Valentin nap másképp

Mindegy, hogy ma vagy holnap, vagy egy hónap múlva, ünnepelni a szerelmet, dátumtól függetlenül lehet és néha kell is. Ezért, bármikor jól jöhet egy-egy ötletes randi tipp, ami ráadásul nagyobb költekezést sem igényel. Az meg, hogy pont a szerelmesek napja van ma, legyen egy ráadás. :)

mandy-von-stahl-vdigteo0tyy-unsplash.jpg

Kijelenthetjük, hogy igen megosztó ünnep lett manapság a február 14-i Bálint-nap. Pedig igazából semmi rossz dolog nem áll mögötte, csak kicsit elferdetítjük a dolgot, arra hivatkozva, hogy szeretni mindig lehet, randizni mindig kell meg amúgyis csak a a kereskedelem malmára hajtanánk a vizet ha ünnepelnénk. Pedig nem olyan biztos, hogy csak úgy lehet.

Íme 4 db tuti ötlet nem csak mára, ha feldobnád valamivel az otthon borozgatós péntek estéket.

1. Menhely látogatás
Egyes állatmenhelyeken, nem ritkák a szervezett napok, mikor csoportosan várják a potenciális örökbefogadókat egy nyílt nap keretein belül. Ezen kívül azonban, bármikor kilátogathatunk meglátogatni az árva kis állatokat, ezzel nekik is és magunknak is sok örömöt okozva. Ha pedig régóta dédelgetett vágyunk egy kisállat, akkor nem is lehetne jobb alkalom, emlékezetessé tenni ezt a napot.

2. Valami új
Szokták mondani, hogy addig lobog a láng, amíg életben tartjuk a tüzet. Ez bizony nem csak a szexre vonatkozhat. Olvastam annak idején még az egyetemen egy tanulmányt, miszerint azok a párok akik igazán jól működnek, minden héten kipróbálnak együtt valami újat. Lehet egy új étterem kipróbálása, vagy egy új játék, egy új hely felfedezése, bármi! A lényeg, hogy még sosem csináltátok! Ez mozgásban tartja a változatosság érzését bennünk, az meg mint tudjuk, gyönyörködtett!

3. Romantikus kirándulás
Lehet jobb program egy randira, mint felkapni egy jó meleg plédet és neki vágni egy kiadós sétának, majd a végén lepihenni és vidáman falatozni? Egy kis eper, vagy más finom gyümölcs, esetleg egy finom pezsgő és mehet a menet! A túrázósabb fajták akár egy egész napot szentelhetnek hobbijuknak, de a kevésbé aktívak bőven elég ha kocsiba ülnek és egy közeli kedvenc helyükre kitelepülnek romantikázni egyet a szabadban.

4. Játék-este
Az otthonülős típusoknak kedvez a következő ötlet, mert nincs szükség előretervezésre, készülődésre, a lényeg, hogy játszatok! Scrabble, Activity, Ki nevet a végén?! Jöhet bármi, amivel kicsit kikapcsoltok és egy jó bor mellett lazítotok. Lehet mellé készíteni egy finom sajttálat, vagy a társasági embereknek áthívni egy másik párost a nagyobb muri kedvéért és indulhat a parti!
A Lélekpillangó nevű társasjátékot ketten és többen is játszhatjátok, a nagy beszélgetések megalapozójaként. Igazi pszichológiai lelkitunning, érdekes, izgalmas, pont egy jó kis randin a helye.

 

Van aki ünnepli, van aki nem, végülis mindegy. Ahogy az is teljesen mindegy minek hívjuk, szerelmesek napjának, vagy egyszerűen pénteknek, az együtt töltött idő minőségén nem ez fog dob dobni, hanem a rászánt idő és energia. Ahogy kapcsolatunkba is ezekkel invesztálhatunk a legtöbbet.

 

 

Címkék: Aktuális