Furcsa gondolatok támadtak bennem az elmúlt év történéseit visszanézve. Ugyan ez a blog elsősorban nem erről szól, de mivel én, mint ember vagyok a blog mögött, talán itt vannak a legjobb helyen ezen gondolataim is.
Az én életem pont még a járvány előtt vett egy hatalmas fordulatot és választottam a szabadságot sok-sok év fix munkaviszony után. Emiatt egészen másképp is éltem meg a járvány tavalyi évét, mint a legtöbb ember. Én elsősorban a rám szakadt szabadságot és a saját erőmet, határaimat igyekeztem befogadni amikor rázúdult a világra a covid. Így az én tudatosan magamra vállalt függetlenedésemben és itthonlétemben nem igazán jelentett akkora törést a járvány. Szerencsére a tavalyi évben még nem volt jelen a mostanra már mindehová bekúszó félelem ezzel a vírussal szemben és eddig hála az égnek a családunkat is megkímélte ez a gyötrelem. Ennek ellenére én is ugyanúgy érzem, és nap mint nap szembesülök a tragédiákkal és itt van bennem a félsz is, hogy ezt valószínűleg mi sem fogjuk megúszni.
Azonban ami még inkább ijesztő, hogy mennyire torzulnak az emberek, mennyire borul meg a világ ettől a járványtól. Egyre nő a feszültség az emberek között, hihetetlen indulatok szabadulnak el és válnak irányíthatatlanná. Az ember úgy lett megalkotva, hogy a gondolatainkban, döntéseinkben mindig jelen vannak az érzelmeink is. Ezért különbözünk a mesterséges intelligenciával ellátott eszközöktől, ezért vagyunk egyben sokkal gyengébbek és egyben sokkal erősebbek is a szuperszámítógépeknél. Tehát az aktuális érzelmeink mindig megjelennek viselkedésünkben - kinél erősebben, kinél gyengébben. Vagyis az, hogy most ennyire pengeélen táncol az emberiség az a világjárvány okozta érzelmi stressztől van.
Erre személyiségünktől, élethelyzetünktől, intelligenciánktól és még csomó egyéb tényezől különbözően reagálunk.. Van aki jobban, és sajnos vannak, akik nagyon rosszul. Itt jön a gondolatindító kérdés: mit tehetünk mi ebben a helyzetben?
Ezen agyalok én is, és bevallom, dilemmázom a megoldás felett.. Az én mostani élethelyzetem lehetővé teszi a szeparációt, úgymond leválást a világról. Elbújhatok, járhatom az erdőt, kerülhetem az embereket - jelenleg elég jól ki tudom zárni a külvilágban zajló szörnyűségeket - ha úgy érzem erre van szükségem. Egyértelmű, ez egyfajta önvédelem, struccpolitika ha úgy tetszik. Nem tagadom, az én elmúlt évem így telt. Amit arra érdemesnek tartok, az bejöhet az én kis világomba, amit nem, azt kinnhagyom. Ez ugyan sokak által irigyelt "lehetőség", de én mégsem vagyok ezzel tökéletesen elégedett.. Mert itt van bennem a másik gondolat: tudnék-e ÉN valamit tenni azért, hogy jobb hely legyen a világ, változzanak az emberek? Talán ez a bejegyzés is pont ezért született.. Azt érzem, hogy tennem kéne érte valahogy. Kicsit talán bűnösnek is érzem magam, hogy a szaktudásom, ismereteim nem arra használom, hogy javítsak - akárcsak mikroszkópnyi méretűt is a mostani helyzeten.
Mindenkit arra bíztatnék, hogy figyeljen oda magára és amennyire lehetséges a környezetére is. Nyilván, ha valaki nagyon rossz lelkiállapotban van, az az elsődleges, hogy ő maga jobban legyen! Adni ugyanis csak az tud, akinek van miből. Most olyan rendkívüli időket élünk, amikor nem hogy ajánlott, de kell is segítséget kérnünk ha tartósan rosszul érezzük magunkat. Baráttól, családtól és ha kell, szakembertől is. Ez nem szégyen! Tegyünk magunkért, a mentális egészségünkért, mert ezt a világot csak mi emberek tehetjük jobbá!
Az erdő, a természet közelsége érezhetően gyógyító hatással van lelkünkre. Mindenkiére. Amikor csak tehetitek, menjetek és használjátok ki ezt az ingyenes hangulatjavító terápiát. Tegyetek magatokért és egymásért - figyeljünk egymásra jobban!
