A horrorfilmek számos híres gonosztevőt adtak a világnak. Ez az a műfaj, amiben ők a valódi sztárok. A tényleges főszereplő örülhet, ha egy darabban megéri a történet végét. Nem hozzá fognak ragaszkodni a siker esetén elkerülhetetlenül érkező folytatásban. Az elpusztíthatatlan Freddy Krueger vagy Jason Voorhees ikonokká nőtték ki magukat, akiknek a rajongók egy idő után jobban drukkoltak, mint az azonosulásra kínált áldozatoknak. Ennek a különös hírnévnek az egyik legérdekesebb figuráját Bernard Rose szállította a slasherek időleges alkonyán. A Kampókéz az akkoriban szintén a rendezői karrier felé kacsintgató Clive Barker Books of Blood című novellagyűjteményében megjelent írásának, a The Forbiddennek az adaptációja. A történet eredetileg Liverpoolban játszódott és bár Rose is angol származású, úgy döntött, hogy átrakja a helyszínt Amerikába, azon belül is Chicago leghírhedtebb gettójába, a Cabrini negyedbe. A főszereplő maradt a városi legendákról szóló egyetemi tanulmányához anyagot gyűjtő Helen, aki a Kampókéz néven emlegetett sorozatgyilkos mítoszának a nyomába ered.

Rose az atmoszférateremtésre legalább akkora gondot fordít, mint a brutalitásra. Címszereplője az első negyven percben csak villanásokra tűnik fel, mégis folyton érezzük a jelenlétét. Mikor végre eljön színre lépésének az ideje az író-rendező már olyan szépen felépítette a karaktert, hogy az őt megformáló Tony Todd hipnotikus jelenléte csak a pontot teszi fel az i-re. Ha már szóba került, a rendező egy igazi hipnotizőrt alkalmazott, hogy a Helent játszó Virginia Madsent a Kampókézzel közös jelenetekhez a kívánt állapotba ringassa. Virginiát, akárcsak testvérét, Michael Madsent, B-kategóriás színészként tartották számon és erre nyilvánvaló tehetsége dacára nagyon sokáig nem tudott rácáfolni. Így is a Kampókéz maradt a legismertebb főszerepe, amire egyébként esélyes volt a pályakezdő Sandra Bullock, de mivel Virginia a rendezőnek és feleségének régi barátja volt, nem volt kérdés, hogy ki fogja Helent alakítani. A címszereplő gyilkosnak, bár ezt nekem is nehéz elhinnem, de Eddie Murphy-t akarták megnyerni! Az addig túlnyomó részt csak tévés produkcióban dolgozó Tony Toddnak ki kellett tennie magáért a meghallgatásokon, hogy meggyőzze a döntnököket. A forgatásra Todd és Rose között kölcsönös barátság alakult ki, a színész pedig azóta is hálás Kampókéz szerepéért, amivel azonosítani szokták.

A film egy köznapi mendemondával alapozza meg gonoszát. Az Odaát egy epizódjában is felhasznált Bloody Mary mese szerint, aki a tükör előtt ötször ki merészeli mondani a nevét, annak a gyilkos kísértet megjelenik a háta mögött. Az alkotók nem tettek mást, mint beillesztették az övé helyére Kampókéz nevét. Az első róla szóló történet, amit Helen hall ehhez illően egy tipikus rémmese egy bébiszitterről, aki épp arra készül, hogy odaadja magát rosszfiú hírnévnek örvendő barátjának (Ted Raimi, az Evil Dead-filmek alkotójának testvére), ám előtte dőrén kimondja ötször a gyilkos nevét a játék kedvéért. Már ez az egyszerű kis epizód is előreveti a gonosz vonzását, mely Helen és Kampókéz kapcsolatában is határozottan megtalálható. A nő, ha nem is megszállottan, de a veszélyekkel nem igazán törődve megy a legenda után. Rose itt már a valóságból is táplálkozik. Felhasználta a Ruthie Mae McCoy gyilkosságot, akinek a lakásába a fürdőszoba szekrény mögötti lyukon keresztül törtek be. A történetnek ezen a pontján az se biztos, hogy Kampókéz valóban létezik-e. Rose felveti, hogy netán valódi gyilkosról van szó, nem holmi szellemről, ezt a játékot később pedig tovább űzi velünk, amikor visszatérően azt sugallja, hogy a képzelgő Helen a tettes.

A Kampókéz a felszínen csak egy szimpla horror, ami a mumussal meg méhekkel riogat, de nem kell sokáig keresgélnünk, hogy újabb rétegeket fedezzünk fel benne, melyek szintjén a film ugyanolyan kiválóan működik. A misztikuma gazdagon és alaposan kidolgozott. A címszereplőnek egy emlékezetes kiselőadásban feltáruló tragikus eredettörténete merőben eltér Freddy Kruegerétől és társaiétól, akik úgyszólván gonosznak születtek. Ettől még persze egy vérszomjas szörnyeteg marad, mégis tudván, hogy min ment keresztül, együtt lehet érezni vele. Tony Todd a puszta fellépésével simán a frászt hozza az emberre, de mikor Virginia Madsenre néz sokkal inkább egy beteg módon megnyilvánuló vonzalom, sőt szeretet és szomorúság olvasható ki a szeméből! Ahogy síri hangján könyörög neki, hogy "légy az áldozatom!" az már kész szerelmi vallomás. Félreértés ne essék, az fel se merül, hogy a gyilkos legbelül jó! Kezdetben mintha a bosszú motiválná, aztán egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy magát Helent akarja és a pokoljárására is azért küldi, hogy az övé lehessen. Clive Barker kedvére való a csók, amit végül az ajkára lehel. Szépség és borzalom olyan romantikusan simul egymásba, hogy azt a cenobiták is megkönnyeznék. Az ominózus jelenetben Toddot körülvevő méhsereg huszonháromszor csípte őt meg, de vigasztalhatta a tudat, hogy minden egyes alkalommal 1000 dolláros fájdalomdíj ütötte a markát.      

A film ad magának némi mozgásteret, hogy többféleképpen is értelmezhető legyen. Ugyan végül nem hagy kételyt afelől, hogy Kampókéz létezik, de közben Helen személye köré egy az övéhez hasonló tragikus mesét fabrikál. A nőnek előttünk omlik össze az élete. A társadalom kiveti magából a gyilkosságokba keveredve és gyaníthatóan félrelépő férje is magára hagyja. Ha bizonyítja is ártatlanságát, többé nincs hová visszatérnie. Afelé sodródik, hogy azzá az őrülté váljon, akinek mindenki más gondolja. A következő mumussá, akivel az emberek egymást riogatják. Virginia Madsen fantasztikusan jól hozza ezt az átalakulást. Egy leértékelt műfajban produkál egy olyan drámai játékot, amit Oscar-díjas filmekben szokás. Nem hagyható szó nélkül a férjét alakító Xander Berkeley se! A karakterszínész kismillió alkotásban bukkant fel rövidebb időre a Terminátor 2-től a Szemtől szembenig. Lényegében itt is a tőle megszokott figurát játssza, ám a sunyi férjnek van pár pillanata, amiből kiderül, hogy szerette Helent. Mikor azt hiszi, hogy felesége megtébolyodott és kitör belőle az emiatt érzett fájdalom, Berkeley egyetlen arckifejezéssel elmondja a teljes borzalmat, amit a férfi átél.

A horrorfilmek a szinkronstúdióknál a '90-es években nem részesültek abban az előkelő bánásmódban, amiben a vígjátékok és az akciófilmek. A Kampókéz slasher mivolta létére olyan szinkront kapott, mintha minimum A bárányok hallgatnak lenne. A rendszerváltás előtt piacvezető, de eddigre vészesen összezsugorodó Moképtól már az váratlan lépés volt, hogy szinkronizáltan küldte a mozikba 1993 májusában. Az, hogy az alig egy éves, de nagy múltú szakemberekből összeállt Videovox Stúdió is presztízsmunkaként tekintett rá már az abszurddal határos. Juhász Anna szinkronrendező, akinek a nevéhez köthető többek közt az Addams Family és a Ponyvaregény magyar változata, Kampókéz megszólaltatása kedvéért nem kisebb személyiséget hívott be a stúdióba, mint Koncz Gábort! A színész egyébként is viszonylag ritkán vállalt már szinkronmunkákat, így nem csupán rangot adott a filmnek jó előre, de különlegességet is. Jellegzetes, mély orgánumát a szinkron nagyban kamatoztatja. Az a síri hang, amivel megszólaltja a gyilkost hátborzongató, pedig jórészt nincs benne indulat. A mindig megbízható Vándor Éva (Madsen magyar hangja) most is nagyszerű, de Hegyi Barbara ezúttal törékenyebbre vett hangjátékát is öröm hallgatni. A mellékalakokat szinkronizálók közt is csupa igényesen kiválogatott színész fedezhető fel, mint Vajda László, Györgyi Anna és Forgács Péter. Koncz Gábor mellett a szinkron másik nagy meglepetése a mindössze két jelenetben hallható Balázs Péter, aki Kampókéz előéletét regéli el istenien.

Annak, hogy Bernard Rose alkotása bevonult a horrorok nagykönyvébe az eddig említetteken túl a legfőbb felelőse Philip Glass! Gótikus szerzeményének ott a helye minden idők legjobb horrorfilm zenéi között, már bánom, hogy annak idején lehagytam a róluk szóló toplistáról! A főtéma egész ártatlanul indul, ám amint belép a kórus, életre kel a szereplőkön túlnövő, baljós misztikum. Rose operatőrével erős képekkel támogatja meg a film hangulatát, de Glass zenéje az, ami a lehető legjobb értelemben eluralkodik felette. Maga a szerző nem volt épp oda a Kampókézért! Megfeküdte a gyomrát a sok vér és átverve érezte magát, hogy egy ilyen filmbe rángatták bele. Érzékenyeknek tényleg nem való, de a horrorfilmek kedvelőinek egyenesen kötelező! Ugyanez már nem mondható el a két folytatásról, melyek csak Tony Toddot mentették át, a film minden más erényéről, legyen az tartalmi vagy stiláris, lemondtak. Azzal, hogy a rémalakja fekete és megpendíti a gettólétet a Kampókéz Amerikában természetesen kiváltott egy adag teljesen felesleges hisztit, de idővel szerencsére ezek az ostoba hangok elcsitultak. Bernard Rose sokáig nem rendezett más horrorfilmet. Mire visszatért a zsánerhez, addigra az alkotói ereje hagyta el. Jordan Peele (Tűnj el!) produceri irányítása alatt elvileg jövőre érkezik a kultikussá előlépett film újrafeldolgozása. Készítőinek csak azt tudom javasolni, hogy mondják ki egymás után ötször, hogy Kampókéz és várjanak!

ÉRTÉKELÉS: 90%