Ez lett volna az originál poszt, amit egy jó hónapja írtam, de eddig az asztalfiókban hevert, a többi félkész és piszkozat között:

"Kormányváltás Svédországban!

1. Az utóbbi napok egyikében végbe ment a régóta tömegek által vágyott kormányváltás Svédországban.
2. Néhány pozícióban vannak még személyi kérdések, de alapvetően helyén van az új apparátus.
3. A szélsőjobb és szélsőbal képviselőkkel volt a legtöbb probléma, ezekkel szemben komoly fizikai erőszakot is alkalmazni kellett, nem akarták elfogadni az új rendszert.
4. Az új kormány természetesen vindikálja magának a 100 napos, szokásos türelmi időt; amelyen belül elképzelhetők még egyéb személyi változások, viszont ezek után a szolgálati idejét ki kell teljesíteni lehetőség szerint mindenkinek.

1. Ez azt jelenti hogy az én összes tömegem rühellte már a régi kormánycsövet a bringámon, mert belevert a térdembe, kényelmetlen volt kanyarodás közben.
2. Az összes szerelék, fittyerfütty visszakerült, a személyes beállítások, kényelmes távolságok figyelembe vételével.
3. A jobb- és balszélen látható két gumimarkolat (fogódzkodó) eltávolítása volt a legnehezebb valóban, csavar helyett maga a gumicső szorul rá az acél felületre, ráadásul elég nagy területen.Tényleg anyázkodtam, mire lejött, meg visszament a másikra.
4. Az első pár hónapban biztosan kell még ide-oda állítanom dolgokat, a csőnek a szögét, de utána már fixen szeretném használni.
A régi lemondatott kormány csak úgy rátámasztva látszódik felül.
A lényeges különbség a kettő között az, hogy az új cső markolatának szemből nézve van "magassága" és a hátra hajlás is sokkal kevésbé zavaró.De teszek ki egy képet is, azzal minden érthetővé válik.

kormany01.jpgKormányváltás az én szobámban, de ez is Svédországban található.

Elnézést, ez egy április elsejei, kicsit megkésett poszt, némi klikkbájt címadással, de minden szava igaz, így történt.Ha másoknak lehet ilyet, ( a jutub/tecső cirka kétharmada is ilyen ajánló képekből áll...), akkor nekem is had lehessen, legalább egyszer."

***

Szóval ez lett volna az eredeti szöveg, egy kicsit viccposzt is lett volna egyben, hadd legyen egy ilyen is alapon.

Erre ma jön haza a nejem és újságolja, hogy tényleg lesz a dologból valami a valóságban is.Nézem gyorsan a híreket, svéd és magyar portálokon is; és valóban, megtörtént az esemény.Nevezetesen bizalmatlansági indítványt adtak be Löfven a svéd miniszterelnök ellen, és úgy néz ki, hogy új kormány fog alakulni.

kormanyvaltas02.jpg

Kormányváltási előzmények a svéd parlamentben, hoppá!

A szöveg magyarul:

Stefan Löfven miniszterelnököt leváltja a svéd parlament. A Riksdag egyértelmű többséggel támogatta a miniszterelnökkel szembeni bizalmatlansági indítványt.Így Stefan Löfven lesz az első miniszterelnök, akit bizalmatlansági szavazáson buktatnak meg.

Mindebben a svéd "nácipárt" , a migriellenes svéddemokraták keze nyoma fedezhető fel leginkább.Nagyon kíváncsi leszek, hogy a ballibsi kormány helyett kik jönnek majd.Remélem, hogy lesznek változások az egész belpolitikai felfogásban, és azon belül a migrációs kérdésekben.Nagyon fontos lenne. Ha nagyon sokáig nem írok, akkor az azt jelenti, hogy lefordították a posztot, és megállt a házunk előtt a nagy fekete autó...

 

Frissítés: A nagytudású svéd parlament visszahívta ezt az ökörb@rmot, mert hogy hirtelen kit is tennének a helyére,  nehéz kérdés lett volna megválaszolni, ugye...Illetve mivel a parlament összetétele nem változott, ezért nyilván a véleményük sem fog, csak hát akkor mire is volt jó a bizalmatlansági indítvány???...Vagy ki tudja, minden esetre ez volt a legkisebb munkával járó végeredmény.Hát, gratulálok, bzmg.

Frissítés frissítése: most már talán végre tényleg mexabadulunk a hegesztőtől, immáron ő mondott le a miniszterelnöki és a pártelnöki posztról is.Szép volt, jó volt ez a 10 év (mint pártvezér, miniszterelnökként csak 8), de pont 10 évvel volt több, mint igazából kellett volna... :-((

A bejegyzés trackback címe:

https://eszakonelunk.blog.hu/api/trackback/id/tr4716600808

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása