Hamiltonról lepereg a káosz

Az egyik Mercedes mindent elvesztett, míg a másiktól a defekt sem tudta elvenni az első helyet. A Ferrari dobogója Lewis Hamilton három kerekes győzelménél is nagyobb meglepetés volt.eebochlwsae9pdt.jpg

Újabb tripla forduló, újabb három Mercedes győzelem a láthatáron. Teljesen mindegy, mikor ér véget az aktuális szezon, ha minden pálya, várhatóan a beugró helyszínek is Mercedes győzelmeket hoznak. Fölösleges további motorerőért áhítozniuk, amikor máris több pontot szereztek, mint a második-harmadik helyezett csapatok összesen. Mivel az F1 szereplői soha nem gondolják, hogy egy-két gyengébb eredmény belefér, érthető, hogy a versenyt végig uraló Lewis Hamilton rémülten figyelte az utolsó fél körben szétmenő bal első abroncsát. Ugye, hogy megmondta, hogy ő MindigEgyHajszálraVanATeljesKatasztrófától? Folyton emlegeti, egyszer csak bejött, és végül úgy alakult, hogy szombaton és vasárnap is akadt egy-egy necces pillanata, ami a rajtelsőségét, illetve a futamgyőzelmét veszélyeztette. Milyen jól hangzik, hogy a saját hibája és a véletlenek közjátéka sem képes kikezdeni, de amikor valakinek akkora az előnye, hogy három keréken is megnyeri a versenyt, az igazából kiábrándító. Hamarosan előveheti a régről ismerős nekem csak önmagam az ellenfelem, másokat megsemmisítő, saját nagyszerűségével hivalkodó szállóigéjét. Mindenki döntse el, hogy lenyűgöző hőstetteket vagy hatalmas mázlit látott, de ez a nyers valóság a legendaépítés árnyékában:

Lewis Hamilton: 88 pont

Valtteri Bottas: 58 pont

Max Verstappen: 52 pont

Bottast nem csak hamarabb érte a defekt, és kénytelen volt kereket cserélni, hanem még a pontszerzésről is lecsúszott. Következmény: ötről harminc pontra nőtt a hátránya. Aligha zavarja. Olyan pilótáról van szó, aki az előzékeny rajt után végig látótávolságon belül követte Hamiltont, sorra futotta a gyorsköröket, mégis mintha szándékosan kerülte volna a támadást. Nem számít, hogy tíz vagy tizenöt futama maradt ledolgozni a több mint egy győzelemnyi különbséget, hétről-hétre bizonyítja, hogy miért ideális a Mercedesnek. Persze néha ilyeneket mond, hogy majd csak év végén derül ki, hogy valóban kétesélyes volt-e a bajnokság. Röhögni sincs kedvem, mert aki annyira sem képes kiállni magáért, mint a többéves vesszőfutás után világbajnokságig jutó elődje, az tulajdonképpen elégedett a ráosztott szereppel. 2017 óta minden évben a valaha volt legjobb F1-es autóban ül, tudja, hogy számítanak rá. Azaz nem számítanak, mert mindegy, hogy hívják azt a személyt, aki a Nico Rosberg-féle asztalra csapás helyett az asztal alá bújik, és csak akkor jön elő, ha hívják. Egyéves szerződésekkel megkínált versenyző nem szab feltételeket, hanem hálás a csapata nagylelkűségéért. Bottas megtartása sosem róla, hanem Hamilton kényelméről szólt, és ebbe a kényelembe belefér az áldozat, hogy a finn a 2017/18-as szezonokhoz hasonlóan lecsúszik az ezüstéremről. Hol van már a kései szezonnyitón összehozott győzelme? Kapcsolódó Toto Wolff megjegyzés: Lewis rossz napjain mindig ott van Valtteri, viszont a jó napjain Lewis legyőzhetetlen.

Mercedes: 146 pont

Red Bull: 78 pont

McLaren: 51 pont

Nem gondolom, hogy a McLaren befoghatja a Red Bullt, ahogyan a téli teszteken túlzottan önhitt Red Bullnál sem hiszik, hogy akármelyik bajnoki címre esélyük lehet 2022 előtt. Előbb oldják meg a kapun belüli gondjukat, hogy ne csak Max Verstappen kapkodja fel a Mercedesek lepattanóit. Ugyan mindig történik valami Alexander Albonnal, hol ő húzza a rövidebbet, hol miatta esik ki valaki, mint most Kevin Magnussen, többnyire ugyanazt hozza ki az autóból, mint akinek a helyére érkezett. Mivel a Red Bull utánpótlásprogramja évek óta kimerült és már csak lefokozott, megroppantott pilótái maradtak a fiókcsapatnál, kénytelenek lesznek körülnézni a pilótapiacon. Már ha hajlandóak, mert külsős pilóta szerződtetésével egyben elismerik a junior program kifutását. Nekik legalább volt minek bedőlni, a saját utánpótlásáról csupán elméletben beszélő Mercedes idáig minden fiatal pilótáját hitegette, majd elengedte. Pascal Wehrlein, Esteban Ocon (mennyi elavult tartalom!), és az aktuális áldozat, George Russell, akivel kapcsolatosan az a hivatalos kommunikáció, hogy nem a Mercedesnek nem kell (lásd az előző bekezdést), hanem az évek óta abszolút tökutolsó Williams ragaszkodik hozzá.

A Ferrari versenyzőinek sem volt közük egymáshoz a hétvégén, de a bajnokságban is messze vannak egymástól: ötödik és tizenharmadik (!) helyen állnak. Más-más értelemben mindkét eredmény túlzás. Az idei Ferrari saját erejéből képtelen a dobogóra, azonban 2014 óta példa nélküli, hogy egyikük top10-en kívül rekedjen. Nehéz eldönteni, hogy a körülményekhez képest sikerrel, vagy még mindig katasztrófával ér fel, hogy Charles Leclerc elmondása szerint a versenyen már nem volt vezethetetlen az autó. A monacói negyedik rajthelye a csapat idei legelőkelőbb kvalifikációs eredménye, tehát egyfajta siker, ahogyan az is, hogy Bottas defektjéig végig tartotta magát negyedik helyen. A szabadedzéseken nála is többet szenvedő Sebastian Vettel Q3-as bejutása is siker, de már aligha tekinthető pozitívumnak, hogy Bottas és Carlos Sainz balszerencséje nélkül pontot sem szerzett volna. A Ferrari a gyors monzai pályára jellemző szárnybeállításokkal próbálkozott, de annyira eltérően viselkedett az autó a két pilóta kezei között, hogy talán Maranellóban sem látják tisztán az okokat. 

A futam bizonyos szakaszában oda-vissza dobált leggyorsabb körök befolyásolhatták a két Mercedes gumikopását, de úgy tűnik, az egymás utáni két biztonsági autós szakaszra és a korai kerékcserékre vezethető vissza a három defekt. Hamilton mégis úgy gondolja, hogy az őt üldöző Bottas volt az, aki nem vigyázott eléggé a gumijaira. Eszerint a logika mentén Sainz és a Red Bull szerint éppen időben kereket cserélő Verstappen sem vigyázott. Másnap már Kimi Raikkönen Alfa Romeójáról származó törmelékeket okolta a saját defektjéért. Ha a mostaniért már nem kell, hanem a következő győzelméért igenis aggódhat. A Pirelli egyelőre nem foglalt állást, de annyit leszögeztek, hogy a kevésbé elhasznált gumik jobban bírták volna a terhelést, és a kisebb törmelékek sem vagdosták volna össze a futófelületüket.

A többiek: akik nélkül a defektekig unatkoztunk volna

McLaren: Top10 az időmérőn és majdnem a futamon is. A hazai pályán induló Lando Norris az ötödik helyről rajtolt, és ott is intették le, míg Sainz két körrel a vége előtt köszönt el a negyedik pozíciójától. A plusz kerékcsere következtében a spanyol – egyetlen Renault motoros versenyzőként – nem szerzett pontot.

Renault: Az időmérőn és vasárnap is top10-ben végeztek. Daniel Ricciardo negyedik helye az idei legjobb eredménye, utoljára tavaly Olaszországban állt ilyen közel a legjobbakhoz. Az ausztrál szerint gyorsabbak a Ferrarinál. Esteban Ocon is javított a rajthelyéhez képest, az ő hatodik helye is egyben az idei legerősebb teljesítménye. Mindenki sejtheti, mi maradt hátra: a csapat megint óvott, és az FIA ismét megígérte, hogy belátható időn belül megvizsgálja a Racing Point ellen felhozott vádakat.

Alpha Tauri: Danyiil Kvyat váltócseréje és plusz öthelyes rajtbüntetése után mindössze tizenkét kört tölthetett a pályán. Először önmagát hibáztatta a kicsúszásért, majd a külső felvételeken a jobb hátsó defekt megmagyarázza a biztonsági autót igénylő baleset. Pierre Gasly Albon elé kvalifikált és a versenyen is előtte végzett (7.).

Racing Point: Sergio Perez pozitív lett koronavírusra, ám a helyére beugró Nico Hulkenberg egy apró elkallódott alkatrész miatt nem állhatott fel a rajtrácsra. Lance Stroll megnyerte a második szabadedzést, bejutott a Q3-ba az időmérőn, viszont a futama a defektek nélkül nulla ponttal zárult volna. Vettelt megelőzve a kilencedik helyen végzett.

Alfa Romeo: Dupla nulla a Q1 állandó búcsúzóitól. Raikkönen előbb a szelet nem értette, majd az autója vezetőszárnya törmelékkel szórta fel a pályát. Antonio Giovinazzi büntetést kapott egy safety car mögötti malőrért.

Haas: Dupla nulla, de most sem voltak láthatatlanok. Magnussen nem sokáig élvezhette az autója vezethetőségét, mivel az első kör végén Albon kitessékelte a dánt a pályáról. Eltartott  egy ideig, mire eltávolították a kavicságyból. Romain Grosjean keményen és pontosan versenyzett, sőt, az autója is bírta. A versenybírák már kevésbé. A francia azzal védekezett, hogy ő azt tette, amit korábban Verstappennek elnéztek.

Williams: Dupla nulla, továbbra is csak érlelődik a pontszerzés. A mezőny harmadik brit versenyzője, Russell ismét Q2-be került, majd öthelyes rajtbüntetést kapott, amiért nem vett figyelembe egy sárga zászlós jelzést.

Ez történt tavaly, amikor a Ferrarin belüli csapatsorrend szállította a fő témát.  

Vitriol a Facebookon

(A képek nem tőlem származnak, és felhasználásukból nem keletkezik anyagi hasznom.)