2021. jún 17.

Aktuális ügyek

írta: F1rka
Aktuális ügyek

A következő híres kérdés fogalmazódott meg bennem, miközben olvastam a Pirelli beszámolóját, ami a Bakuban történt gumiproblémák kivizsgálásának eredményeit taglalja: ’Értem én, hogy gőzgép, de mi hajcsa?’

Miután Lance Stroll és Max Verstappen bal hátsó kereke is ugyanúgy durrant szét, valamint Hamilton autójának bal hátsóján is komoly sérüléseket fedeztek fel, a Pirelli azonnal elvitte az abroncsokat a milánói központjába, hogy megtudják, mi volt a probléma. Az viszonylag egyértelmű volt már a verseny után is, hogy nem minőségi hiba volt, hiszen Bakuban nem a bal hátsót éri a legnagyobb terhelés és mivel a C3-as  jelű keverékről van szó, elég jó viszonyítási alapjuk van, hiszen ez minden pályán jelen van. A vizsgálat kész, és a gumigyártó meg is osztotta egy közleményben. Röviden: A szóban forgó abroncsok a Pirelli és az FIA közös vizsgálata, amely kiterjedt más autókon futó gumikra is, nem talált gyártási vagy minőségi hibát. Valamint anyagfáradásra vagy rétegleválásra utaló jeleket sem találtak. Mindkét esetben az abroncsok belső falán egy forgásirányú repedést találtak, de ennek okát nem tudták megállapítani. Az előírt paramétereket, ami a minimum guminyomás és a melegítőpaplanok használata, a csapatok betartották, szabályszegés nem történt.

1322138184.jpg

Tehát a gumikkal minden rendben volt, mindenki betartott minden szabályt, mégis szétdurrant két bal hátsó abroncs ugyanúgy. Ezt az ellentmondást viszont a Pirelli sehogy sem tudta eddig feloldani. Vegyészmérnök legyen a talpán, aki ezt megoldja. Amúgy adja magát az a megoldás, hogy a sérülést törmelék okozta, főleg hogy a pálya tele volt mindenféle szeméttel. Viszont úgy tűnik, ezt is elvetette a Pirelli, pedig könnyű lett volna erre fogni. Szóval az ok megvan, csak éppen az okozat hiányzik. Na, és mit lép erre az olasz gumigyártó az FIA-val? Kiadtak egy bővített, 12 oldalas technikai direktívát, amiben több, a csapatok által alkalmazott gyakorlatot is megtiltanak. A Red Bull is kiadott egy közleményt ezután, amiben hangsúlyozták, hogy megvizsgálták az autójukat, és nem ahhoz köthető a gumiprobléma, valamint természetesen eddig is betartottak minden, a Pirelli által kiadott utasítást, követték és ezután is követni fogják az iránymutatásokat. Itt kezd gyanús lenni a dolog. Mert egy csapat sem ad ki önként egy ilyen válasz közleményt, ha nem terelődik rá a gyanú. Hornerék valószínűleg azért döntöttek így, mert feltűnt néhány embernek, hogy a bakui időmérő Q3-as részében a megengedettnél hamarabb levették VER autójáról a melegítő paplanokat. Itt nem maga az eljárás ténye a lényeges, hanem a miértje. A melegítőpaplanok azért vannak, hogy minél közelebb tartsák a gumik hőmérsékletét az ideális tartományhoz, tehát ha leveszik, elvileg rontják ezt. Viszont ha a gumi hidegebb, kisebb a nyomás és az viszont jobb tapadást ad. De legyünk naivak! Mert ha mindent összeadunk, akkor az jön, hogy bizony van néhány csapat, ami talált néhány trükköt a gumikkal kapcsolatban. Hogy a Pirelli miért nem ezt írta? Valószínűleg azért, mert nincs rá bizonyítékuk. De az FIA által kiadott technikai direktívában foglalt szigorítások és új ellenőrzési protokollok ebbe az irányba mutatnak. Ugye milyen meglepő? A csapatok trükköznek, de nem tudják, hogyan. Mintha eddig nem lett volna erre elég példa. Úgy tűnik, ebben most a RB és az Aston járt az élen, de persze a Mercedest sem kell félteni. Volt náluk már speciális fékhő elvezetés és direkt ellentétesen felrakott (a balt a jobb, a jobbot a bal oldalra) gumi is. A szabályok engedték, ők kihasználták, az FIA betiltotta, kerestek más megoldást. Az F1 egyik örök körforgása.

Ejtsünk még néhány szót magáról a vizsgálatról! A Pirelli (de ha éppen nem ők, hanem a Bridgestone, a Michelin vagy a Goodyear lenne a beszállító) saját maga vizsgálja ki ezeket a problémákat minden esetben. Harmadik fél bevonása nélkül. Adja magát a kérdés, hogy miért? Egyszerű. Mert a világon csak pár gumigyártó van, ami képes lenne ezt pontosan megállapítani. Viszont ők egymás versenytársai és nincs az a pénz, amiért kiadnák egymásnak a saját titkaikat. Sőt, senkinek sem adnák ki, éppen ezért naiv dolog lenne elvárni, egy harmadik, pártatlan fél bevonását. Ezeket a titkokat úgy őrzik, mint kb az 51-es körzet aktáit. Mindenkinek van róla valami elképzelése, de senki sem tudja az igazat pár emberen kívül. Ez szimplán azért van, mert évekbe telik kifejleszteni a gyártóknak egy olyan keveréket, ami alkalmas egy adott sorozathoz, ráadásul az F1 nehezített pálya, hiszen a tesztlehetőségek nagyon korlátozottak. Persze mondhatjuk, hogy vannak a privát tesztek, meg idén minden csapatnak lehetősége van kipróbálni a jövő évi gumikat (persze nem minden csapat él ezzel a lehetőséggel), viszont ezekhez nem áll készen 2022-es autó, szóval kénytelenek egy valamennyire átalakított géppel körözni a pilóták, a Pirelli pedig nagyjából megtippeli, hogy mekkorák lesznek a gumikat ért erőhatások. Mindezt nem azért írom, hogy bármi alól is felmentsem a Pirellit, de azért beláthatjuk, ők sincsenek a legkönnyebb helyzetben. Ráadásul ha van valaki, aki minden oldalról (csapatok, versenyzők, szurkolók) csak az ütéseket kapja, az a Pirelli. Egyedül az FIA nem bántja őket, de hát a szövetség is pont ugyanúgy kapja ezeket a pofonokat mindenhonnan. Szóval valamilyen szinten érthető is ez a szövetség. Meg hát a Pirelli védekezésének fontos pillére az, hogy ők olyan gumit gyártanak, amit kérnek tőlük. Nagyon leegyszerűsítve pedig a megrendelő nem más, mint a Jean Todt vezette szervezet. Most ezt a vitát nem akarom jobban megnyitni, mert nagyon messzire vinne, meg olyan úgyse létezik, hogy az adott abroncs mindenkinek jó legyen.

Térjünk vissza inkább a vizsgálatra! Szóval a Pirelli saját magát vizsgálta, és nem talált semmi problémát. De, azt azért elég nehéz elhinni, hogy ez derült égből villámcsapásként érte őket. Ne feledjük, Bakuban péntekről szombatra megemelték a minimum keréknyomást egy PSI-al. Ez elsőre szinte elhanyagolhatónak tűnik, de az F1-ben nagyon nem az. Nem sűrűn fordul elő ilyen egy versenyhétvégén belül, szóval kizárt, hogy nem láttak valamit előre. Persze biztos vagyok benne, hogy ilyen durrdefektre nem számítottak, meg ők amúgy is inkább hajlamosak a túlbiztosításra. De nagyon úgy tűnik, itt most valamit elszámoltak. A gond az, hogy nincs ember, aki ezt bizonyíthatóan megcáfolja, hiszen a pontos vizsgálati adatokat csak maga a gyártó ismeri. Marad tehát a kisebb-nagyobb konteó-gyártás, ebben az F1 fanok nagyon jók, s ennek nagyon jó táptalajt ad a már fentebb említett technikai direktíva. Eddig is voltak a gumik előkészítésére szabályok, beleértve a minimum guminyomást, a kerékpaplanok hőfokát és használati idejét is.

lance-stroll-smashes-into-concrete-wall-at-200mph-following-a.jpg

Az új szabályok a következők:

  • Mostantól a melegítőpaplanokat a pályára gurulás előtt maximum fél perccel lehet levenni az abroncsokról.
  • Az abroncsok szelepeit egységesítik és leplombálják (eddig tényleg nem volt egységes a szelep ugyanazokon a gumikon és bárki fújhatott bele vagy ereszthette lejjebb a nyomást kedvére?).
  • Amennyiben a verseny rajtja előtti három percben a guminyomás nem éri el az előírt minimumot, akkor a versenyzőt box utcai rajtra kötelezik (ezt eddig nem ellenőrizték?).
  • Az időmérőkön minden olyan abroncsot ellenőriznek, amiken a versenyzők a leggyorsabb körét teljesítette (ez eddig miért nem volt a kötelező ellenőrzés része?)
  • A verseny leintését követően is ellenőriznek minden abroncsot, megvan-e a minimum guminyomás (a kérdés ugyanaz, mint eggyel előbb).
  • A kvalifikációkon és a versenyeken már a garázsban ellenőrizni fogják a guminyomásokat, mielőtt azok az autókra kerülnek (a kérdés még mindig ugyanaz).

Ezek mellett az is kiderült, hogy jövőre minden abroncsba szenzorokat fognak szerelni, amellyel valós időben tudják ellenőrizni a guminyomást és a hőmérsékletet egyaránt.

A fentebb felsorolt pontokból egyvalami azért elég világosan kitűnik. Itt nem kiskapukat hagytak a csapatoknak, hanem akkora átjárókat, mint a Grand Canyon. Naná, hogy mindet kihasználták, ne csodálkozzunk.

Szólj hozzá

FIA Baku Red Bull Mercedes Azerbajdzsán Pirelli Aston Martin