2020. máj 30.

Aktuális ügyek

írta: F1rka
Aktuális ügyek

F1 vs szurkolók?

Az FIA tagjai nem igazán pihentek a közelmúltban, hiszen rengeteg kérdésben kellett dönteniük aláírniuk rövid idő alatt, olyan ügyekben, amelyek hosszú távon fogják meghatározni az F1 jövőjét. Költségvetési plafon, fejlesztések szabályozása és sok más dolog. Ritka az, amikor a csapatok egy követ fújnak és mind ugyanazt akarják, viszont a szurkolók nagy része nem igazán repes az örömtől. Vajon miért? A költségkorlát egy jó dolog, mindenképp közelebb kell hozni a mezőny két végét egymáshoz. Az F1-ben mindig is nagy különbségek voltak a top csapatok és a sereghajtók között, ez tény. Viszont a kisebb csapatok és a szurkolók is egyre hangosabbak voltak a pályán lévő szakadékok miatt. Az egyik oldalon a Red Bull-Ferrari-Mercedes trió áll több mint 600 millás kerettel, míg a másik véglet, a Haas és a Williams kb.115 millióval. Ehhez képest azért elég gyorsan megszületett a megállapodás, ami pár éve még lehetetlennek tűnt. Ez egy nagyon régen indult történet, ami még Max Mosley agyából pattant ki. Folyamatosan harcolt a csapatokkal, de sosem jutott velük dűlőre. Sok évnek, gazdasági válságnak, dízelbotrányoknak, a Liberty Media bevonulásának és a koronavírusnak kellett ahhoz megtörténnie, hogy tényleg realitás legyen belőle. Így sem volt egyszerű ezt véghezvinni az FIA-nak de végül az történt, ami annak idején elképzelhetetlen volt: a csapatok egymással megegyeztek önként és dalolva (vagy sírva). Ráadásul nem csak egy egyszeri, állandó limitről van szó. Ez nemcsak a jelenlegi kisebb istállóknak fog segíteni, de sokkal vonzóbbá teheti a sportot a jövőbeni befektetőknek, esetleg gyártóknak is. A szabálycsomag egyik sarkalatos pontja az aerodinamikai fejlesztések szabályozása, ami bizony komoly negatív kritikát kapott a szurkolóktól, ugyanis komolyan bünteti azokat, akik jobb munkát végeznek. Ezen kívül kihagyták a bevezetése óta szidott, senki által nem szeretett DRS rendszert, amit most könnyedén betilthattak volna. De még csak szó sem esett róla sajnos, ami egy kicsit érthetetlen. Nézzük meg, milyen fő pontokat takar ez a szabálycunami!

letoltes_3.jpg

 

A költségsapka: A tavaly elfogadott 175 millió dolláros plafont még lejjebb vitték és 145 millióban állapodtak meg, ami jövőre fog életbe lépni. 2022-ben ez 140 millióra fog változni, 2022 – 2025 között pedig már csak 135 millió dollár lesz.

Ebbe az összegbe nem tartozik bele:

  • A versenyzők és a felsővezetők bére

  • Marketingköltségek

  • Egészségügy (gyógyszerek, vakcinák, egészségügyi vizsgálatok, kezelések)

  • Környezetvédelmi intézkedések

  • GYES, betegszabadság

  • Azon programok, melyek az FIA munkáját segítik

  • Motorfejlesztések

  • Személyzeti partyk (1 millió dolláros limit)

Aerodinamikai tesztek: Ez egy hendikep rendszer lesz, ami 2021-ben lép életbe. Annyi a lényege, hogy a bajnokságban minél hátrébb végez egy csapat, annál több fejlesztési időt kap, a szélcsatornát és a CFD-t is beleértve. Így néz ki az elosztás:

Csapat helyezése Fejlesztési lehetőség 2021-ben fejlesztési lehetőség 2022-ben
1. 90 % 70 %
 2.  92,5 % 75 %
3. 95 % 80 %
4. 97,5 % 85 %
5. 100 % 90 %
6. 102,5 % 95 %
7. 105 % 100 %
8. 107,5% 105 %
9. 110 % 110 %
10. 112.5 % 115 %

 

mercedesgp-windtunnel.jpg

Mercedes mérnökök a szélcsatornában 

Alkatrészek: Jött egy komoly alkatrész szabályozás is a 2020 és '21-es évre amely sok komponens fejlesztését is befagyasztotta. A legfontosabb ezek közül a kasztni és a sebességváltó. Valamint egy zsetonrendszert vezettek be minden további fejlesztésre. Erre például a McLaren motorváltása miatt volt szükség, hiszen ők Renault-ról Mercedes egységekre váltanak '21-ben. Változnak az alkatrészek besorolásai is. Hogy milyen fajta egységek vannak, arról ebben a posztban találtok egy listát.

Ezen kívül komoly korlátozások lépnek életbe már idén a motorfejlesztésekre vonatkozóan, valamint jövőre egyszerűsíteni kell az autók padlólemezeit (ez a legfontosabb aerodinamikai elem) ezzel csökkentve a leszorítóerő növekedést.

Változik a minimum súly is, szokás szerint híznak az autók. 749 kilóra növekszik, főleg az FIA új, második üzemanyag szenzorának hála, aminek adatait nem láthatják a csapatok. Ez még a FIA-Ferrari üzemanyagvita eredménye, amiről régebben itt írtam. 2022-re ez még tovább emelkedhet, bár még pontos adat hozzá, de 775-780 kg között lesz.

És most jöjjön a feketeleves! Azt eddig is tudtuk, hogy az FIA-n belül komoly gondok vannak, főleg a technikai szakembereknél. Virág elvtárs szavaival élve „erről kár lenne vitát nyitni”. De hogy igazából mekkora a baj, az csak most derült ki. Ugyanis a fentebb felsorolt komplex szabálycsomag mellé hozzácsaptak még valamit, mégpedig egy non-stop forródrótot. Itt név nélkül jelentheti be bárki, ha valamilyen pénzügyi, etikai, technikai, beszállítói vagy doppingolási szabályszegést sejt, vagy tudomása van róla. Mivel a csapatoknál külön stábok vannak arra, hogy a többi csapat stiklijeit lebuktassák, igazából csak arra tudok gondolni, ez arra jött létre, hogy az adott ember a saját csapatát lebuktassa. Ezzel a „besúgó” vonallal a szövetség szinte beismeri, hogy nincs meg a megfelelő kapacitása az istállók teljes körű ellenőrzésére. Ki gondolta volna, hogy a szövetségnek ilyen dolgokhoz kell folyamodnia.

williams_wolf_binotto_brown_abiteboul.jpg

Williams, Wolf, Binotto, Brown és Abiteboul

Ami a pénzügyi szabályozás hatásait illeti, arra már most vannak bizonyos pozitív és negatív jelek. Miután nagyon az esélykiegyenlítősdi felé mentek el a dolgok, valószínűleg sokkal nagyobb szerepe lesz a versenyzőknek, ami azt jelenti, egy top pilóta még több pénzt kérhet el. Ennek megakadályozására már vannak jelek, egy versenyzői fizetési limit bevezetésével, de ez jelenleg még csak egy terv. Nem biztos, hogy lesz belőle valami, ráadásul egy ilyen szabályt viszonylag könnyű kijátszani. A Red Bull, Mercedes, Ferrari, McLaren, Renault ötösről pedig tudjuk, az ő költségvetésük a limit felett van, persze nem egyforma mértékben, ami különböző megoldásokat eredményez. A résztvevőkről röviden:

Úgy tűnik, hogy a Haas marad a sportban. Gene Haas csapattulajdonos, többször is kijelentette, neki nem létszükséglet az F1 és simán bezárja a kapukat, ha nem lesz egy olyan megállapodás, ami megfelel neki. Nos, a bejelentések óta ezek a pletykák eltűntek, reméljük, így is marad.

A Renault komolyan fontolgatta a kiszállást, miután a francia állam 5 milliárd eurós kölcsönére volt szüksége ahhoz, hogy stabilizálja az anyavállalatot. Ráadásul nem igazán úgy alakul ez az F1-es projekt visszatérésük óta, ahogy szeretnék. De úgy tűnik, megszületett a döntés és maradnak a következő években is.

A McLaren group is komoly slamasztikába került, főleg az utcai autós részleg. Ráadásul ők még alacsonyabb költségvetési korlátot szerettek volna. Ami annak tükrében érdekes, hogy Ricciardo személyében az egyik legjobban fizetett pilótát igazolták le Sainz helyére. Ők azért ahhoz a csoporthoz tartoznak, akik amúgy többet költöttek a csapatra, mint a most elfogadott limit. Az F1 mellett nagyon hosszú idő után már újraindították az Indicar részleget, de ezen kívül is van még más lehetőségük. Mellékesen a csapat jelenleg is építi a méregdrága új szélcsatornáját, amit fel kell gyorsítaniuk, mivel ha átcsúsznak a következő évre, annak költségei már beleesnek az új szabályokba.

A költségkorlátok legnagyobb támogatója a Williams volt, de lehet, a mostani bevezetés már túl későn jött nekik. Arról sokat lehetne elmélkedni, hogy az F1 harmadik legsikeresebb csapata hogy került ilyen helyzetbe ennyire rövid idő alatt. Az viszont szinte biztos, Claire Williamsnek nagy szerepe van ebben a lejtmenetben. Jelenleg nincs főszponzor, sőt, alig van támogató és a csapatot már hivatalosan is árulják. Talán megmenekül de simán benne van a pakliban, hogy az alapító Frank Williams szemtanúja lesz csapata megszűnésének.

A Red Bull komoly átszervezés előtt áll, hiszen drasztikusan meg kell vágni a büdzsét. Mivel két csapatuk van, meg rengeteg egyéb projektjük, ezért viszonylag szépen szét tudják osztani a dollármilliókat meg a humán erőforrást is. No para. :)

A Ferrari fogadta el a legnehezebben az új szabályokat és úgy tűnik, rengeteg embertől kell megválniuk. Pontosan ezért felvetődött náluk is az IndiCar gondolata, valamint, hogy visszatérnek a WEC szériába és Le Mans-ba, ami nagyszerű lenne, és határozottan jó marketingfogás mindegyik. Ezen kívül ugyanúgy tudnak játszani az Alfa Romeoval mint a Red Bull az Alpha Taurival.

A Mercedes és a tervek szerint jövőre Aston Martinként induló Racing Point jelenleg egy folyamatosan változó történet részei. Ez a pillanatnyi állás: A Mercedes csapatának két tulajdonosa van: Az anyacég Daimler (ami 5%-ban az Aston Martin tulajdonosa) 70%-ban, Toto Wolf (aki szintén Aston Martin részvényes) ügyvezető és csapatfőnök pedig 30%-ban. Lawrence Stroll (Racing Point és Aston Martin többségi tulajdonos) és Wolf kivásárolják a Daimler részvényeit a Mercedes csapatból, ám a kifizetés nem készpénz lenne, hanem az Aston Martin gyár megfelelő értékű részvényei. A csapat ezután megtarthatja a Mercedes nevet a Racing Point pedig egy „B” csapat lesz, vagy összeolvad a két alakulat, esetleg eladják egy új befektetőnek. Például Dmitry Mazepin fehérorosz milliárdosnak, aki már egyszer meg akarta venni a csapatot, de akkor Stroll lett a befutó. A motorokat továbbra is a Mercedes adná, mivel motorgyártóként mindenképp maradna az F1-ben. Ezáltal a Daimler úgy tudna kilépni a sportból, hogy gazdagodott egy elit márkával a közúti portfóliója, készpénz befektetése nélkül. Ezenkívül Wolf a továbbiakban „csak” mint tulajdonos és ügyvezető lenne jelen, a csapatvezetési posztot átadná másnak. A pilóták sorsa is ezektől az alkuktól függ. De hogy mi lesz a sztori vége, azt ma még lehetetlen megmondani.

Összességében azt lehet mondani, hogy a költségsapka egy jó és hasznos dolog rövid és hosszútávon egyaránt. A fejlesztéseket úgy ahogy van, csak simán be kellett volna fagyasztani a '21-es és '22-es szezonra. És semmi több. Az aerodinamikai szabályok pedig szinte már teljesen szembemennek az F1 DNS-ével. A besúgói forródrótnál pedig nem valószínű, hogy lejjebb is tudna süllyedni az FIA. Jelenleg úgy tűnik, a Liberty Media és a csapatok hozzák a sport szabályait, odatolják Jean Todt elé, aki jólnevelt kisfiúként aláír mindent. És mindenki hangosan ünnepel, kivéve a szurkolókat. Így száll hát sírba a régi rend, tapsvihar közepette. 

Jöhetnek a kommentek!

F1rkálunk Facebookon és Instagramon. Kövess, ha tetszett a cikk, és ha nem akkor is :)

Szólj hozzá

autósport motorsport Ferrari Forma-1 Alfa Romeo FIA F1 Red Bull Mercedes Formula-1 Williams Forma1 McLaren Forma 1 Formula 1 Renault Formula1 Aston Martin Haas Liberty Media Racing Point Alpha Tauri koronavírus Toto Wolf Költségplafon Költségsapka