Kultúra minden mennyiségben

KultúrSokk

KultúrSokk

Két királynő meg egy törvényen kívüli

2019. február 17. - Péntek Tünde

Az ezredforduló környékén egymást követték a nagyszabású hollywoodi kosztümös sikerfilmek, amelyekre most is szívesen emlékezünk vissza. Főként azért is tesszük ezt, mert jóformán kihalt a műfaj az utóbbi 10-15 évben, hiánycikké váltak a történelmi filmek. Ennek oka nem abban keresendő, hogy nincsen már érdekes, ámde feldolgozatlan múltbéli téma, inkább kimerült az az eszköztár, amivel úgy lehetne újat mondani, hogy ne egy korábbi kasszasikerre emlékeztessen. Így a nagy stúdiók leginkább már bele sem fognak ilyen típusú művek gyártásába, legfeljebb olyan kísérleti jellegű megközelítések érkeznek, mint a Dunkirk (kritika itt). Azonban a történelmi filmek klasszikus nyomvonalát követve mégiscsak született két alkotás mostanában, ráadásul mindegyik a középkori Skócia cselszövésekkel és harcokkal sújtott időszakába kalauzolja a nézőt.

00_8.jpg

A rettenthetetlen című filmet talán senkinek sem kell bemutatni, Mel Gibson rendezése egyaránt szakmai és közönségsiker lett. Hogy könnyedén felvegyük a fonalat, az 1995-ben készült mű a skót történelem egyik hősi alakjának, William Wallace-nak a (meglehetősen kiszínezett) történetét meséli el, aki a XIII. századi felkelés kulcsfigurája volt és rútul elárulták, majd kivégezték. Az Outlaw King (aminek egyelőre nincsen magyar címe, de a törvényen kívüli királyként fordíthatnánk) tulajdonképpen A rettenthetetlen nem hivatalos folytatása, hiszen nagyjából ott kezdődik, ahol Mel Gibson filmje véget ért. Robert Bruce nemes (aki egyébként A rettenthetetlenben is feltűnt) William Wallace halála után hűséget esküszik az angol királynak, ám a skót nép elnyomását látva végül mégis a lázadás mellett dönt. Törvényen kívüli uralkodóvá válik, akit még saját földijei sem feltétlenül támogatnak. Néhány emberből álló, de szép lassan bővülő csapatával megpróbál gátat szabni az angol önkényuralom kiteljesedésének, majd egy sorsdöntő ütközetben végül megmérkőznek egymással a csatamezőn.

2_76.jpg

Köztudott, hogy A rettenthetetlen az egyik leghiteltelenebb történelmi film, ami valaha készült (erről bővebben itt lehet olvasni.) Valójában már maga a címe sem korrekt, mivel a skótok „Braveheart” jelzővel nem William Wallace-t illetik, hanem Robert Bruce-t. Mindenesetre az Outlaw King nem azért készült, hogy rávilágítson a másik alkotás pontatlanságaira, vagy megpróbálja kijavítani azokat. Tehát nem a véletlen műve, hogy az újabb filmből az élő Wallace figurája teljesen kimaradt, habár a hírek szerint leforgattak egy olyan jelenetet is, ahol a két skót hős találkozik. Maga a rendezői változat is négy óra hosszúságúra sikerült, és még a végső verzióból is kivágtak 20 percet (egy csatát és egy üldözési hajszát), miután a Torontói Filmfesztiválon negatív kritikákat kapott a bemutatott alkotás. Így nem meglepő módon elég pörgős a film tempója, és habár helyenként sok idő telik el egyes jelenetek között, mégis abszolút követhető a cselekmény fonala.

4_70.jpg

Az Outlaw Kingben igyekeztek autentikus középkori küllemet adni a díszleteknek, eszközöknek és jelmezeknek – így a Mel Gibson-féle filmben megismert skót szoknyát sem öltötték itt magukra a férfiak, hiszen abban a korban még nem is létezett. A harc jelenetekben és a karakterek magatartásának ábrázolásában is a hitelességre törekedtek. Például, amikor a walesi herceg hattyúk torkát szorongatva tesz esküt a királynak, hogy hadba indul a skótok ellen, teljesen korabeli viselkedési forma. További skót jelkép, hogy a filmben (akárcsak A rettenthetetlenben) többször is felbukkan Skócia nemzeti virága, a bogáncs. Nem mellesleg pedig az Outlaw Kingben csodaszép skót tájakban is gyönyörködhetünk. Viszont éppen ezek a részek nem korhűek, mivel úgy láttatják Skóciát, ahogyan ma is kinéz: csupasz, füves hegyekkel tarkítva. Azonban ebben az időben még erdő borította a környezetet.

5_59.jpg

Sajnos nemcsak a skót tájakkal kapcsolatban találhatunk fogást az Outlaw Kingen. Amitől A rettenthetetlen működött, éppen az hiányzik ebből a filmből: egy csipetnyi Hollywood. Nemcsak a zene, a drámai történetvezetés, meg úgy összességében a forgatókönyv lehetett volna hatásosabb, hanem nagyon hiányzott egy olyan karizmatikus figura, mint amilyen Mel Gibson volt William Wallace-ként. Annak ellenére, hogy a színészgárda nagyrészt brit, a főszerepet mégis az amerikai Chris Pine-ra bízták. Nemcsak azzal van probléma, hogy Pine teljes érdektelenséggel formálja meg Robert Bruce-t, és nem is érzékelteti, hogy az egyik legnagyobb skót hős bőrébe bújt. A számára megírt szerep sem visz közelebb ahhoz, hogy mélységében megismerjük a figurát.

3_71.jpg

Pedig az alapanyag kifejezetten ígéretes lett volna, hiszen Robert Bruce-t alapvetően a skót trón megszerzése motiválta és nem feltétlenül a legtisztább eszközökkel küzdött célja eléréséért. A film persze megpróbálja szimpatikusnak feltüntetni a főhőst, éppen ettől pedig kifejezetten jellegtelen lett a karakter. Mellette pedig a többi szereplő sem meghatározó, egyedül talán James Douglas, a kisemmizett lord tud pár emlékezetes jelenetet produkálni, köszönhetően Aaron Taylor-Johnson nagyszerű játékának – aki ezúttal is bizonyítja, hogy egy igazi kaméleon.

1_78.jpg

Az összes hibája ellenére az Outlaw King egy igényes produkció, minden eleme elképesztő mennyiségű munkáról és erőfeszítésről tanúskodik, a legapróbb részletre is odafigyeltek. Az pedig egyáltalán nem mindennapi teljesítmény, hogy a film egy kilencperces, vágatlan jelenettel kezdődik - igazi operatőri bravúr. Mindent együttvéve az Outlaw King biztosan jó benyomást tesz azokra a nézőkre, akiket érdekel a középkori Anglia és Skócia, netán kedvelik a történelmi filmeket - vagy a Trónok harcát.

6_57.jpg

Outlaw King (2018)

amerikai történelmi dráma, 121 perc

Rendező: David Mackenzie

Főszereplők: Chris Pine, Stephen Dillane, Rebecca Robin

0_16.jpg

Ahogy az Outlaw King utolsó képsoraiból is kiderül, a Stuart-uralkodóház tagjai Robert Bruce leszármazottai. A Stuart-házból származó VI. Jakab (az angol I. Jakab) lett az első uralkodó, akit Anglia, Skócia és Írország királyának is koronáztak. Édesanyja pedig nem más, mint Stuart Mária, akit a Két királynő című filmben egész közelről megismerhetünk.

1_77.jpg

Ezúttal is némi magyarázatra szorul a film címe, mivel eredendően nem két királynőről van benne szó, hanem csak egyről, Stuart Máriáról (Mary Queen of Scots). Tehát, alapvetően skót szemszögből láthatjuk, hogyan alakult ki a hírhedt viszály I. Erzsébettel, és mi vezetett a királynő kivégzéséhez. Stuart Mária élete mindig is érdekes történelmi téma, hiszen saját korát is éppen annyira megosztotta, mint az utókort. Egyesek férfifaló intrikust látnak benne, mások egy meghurcolt asszonyt.

8_52.jpg

Ki is az a Stuart Mária? Nem sokkal apja halála előtt született, 6 évesen került a francia királyi udvarba, 10 év múlva francia királyné lett – másfél évvel később pedig özvegy. Habár sok kérője akadt, 1561-ben visszatért szülőföldjére, ahol távollétében bátyja régensként kormányzott. Mária jogosan lett Skócia királynője, de nem élvezte saját népe teljes körű támogatását. Ugyanis Skócia nagyobb része protestáns lett, akik gyanakodva figyelték a katolikus Máriát. Ráadásul a szintén protestáns Anglia érdekszférájának tekintette az országot, uralkodójuk pedig egy oly nő volt (I. Erzsébet), aki nem akart férjhez menni, így utódja sem volt. Amennyiben a vele unokatestvéri rokonságban álló Mária gyereket szül (vagy egyszerűen tovább él), akkor ő lehet a brit trón várományosa. Ez még önmagában nem lett volna baj, ám a britek nem vágytak katolikus uralkodóra. Mária viszont sok mindent tett annak érdekében, hogy leszármazottai legyenek Erzsébet örökösei – ám mindenki tudja, hogy milyen árat fizetett érte.

9_44.jpg

Akiket izgat a középkori Anglia történelme, nyilván sokat hallottak már Erzsébet és Mária konfliktusáról. Ezt a viszályt eddig inkább Erzsébet szemszögéből ismertük meg, ahol nyilván negatív kontextusban tűnt fel Stuart Mária. Éppen ettől izgalmas a Két királynő, mivel nagyon kevés alkotás dolgozta fel eddig az események skót oldalát. Ez a film viszont egyértelműen pozitív hősként kezeli Máriát, aki nemcsak szép, hanem okos, őszinte, tisztességes, viszont túl sokan áskálódnak körülötte. Vele szemben Erzsébet bármennyire is intelligens és rátermett uralkodó, mégis hajlandó megalkuvásra, netán árulásra céljai elérése érdekében.

6_56.jpg

Az Outlaw Kinggel ellentétben, a Két királynőben már akadtak problémák a korhű, hiteles ábrázolással. Például semmi bizonyíték nincsen arra, hogy a filmben biszexuálisnak/melegnek mutatott Lord Darnley és David Rizzio valóban azok voltak. Emellett a középkori brit udvartartásba nem tartoztak fekete vagy ázsiai emberek, nemhogy magas pozíciókban, a királynők közvetlen közelében szolgáltak volna.

5_58.jpg

A Tudor szakértőknél pedig az verte ki a biztosítékot, amikor a film tetőpontján sor kerül Mária és Erzsébet személyes találkozására. A két királynő a valóságban csupán levelezett egymással. Habár a filmben is elhangzik Erzsébet szájából, hogy amennyiben napvilágra kerül a találkozó ténye, le fogja tagadni, nem valószínű, hogy valaha látták egymást személyesen. A Két királynőt alapvetően áthatja a feminizmus, miszerint a férfiak uralta világban két ennyire erős nő uralkodik egy időben, ráadásul ugyanazon a szigeten. A valóságban viszont ennek a ténynek nem volt akkora jelentősége, mint ahogyan a rendezőnő bemutatja.

10_41.jpg

Az Outlaw Kinges összehasonlítást folytatva, amennyire felejthetőre sikerültek ott a színészi alakítások, a Két királynő viszont éppen ebben a legerősebb. Igaz, hogy Stuart Mária szerepére szintén nem találtak skót színésznőt, hanem az ír Saoirse Ronan játssza, viszont kétség sem fér hozzá, hogy tökéletes választás volt. Ezúttal is bizonyítja, hogy generációja egyik legjobb színésznője, annyira szuggesztív jelenléttel bír a vásznon, hogy nem lehet másra figyelni, amikor színen van.

7_49.jpg

Erzsébetet pedig az ausztrál Margot Robbie alakítja, aki elsőre nem is vállalta el a szerepet, mivel nem találta elég jó színésznőnek magát azokhoz az elődökhöz képest, akik korábban megformálták a legendás királynőt (Cate Blanchett és Judi Dench). Végül a rendezőnő személyesen könyörgött neki, és elmondta, miért látja éppen őt a legmegfelelőbbnek, mire Robbie végül beadta a derekát. A végeredményt látva nem is igazán érthető, mitől tartott a színésznő, mivel lebilincselően játszott. Minderre a sminkmesterek is rátettek egy lapáttal, ugyanis a topmodell külsejű Robbie-t orrprotézissel és himlőhelyes arcbőrrel is elcsúfították, a film végére pedig az arzéntartalmú arcfestéktől kopaszodó Erzsébetként szinte úgy nézett ki, mint Stephen King AZ bohóca.

2_75.jpg

11_42.jpg

A Két királynő csúcspontja a korábban már említett nagy találkozás, ami habár fikció, mégis egy rendkívül jól sikerült jelenet lett. Nemcsak tele van nagy szavakkal, hanem a kiváló színészeknek köszönhetően csak úgy árad mindkettejükből a büszkeség és az egész atmoszférát áthatja afféle nővéri szeretet is. A készítők gondosan ügyeltek arra, hogy a két színésznő egyáltalán ne találkozzon a forgatás napjáig, talpig kosztümben, szerepeikké átalakulva látták egymást először. „Elképesztő jelenet volt, egyszerre megható és a maga módján ijesztő is” – mondta később Robbie. „A végén már mindenki a könnyeivel küszködött, a stáb tagjait is beleértve.”

4_69.jpg

A kiemelt hibák ellenére a Két királynő abszolút kellemes filmélmény. A fizikai csaták helyett itt inkább lelki síkon folynak a harcok, amelyet a kiemelkedő színészi alakítások tesznek emlékezetessé. Említésre méltók azok az újszerű megoldások is, mint például ahogy az idő múlását Erzsébet egyre fehéredő arcán és egyre látványosabbá váló parókáin keresztül mutatják be. Vagy maga a film keretes szerkezete is, miszerint a két királynő egyike a halálba tart, a másik pedig a trónterem felé lépked magabiztosan. Nem mellesleg pedig érezhető az is, hogy a rendezőnő a színház világából érkezett, mivel nagyon kifinomult környezetet teremtett a drámához: csodálatosak a díszletek, tündöklőek a kosztümök, korhűek a helyszínek. Tökéletesen sikerült megjeleníteni a korszak stílusát, külön figyelmet fordítva a nemesi rangokra, alkalmakra és a különböző tisztségeket betöltő szereplőkre. Skócia rajongói sem szomorkodhatnak, a lélegzetelállító tájak mellett tradicionális skót zenéket is hallhatunk, amelyek olyan jellegzetes hangszereken szólalnak meg, mint a skót duda, hárfa vagy hegedű. Aki pedig feliratosan nézi meg a Két királynőt, a semmivel össze nem téveszthető skót akcentust is próbálhatja megérteni, hátha sikerül.

3_70.jpg

Két királynő (Mary Queen of Scots, 2018)

angol történelmi dráma, 118 perc

Rendező: Josie Rourke

Főszereplők: Saoirse Ronan, Margot Robbie

0_15.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://expertin.blog.hu/api/trackback/id/tr5214627662

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zdyzs 2019.02.20. 11:11:34

Két királynő egy rossz film. Két dolgot lehet felhozni mentségére, hogy gyönyörűen van fényképezve és a színésznők egész jók (Saorsie Ronan tényleg tüneményes - minden filmjében). De a rendezés, a forgatókönyv és főleg a dramaturgia csapnivaló. Ordító logikátlanságok tömkelege van benne, a szereplők teljesen indokolatlanul cselekednek, abszolút hiteltelen módon. Mondjuk mikor a már terhes Mária a testével védelmezi David Rizzio-t. És aztán végignézni, ahogy megölik az orra előtt. WTF? Vagy mikor hű nemese hirtelen feleségül veszi és megerőszakolja (vagy fordítva?). WTF2? Sajnos a teljes film ilyenekből épül fel.
süti beállítások módosítása