Televonat

Vasárnaptól új szolgáltatást indít a MÁV-START Zrt., Nyíregyháza és Budapest között elindul a Televonat. A kimondottan a telekocsi elleni versenyben szervezett járat valós megoldást ad több problémára is és egy rendkívül innovatív, bár kétségkívül kényszer szülte megoldása ezeknek. Szerintem ez a kísérlet - siker esetén ugyanis többfelé is bevezetik a szolgáltatást - nagy lépés a vasút versenyképessége számára, jól mutatja a haladó gondolatok elterjedését a cégen belül, és egyértelműen jó az utasoknak. Mint megszokott minden előremutató dolognál, természetesen ezúttal is a legtöbb hang fanyalgó, ellenkező volt, remélem, az idő nem őket igazolja majd!

De miről is van szó? A Televonat vasárnap délután, a legleterheltebb időszakban ad egy plusz eljutási lehetőséget Nyiregyházáról és Debrecenből Budapestre, további közbülső megállások nélkül. A vonat egy csatolt FLIRT motorvonatból fog állni, amire csak annyi jegyet - igaziból egy kicsit kevesebbet - fognak eladni, mint ahány hely a vonaton van. Ugyan nincs helyjegy, de igy is mindenkinek jut ülőhely. A jegyárak pedig fapadosak: a normál esetben féláron 2930 forintos IC-jegy helyett 2490 forintért vehetünk  a pénztárban, 2366 forintért automatában és 2241 forintért a Vonatinfó alkalmazásban jegyet az új vonatra, amiért biztosan és erőteljesen működő légkondit, a sebesvonatnál sokkal gyorsabb menetidőt és garantált ülőhelyet kapunk. A jegyárak mindenki számára azonosak, semmilyen kedvezmény nem érvényes. A diákok sem járnak rosszul, de a teljes áron utazóknak egyértelműen jó ajánlat ez a vonat!

A dolognak vannak árnyoldalai is: az IC-kocsik ülései kényelmesebbek, bár a FLIRT elővárosi ülései sem katasztrofálisak, ha valaki tud egyenesen ülni; a vákuum-wck pedig megteléssel fenyegetnek ilyen hosszú úton. Mégis azt hiszem, hogy aki az utazásánál a kiszámíthatóságot tekinti a legfontosabbnak, és eddig ezért telekocsizott, az elégedett lesz majd az új szolgáltatással. A fedélzeti wi-fi pedig  csak ráadás a többletszolgáltatások között.

A vonat a régi InterCityRapid vonatok vonatneme szerint fog közlekedni, de azokkal szemben nem túlárazott, a menetrend ütemességéből fölöslegesen kilógó vonatok, hanem olcsó, a megfelelő időpontban többletkapacitást nyújtó megoldások lesznek. A vonatnem a kommunikációban mindenhol Televonat lesz, az ICR márkanév tehát nem támad föl (rossz tulajdonságai viszont sajnos újra kísértenek a tervezett IC+ vonatokkal kapcsolatban).

A vonat elsősorban a Záhony-Budapest esti IC-t fogja tehermentesíteni, így a köztes állomásokon jóval többen fel fognak férni.  Amiért ez kényszermegoldás, hogy ideális esetben az IC-k kapacitását növelnék, de a vasútnak elővárosi kocsija van vasárnap szabadon, és a vasárnap este a legkritikusabb időpont - a pénteki utasok sokkal jobban eloszlanak napközben, például az egyetemisták gyakran rövidebb órarendet állítanak össze maguknak.

A MÁV-START a vonatot saját üzleti kockázatára közlekedteti, de sok szakember szerint a közszolgáltatásként, állami finanszírozással közlekedő vonatoktól fog utasokat kannibalizálni. Valójában azonban azokon a vonatokon túl sok az utas és nincs lehetőség megfelelő kocsival bővíteni a kapacitást, így a mentesítő vonat nagyban csökkenti majd a nyomást. Az árképzés is olyan, hogy a diákoknak mindegy, melyik megoldást választják, aki Mátészalkáról vagy Görögszállásról utazik, az  IC jobban megéri, mert egyben megveheti a jegyet, míg a Televonat mindenképp külön jegyet jelent. A teljesárú utasoknak viszont óriási előny az új szolgáltatás, és elsősorban őket próbálja a telekocsiról a vasútra visszaszoktatni a Televonat.

A haladóbb szellemű vasúti szakemberek látják a Televonatban a fantáziát, hiszen ezzel a MÁV-START például előre konkurenciát állít a majdani magánvasutaknak. A járművek optimális kihasználtsága szempontjából is kiváló ez a megoldás. Sok vasutas legnagyobb siráma ugyanakkor  az volt, hogy az arcképes igazolványával nem szállhatnak majd ingyen föl a vonatra.