Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Filmek a polcról

Filmek a polcról

Mint a villám (1990)

2019. november 14. - Lazók György

thunder-1.jpg

Ha azt mondom, hogy Top Gun jó eséllyel még azoknak is egyből beugranak jelenetek és slágerek, akik ezer éve nem látták. A film világsztárrá avatta Tom Cruise-t és megsokszorozta a vadászpilótának jelentkezők számát az elkövetkező években. Mikor az alkotógárda úgy döntött, hogy ismét összefog, a Paramount stúdió fejesei azonnal leelőlegezték azokat a trópusi szigeteket, melyeket a befolyó dollárhegyekből majd megvesznek. Tom Cruise szállította az ötletet miszerint ezúttal NASCAR-pilóta kíván lenni, természetesen a legtökösebb, akit a föld valaha a hátán hordott. Top Gun verdákkal? A biztos siker receptje úgy tűnt, hogy mégis létezik, csakhogy beütött Ian Malcolm káosz elmélete és teljesen más irányt vettek az események, mint azt a nagy mellénnyel megáldott társaság elképzelte.

Annak ritkán van jó vége, ha kész forgatókönyv nélkül kezdenek el forgatni, azonban a Jerry Bruckheimer - Don Simpson producerpáros olyan biztos volt a dolgában, hogy ebből se csinált gondot. Robert Towne konkrétan napról-napra írta meg a Mint a villámra keresztelt alkotás történetét, amit hallva érthetővé válhat, hogy Cruise riválisa miért cserélődik le Michael Rookerről félúton az addig sosem látott Cary Elwesre. Ezzel együtt minden elismerésem a Kínai negyed írójáé. Az említett körülmények dacára egy olyan filmet írni, aminek van rendes eleje, közepe és vége már önmagában komoly teljesítmény. A zűrzavaros forgatás sokba fájt a stúdiónak, a 35 millió dolláros költségvetésnek végül közel a dupláját költötték el. A videós és nemzetközi bevételekkel együtt a film több, mint 200 milliót hozott a konyhára, mégis fiaskóként lett elkönyvelve anyagilag. A kritikusok persze bokszzsáknak használták, de az évek során a rajongójává vált Quentin Tarantino is, szóval valamit csak jól csinált.

thunder-3.jpg

Az Oscar-díjas Towne harcedzett író volt, akit számos bajba jutott produkcióhoz hívtak, hogy script doktori minőségben menet közben tegye helyre a forgatókönyvet. A Mint a villám meglehet a realitást rugalmasan kezeli, de a maga egyszerű kis történetét jól elmeséli. Nincs üresjárat, a szereplők közti dinamika akkor is előrehajtja a cselekményt, amikor épp nem száguldoznak. Tom Cruise saját képzeletbeli legendáját költi a forrófejű autóversenyző, Cole Trickle személyével, de annyira azért nem hiú, hogy karakterét hibák nélkül hagyja. Bár úgy érkezik, mint, aki már kész a bajnoki címre, hamar kiderül, hogy van még mit tanulnia. Összecsiszolódása a csapatfőnökkel (Robert Duvall) könnyed, szórakoztatóban modorban zajlik le, mely hangvétel az egész filmre is érvényes.

A Mint a villám létének alapeleme a nagyközönség igényeinek a kiszolgálása. Még csak NASCAR-rajongónak se kell lenni ahhoz, hogy élvezzük! A filmet rendező Tony Scott ugyanazzal a felfokozott stíluslökettel és dinamikus képi megoldásokkal prezentálja a versenyeket, amikkel a Top Gun légi ütközeteit. Mondják, hogy van versenybíróság, de aktivitásuknak nyoma sincs, így a futamok nem annyira a körök megtételéről, mint egymás lezúzásáról szólnak. A Ben Hur fogatversenyének NASCAR-verziója az, melyet az alkotók a leginkább meg akarnak valósítani. A minél látványosabb ütközésekkel és előzésekkel tarkított összecsapásokra szorítkoznak hát a hős és ellenlábasa között. Egy életre kelt tinédzserfantázia ez, amit videójátékos szabályok és képregényes fordulatok határoznak meg. Nem nehéz benne eligazodni és gyermeki énünknek ennél is egyszerűbb rezonálni vele.

thunder-5.jpg

A viszonylag későn belépő szerelmi szál fenyeget azzal, hogy félreviszi a történetet, de ez már csak a színészek miatt se következik be. A Mint a villám számomra mindig a NASCAR-film marad, de egykor főképp arról volt híres, hogy ebben jött össze Tom Cruise és Nicole Kidman. A kapcsolatuk igaz az életben nem épp mesébe illően ért véget, a film megragadta azt, amikor nem kellett tettetniük ahhoz, hogy szerelmeseknek tűnjenek. Az nem innen derül ki, hogy Kidman milyen jó tud lenni, ám azt a kevés teret, ami egy ilyen alapvetően férfifilmben egy nőnek juthat, kihasználja. Robert Duvall az, aki jelenlétével a legtöbb rangot adja a Mint a villámnak. Öröm látni azt is, hogy a nagyszerű Michael Rookernek nem kell azzal beérnie, hogy a film seggfeje legyen, riválisból bajtársba váltása után viszont egyre kevésbé tartanak igényt a jelenlétére. Cary Elwes, aki átveszi a szerepét nem kap más feladatot, mint, hogy tenyérbemászó legyen, és azt csont nélkül teljesíti. Azt mintha nehezen döntötték volna el, hogy az egyszer szemét, máskor vajszívű Randy Quaidnek miféle szerepet szánnak a történetben. Következetesség emiatt idővel nem sok marad abban, amit tulajként művel.

thunder-2a.jpg

Tom Cruise hiába volt túl addigi karrierje legelismertebb alakításán (Született július 4-én), ez a film azon nyomban visszaminősítette őt a tehetségtelen szépfiúk közé. Az, hogy egy olyan karaktert íratott magának, akiben nincs sok agy, nem volt egy szerencsés húzás. Első pillantásra csak a vonzerejét villogtatja, viszont, ha ehhez hozzáveszem Cole Trickle többszörösen kihangsúlyozott bizonyítási vágyát és félelmét a mellőzöttségtől, rosszízűség nélkül kijelenthetjük, hogy a szerep felfogható önvallomásnak. A Mint villám körüli negatív visszhang a várt bizonyíték volt azoknak, akik szerint mind ő, mind a Bruckheimer - Simpson producerpáros túl hamar nőttek túl nagyra. Az utóbbi volt az, mely a balhét ténylegesen elvitte. Szerződésbontás a Paramount stúdióval és négy éves önkéntes száműzetés lett a következménye annak, hogy a Mint a villámból nem lett a következő Top Gun.         

Ennyi idő elteltével az én szívemhez még mindig közel áll ez a film. Már csak Hans Zimmer zenéje és a Kautzky Armand fémjelezte kiváló magyar szinkron miatt is. Amennyire a Top Gun a '80-as évek jellegzetes filmje, úgy a Mint a villám a '90-es éveké. Áthatja nem csak a kor íze, de az a hozzáértés is, ami ekkor még a nyári pénztermelőknek is kijárt. A legfőbb erénye, hogy nem akar más lenni, mint egy gyors és laza szórakozás. A lendülete egyedül akkor törik meg, amikor a második harmadában megpróbál drámai töltetet adni a síkegyszerű sztorinak. Ezt aztán olyan simán szerzi vissza, amilyen hamar a főszereplő túllép a traumáján. De tényleg, bejelenti, hogy túl van rajta, és ennyi! Ennél már csak az bájosan szimplább, ahogy legyőzi riválisát a daytonai kupán. Megaspoiler, a másik oldalról előz! A Mint a villám egy olyan film, ami hű önmagához. A tutira megy rá, de, amit csinál, azt szívből csinálja.

ÉRTÉKELÉS: 70%                   

A bejegyzés trackback címe:

https://filmekapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr3815305692

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Argus_ 2019.11.15. 20:26:31

Én mindig nagyon szerettem ezt a filmet. Egészen odáig nem is tudtam semmit az amerikai NASCAR versenyekről, melyek az USA -ban népszerűbbek, mint a Forma-1. A film sztorija is jó és nekem bejött, ahogyan Cruise alakítja a nagyon is emberi pilótát. Bármikor megnézhető mozi, mely nálam is erős 70-75%.

the real fogash 2019.11.16. 11:41:05

A NASCAR hangulatát tök jól visszaadja, állat benne az összes versenypályás kép-hang. A mai napig imádom!
süti beállítások módosítása