevű jómódú orvost játszik, akinek a felesége egy vitát követően elárulja, hogy egyszer kész lett volna őt elhagyni egy rá éppen csak egy pillantást vető ismeretlen férfi kedvéért. A férjet letaglózza a vallomás és az első alkalmat megragadva lelép, ám az utcán bóklászva is csak a hallottak járnak a fejében. Éjszakája mind különösebb fordulatokat vesz, szexuális kalandok egyre veszélyesebb sora bukkan fel előtte lehetőségként. Egy barátja révén sikerül belógnia egy a felső tízezer tagjainak megrendezett titkos orgiára, ahol viszont nem látják szívesen az illetéktelenül érkezőket.

wide-3.jpg

A Tágra zárt szemek jóval visszafogottabb film, mint arra bárki számított, pedig meztelenségben nem szenved hiányt. Az orgiát, melyről híressé vált, nehéz is lett volna enélkül megoldani, azonban azt lesni hiábavaló, hogy Cruise és Kidman mikor esnek vadul egymásnak. Az általuk megformált Bill és Alice szexuális életéből éppen csak annyit villant fel a film, hogy értsük e téren ők is egy átlagos házaspár. A vonzerejük a környezetükre már erősebben hat, mint egymásra. A szex, ha nem is olyan kiüresedett, mint David Cronenberg sokkal durvább Karamboljában, de Alice és Bill számára több benne a megszokás az izgalomnál. Vajon nem lenne-e jobb, ha vágyaiknak engedve külön keresnék az örömöket? Ez az a kérdés, melyet tulajdonképpen az egész film körberág. A házasság kerül mérlegre az egyik serpenyőben a közös életükkel, a másikban azokkal az élvezetekkel, amikből az egymáshoz való hűséget választva kimaradnak. A parti, melyre a film elején elmennek nem más, mint egy társadalmi illendőségekkel burkolt orgia, mely egyből próbára teszi őket. Billt két felajzott manöken csábítja egy édeshármasra, a becsiccsentett Alice-t pedig egy idősebb úr akarja egyre erőszakosabban rávenni, hogy vonuljanak félre egy légyott erejére. 

Kubrick kezdetben mind a férfi, mind a nő szemszögét egyforma súllyal közvetíti, azonban Alice vallomása után Bill nézőpontjára vált és végleg ott is marad. Innentől Nicole Kidman lényegében beugró szereplővé zsugorodik, ami annyiból is komoly veszteséget jelent, mivel akkorát alakít, hogy azzal árnyékot vet az ezúttal remeklő Tom Cruise-ra is. Bill átvitt értelmű kihallásokkal teli éjszakájának első állomása egy csodásan abszurd jelenet, mely annak a maradványaként is felfogható, hogy Kubrick eredetileg vígjátékként akarta filmre vinni a történetet (akkor még Woody Allen vagy Steve Martin főszereplésével). A férfi egy a feleségére erősen emlékeztető nőnél tesz tiszteletlátogatást, aki szerelmet vall neki az apja még friss teteme felett. Az irracionális érzelmeit makacsul bizonygató, csalfa nő gúnyos tükre Bill megváltozott képének a feleségéről, sőt már-már nemének paródiája. A végső pofon, amikor jövendőbelijeként a férfi a saját másával találkozik össze, akit nem mellesleg Cruise vetélytársa a Túl az óperenciánból, a vele napra pontosan egyidős Thomas Gibson alakít.

wide-7.jpg

Billnek a kínosan alakult látogatás csak olaj a tűzre. Mintha revansra vágyna azért, amit a felesége valójában meg se tett, hogy helyreállítsa a férfiasságát. Micsoda véletlen, azt pár suhanc, akikkel összeakad az utcán szintén kétségbe vonja! Hagyja hát, hogy egy utcalány felvigye a lakására, de, ahogy a partin is, részben egy külső tényező miatt az utolsó pillanatban visszakozik. Úgy tűnik, ha kizárólag rajta múlna, a férfi nem sokáig maradna hűséges. Billt ezután abba a kávéházba viszi a lába, ahol a partin felismert egyetemi barátja zongorázik. Itt szerez tudomást az orgiáról, ám, hogy eljusson oda, jelmezt és álarcot kell szereznie. Ez egy újabb szórakoztatóan abszurdba hajló kitérővel jár, melynek során a jelmezbolt tulaja (Rade Serbedzija - mindörökké Penge Borisz) rajtakapja kiskorú lányát két nőnek öltözött ázsiai üzletemberrel. Az orgia, melyre Bill eljut kezdetben inkább emlékeztet egy középkori rituáléra. Az összes vendég, de még a felkínált hölgyek is maszkot viselnek, melynek szimbolikus jelentőségét kár ragozni. Az egyik nő figyelmeztetni próbálja a veszélyre, azonban Bill nem hajlandó távozni. Lassan, turistaként nézelődve megy végig a szobákon, melyekben érzéki fantáziákat megtestesítő, ám személytelen aktusok folynak. Bill végül lelepleződik és a többiek előtt arra kényszerítik, hogy vegye le a maszkját. Mielőtt a ruháitól is megszabadítanák ezzel a szó legszorosabb értemében lemeztelenítve őt, a korábbi, szintén álarcot viselő nő közbelép és felajánlja magát kiváltva Billt szorult helyzetéből.

wide-2.jpg

Hazaérkezve a férfi felébreszti alvás közben hisztérikusan nevető feleségét, aki beszámol neki milyen különös álma volt. Alice a maga módján járta végig azt az utat, melyet Bill az éjszakában. Ő is egy "mi lenne, ha?" fantáziát élt át, melyet korábbi beszélgetésük hozott a felszínre. Azzal a férfival szeretkezett miután Bill eltűnt mellőle, akivel korábban majdnem megcsalta, majd pedig egyre többekkel miközben tudta, hogy valahol a férje figyeli őt. Ahogy egymást átölelik belül rettegve attól, hogy az álom és az, amit Bill átélt mit is jelent rájuk nézve, na ez az a pont, ahol a Tágra zárt szemek akár véget is érhetne. Bill fejében másnap még mindig a felesége képzelt viszonya jár és azt is tudni akarja, mi lett a barátjával, aki bejuttatta a rituáléra, illetve azzal az ismeretlennel, aki a helyére lépett. Azt gyanítja, hogy az utóbbi egyike lehet azoknak a nőknek, akikkel az éjszaka találkozott, ezért kérdezősködni kezd utánuk. Ez jó alkalmat ad Kubricknak, hogy egy-egy gonosz csavart adjon a korábbi történéseknek. A kedves prostiról kiderül, hogy HIV-pozitív, a rendőrséggel fenyegető jelmezboltos pedig kiárusította kislányát, mi több még Billnek is felajánlja őt.

A férfi tovább játssza a nyomozót, hogy megtalálja a maszkos nőt és kiderítse mi történt a barátjával. Még az orvosi igazolványát is úgy lobogtatja akár egy rendőri jelvényt. Kubrick egy szorongatóan paranoid, bizonytalansággal teli légkört teremt. A film közel jár ahhoz, hogy thrillerré váljon, ám ennek a csalóka ígéretnek nem szabad bedőlni. A látszattal ellentétben továbbra se egy összeesküvés története. Bill ugyan kap a rejtélyre egy meglehetősen szimpla magyarázatot befolyásos jótevőjétől, de azt homályban hagyják, hogy tényleg az igazat mondta-e. Mikor otthon az alvó felesége mellett megtalálja korábban elveszített maszkját végképp nyilvánvalóvá válik az, hogy tehetetlen azokkal az erőkkel szemben, melyek az eseményeket mozgatják. Az egyetlen megmaradt lehetőségként mindent bevall a feleségének, hogy túl tudjanak lépni a történteken. A házasság akármilyen törékeny, ami azon kívül várná őket már riasztóbbnak hat. Nincs megbocsájtás, nagy összeborulás, csak két tanácstalan, rettegő ember, akik megpróbálják elfogadni, amit a párjukról immáron tudnak.

wide-6.jpg

A befejezés az iméntiek tükrében szokatlanul bizakodó, de a happy endtől távol áll. A film utolsó jelenetében is megmarad a kétely, hogy a házaspár tartósan együtt marad-e, hiába van egy gyerekük, akit imádnak, szeretik egymást és értelmesek annyira, hogy a megfelelő tanulságot vonják le a történtekből. Alice végső, mosolyra ingerlő válasza arra, hogy mihez kezdjenek megoldásnak bajosan nevezhető, de a helyében jobb nekem se jutna az eszembe. Bár a történetbe felesleges belemagyarázni, hogy Cruise és Kidman a saját házasságukat játszották el, ám, ha arra gondolok, hogy az együtt átvészelt maratoni forgatás után két évvel beadták a válókeresetet, az nem túl biztató Bill és Alice nyitva hagyott közös jövőjére nézve. Igaz nekik megvan az a nem csekély előnyük, hogy egyikük se szcientológus!

A valósággal való párhuzamba állítástól függetlenül a Cruise-Kidman házaspár legjelentősebb filmes hagyatéka Stanley Kubrick utolsó munkája. A zenehasználat, a rendező kamerakezelése; az, ahogy megtervezi a legapróbb részleteket a jelenetek bevilágításától kezdve a színekig utolérhetetlenül mesteri. Nem tudom hanyadszorra látom, de még mindig felfedezek a filmben újabb lenyűgöző nüanszokat. Hibátlannak mégse mondanám. Kidman felszívódásán túl az éjszakai kalandokat követő események inkább keltik egy elnyújtott epilógus, mint a történet teljes értékű következő felvonásának a benyomását. A befejezés hirtelensége szintén a hiányérzetet erősítheti. A Tágra zárt szemek nehéz falat, amit mégis feltétlen érdemes megízlelniük a pároknak és az éjszakát járó egyedülállóknak úgyszintén.

ÉRTÉKELÉS: 90%

A bejegyzés trackback címe:

https://filmekapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr1115313642

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TieFighter 2019.11.21. 09:22:16

17 évesen láttam először moziban. Ezt néztük ki randifilmnek... hát mondanom sem kell, nem volt túl jó ötlet, az útjaink különváltak a leányzóval :D
Ez a film annál jobb, minél többször nézed meg. A 90%-os értékeléssel nagyon egyetértek: nagyon kevés hiányzik ahhoz, hogy zseniális legyen. Majdnem mestermű. Köszi a kritikát, jó volt olvasni.

Lazók György · https://filmekapolcrol.blog.hu/ 2019.11.21. 10:49:14

@TieFighter: Örülök, hogy tetszett a cikk! Hát ez a film nem való mindenkinek, mint a te példád is mutatja! :) Gondolom Cruise neve sok olyan mozibajárót bevonzott anno, akik nem voltak felkészülve arra, amit kaptak.

Figy L M 1 ideYEeeah 2019.11.21. 12:46:54

Nekem tetszett és a "zenéje" is jó.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2019.11.22. 13:41:57

@TieFighter: szernitem jó választás csak nem első randira. Szerintem lényegesen igényesebb választás ez vagy pl a harcosok klubbja, mint valami semmit mondó romkom.

Amúgy kedvenc randis filmek: Salo (ez mondjuk nem saját magamnak, a baráti tárasaságba csatlakozott be egy hölgy aki le is vadászta a kinézett prédát a hét végére :) , Kör, Ponyvaregény).

TieFighter 2019.11.23. 09:34:11

@Ződ2000: A Salo randifilmnek? Hát... lehet, hogy utána érdekesen és izgalmasan telt el az említett hölgy és a "préda" hétvégéje :)

Egyébként nekem elsőre is tetszett a Tágra zárt szemek, még ha ott és akkor nem is értettem minden mozzanatát: a figyelmem nagyobb részét a leányzóra fordítottam. Neki nem igazán jött be a film, de azért később a parkban az őszi hideg ellenére is melegséggel töltötte el néhány jelenet megidézése, ahogy engem is. Közösen sikerült legyűrnünk a novemberi hideget :)
süti beállítások módosítása