2020. júl 04.

20 20

írta: F1rka
20 20

20 érdekesség a 2020-as szezonról

Emlékszünk, mit mondott Kimi, miután leintették eddigi utolsó győzelmekor 2018-ban Austinban? Igen, a „F...ing finally”-ra gondoltam. Nos, ez jutott eszembe, most, hogy végre elkezdődik a 2020-as szezon. Idén szinte minden tekintetben rendhagyó év vár ránk, és remélhetőleg sok izgalmas versenyt fog produkálni ez a felfordulás. Ennek örömére itt van 20 érdekesség a 2020-as szezonról a 20-as szám bűvöletében.

images_11.jpg

 

1. A 20-as számú autó összesen 13 nagydíjat nyert az F1-ben. Tony Brooks, Maurice Trintignant, Phil Hill, Stirling Moss, Jim Clark, Jackie Stewart, Jody Scheckter, Gerhard Berger és Nelson Piquet tudott győzni ezzel a rajtszámmal. Az utolsó, Nelson Piquet a '91-es Kanadai nagydíjon aratott győzelmet.

2. Mika Hakkinen az egyetlen, akinek pontosan 20 futamgyőzelme van.

3. Jackie Stewart az egyetlen, aki a 20-as számot használva lett világbajnok. Az 1969-es Olasz és a Dél-Afrikai nagydíjon is ez volt a rajtszáma.

4. A jelenlegi mezőnyben Kevin Magnussen a 20-as szám tulajdonosa. Ő a legutolsó, aki ezzel a rajtszámmal a pódiumon állt 2014-ben Ausztráliában. Előtte Martin Brundle volt, akinek ez sikerült, '92-ben, szintén Ausztráliában.

5. Giuseppe Farina, Juan Manuel Fangio és Alberto Ascari az F1 első három világbajnoka. Mindhárman azelőtt lettek világbajnokok, hogy teljesítették volna huszadik versenyüket.

6. A Ferrari volt az első csapat, ami 20 nagydíjat nyert. Fangio volt az első, aki 20 nagydíjat nyert. Az 1954-es Olasz nagydíj volt a huszadik. A következő futam Spanyolország volt, ahol a pedig a Ferrari érte el ezt, csak csapatként.

7. Mexikó és Argentína is 20 nagydíjat rendezett. Argentína 1998-ban, Mexikó pedig 2019- ben.

8. Még két pálya van, ami pontosan 20 nagydíjnak adott otthont. Watkins Glen és Kyalami.

9. Eddig 10 csapat nyert több, mint 20 versenyt és 9 csapat nyerte a versenyek több mint 20%- át.

10. Bob Sweikert az egyedüli, akinek 20%-os a nyerési aránya. Amikor még az Indy 500 beleszámított az F1-es világbajnokságba, Sweikert ötször indult és egyszer nyert, 1955-ben.

11. Sam Hanks és Piers Courage pontosan 20-20 pontot szereztek az F1-ben. Hanks csak az Indy 500-on indult.

12. Eddig 20 belga versenyző fordult meg a rajtrácson, de csak ketten tudtak futamot nyerni: Jacky Ickx és Thierry Boutsen.

13. A versenyző, aki a legközelebb volt a huszadik szülinapjához F1-es debütálásakor, Sebastian Vettel volt, 19 évesen, 11 hónaposan és 14 naposan.

14. Öt versenyző indult el pontosan 20 nagydíjon. Stefan Bellof, Andrea Montermini, Baumgartner Zsolt, Antonio Pizzonia és Jerome d’Ambrosio.

15. A Mercedes tartja a pole pozíciók rekordját egy szezonon belül. 2016-ban 20-at megszereztek a 21-ből.

16. A BMW motoros autók összesen 20 győzelmet arattak a Forma 1-ben. Az elsőt a Brabhammal az 1982-es Kanadai nagydíjon, az utolsót 2008-ban, szintén Kanadában BMW-Sauberként.

17. Antonio Giovinazzi volt a 155-ik pilóta, aki megtett 20 kilométert egy versenyben, 2019-ben Szingapúrban.

18. A legutóbbi verseny, ahol pontosan 20 boksz kiállás volt: Orosz nagydíj, 2018.

19. A finn pilóták 20 győzelmet szereztek úgy, hogy az első helyről indultak. Mindezt hárman hozták össze: Mika Hakkinen, Kimi Raikkönen és Valtteri Bottas.

20. Két nagydíj is úgy ért véget, hogy 0.20 másodperc volt az első két helyezett között. 1955- ös Brit nagydíjon Moss és Fangio között, majd 1967-ben Olaszországban Surtees és Brabham között.

img_20200522_172627_047.jpg

Jó drukkolást mindenkinek és győzzön a jobbik! :)

Szólj hozzá

ausztrália autósport motorsport Ferrari Forma-1 Kanada F1 BMW Mercedes Formula-1 Forma1 Forma 1 Formula 1 Formula1 Brabham Raikkonen Fangio Ausztrál GP Hakkinen Magnussen Berger Piquet Prost