Csillagok a völgyben

Tényleg a legjobbak!

moreira.jpg

"A lóverseny nagyon összetett dolog. Egyszerre sport, üzlet és látványosság. A lóversenypálya a fényes kezdetek, a győzelem és néha a reménytelen fájdalom helyszíne, de a középpontban mindig a lovak állnak." – a sajnálatos módon megszűnt LUCK nevű Tv-sorozatban hangzott el ez a mondat, amit mi máig egyik kedvenc idézetünknek, egyfajta Ars Poetica-nknak tartunk. A lóversenysportban középpontban tehát mindig a lovak állnak, de van pár nap az évben amikor nem.

Hongkong festői Happy Valley pályáján, holnap például 12 abszolút világklasszis zsoké vetélkedik majd a International Jockeys’ Championship-ben, azaz egy speciális zsokébajnokságban. A csúcsminőség kapcsán elég talán említeni, az itt már kétszer is győzni tudó és a napokban a világ legjobb zsokéja címet ismét elnyerő, Ryan Moore nevét. 

A lebonyolítás pofonegyszerű. Minden lovas négy futamban száll nyeregbe. A helyezéseket pontozzák, és a legtöbbet szerző lesz a bajnok. A győzelemért 12, a második helyezésért 6, míg a harmadikért 4 pont jár. A pénzdíj 800.000 HK dollar, azaz hozzávetőleg 102 ezer USD, amin az első három helyezett osztozik.

Az idei aspiránsok:

Alexis Badel (Hong Kong)

Mickael Barzalona (France)

Hollie Doyle (Great Britain)

Lyle Hewitson (South Africa)

Vincent Ho (Hong Kong)

Yuga Kawada (Japan)

Damian Lane (Australia) 

Tom Marquand (Great Britain)

James McDonald (New Zealand)

Ryan Moore (Great Britain)

Joao Moreira (Hong Kong) - a képen

Zac Purton (Hong Kong) - Ő a címvédő.

A mezőnyre tehát nem lehet panasz. Abszolút TOP zsokék kérik majd a figyelmünket holnap délután.

Az első futam startja  szerdán 13:10-kor.  Kiváló szórakozás lesz.

Kép: HKJC Racing Twitter

süti beállítások módosítása