Az Éjszaka a házban olyan típusú film, amit biztosan újra kell néznem a mozi után, hogy azokra az apró részletekre is oda tudjak figyelni, amin elsőre átsiklottam. Nincsenek vérben tocsogó látványos horror jelenetek, mégis kifejezetten félelmetes a film, mivel nem lehet egyértelműen eldönteni, hogy amit a főszereplő Beth szemén keresztül lát a néző az a valóság, vagy a képzelet játéka. Szerintem amúgy is azok a legparásabb történetek, amelyek ügyesen, jól adagoltan lavíroznak a racionális és az irracionális határán némi misztikummal fűszerezve, az Éjszaka a házban pont ilyen. A lelket sokkolja nem a szemet.

A film főszereplője Beth (Rebecca Hall), akinek az életébe akkor kapcsolódunk be, amikor a férje váratlan öngyilkossága után, tóparti házukban próbálja feldolgozni a történteket. A háznak itt (a címből is látszik) komoly jelentősége van, mivel azt Beth néhai férje építette, és minden apró részlete a közös életükre emlékezteti a nőt, így a gyász feldolgozása még nehezebb. Az amúgy is depresszióra hajlamos Bethet folyamatos rémálmok gyötrik, miközben belemenekül az alkoholba és az őrület határára sodródik s férje holmjiai között kutatva olyasmire derül fény, ami összeegyeztethetetlen azzal a képpel, amit a nő magában felépített a férfiról.

Röviden ennyit lehet mondani a sztoriról spoilermentesen és igen, sok olyan thriller készült már, ami valakinek a kettős életét helyezi a dráma középpontjába, de szerencsére a misztikus és pszichológiai vonal megszínesíti a történetet, sőt azt is megkockáztatom, hogy lehet a filmet a gyászban való megrekedés és az önhibáztatás egyfajta metaforájaként is értelmezni. Az a jó, hogy nem kapunk tiszta magyarázatokat ( az Éjszaka a házbannál ez tényleg nem zavaró, mint sok más hasonló filmél, nem elvesz, hanem inkább hozzáad az élményhez), sok a sejtetés és a rendező meghagyja a néző szabadságát arra vonatkozóan, hogy mit szeretne belelátni a filmjébe.

A látvány egyszerre szép és félelmetes. A cselekmény nagy része egy gyönyörű tóparti vidéken játszódik egy nagyon hangulatos (és jó nagy ) faházban, ami így leírva csalogatónak hangzik, de mégis a filmben a magány és a kiszolgáltatottság szimbóluma az egész miliő, főleg azért mert a környék elhagyatottsága nagyon hangsúlyos és a színeket is úgy rakták össze a készítők mind a kinti, mind a házban játszódó helyszíneken, hogy nyomasztóan hassanak. Nekem személy szerint az volt a megélésem, hogy bármilyen szép hely ez, csak itt ne kelljen egy éjszakát egyedül eltöltenem.

Rebecca Hall a félőrült, megtört gyászoló nő karakterét remekül hozza, egyszer sem éreztem azt, hogy nem hiszem el neki azt a lelki és mentális állapotot, amit meg akar jeleníteni. A többi színész is a helyén volt, de tulajdonképpen ezt a filmet Hall viszi a hátán. Szóval az én ízlésemnek a színészi játék is rendben volt, ebbe se tudok belekötni. Lehetne szőrözni logikai buktatókon esetleg a filmmel kapcsolatban, de engem pont annyira magával ragadott, és pont annyira a helyén voltak benne a dolgok, hogy ne izgasson ez és ne akarjak kötözködni. Egy szombat esti moziélménynek pont frankó kis darab az Éjszaka a házban, és ahogy a poszt elején írtam, azt is megugrotta, hogy újranézzem később.

 Két spoileres értelmezés a filmről a linkre kattintva elérhető.