Pilinszky János Budapesten látta meg a napvilágot, és élete nagy részét is a fővárosban töltötte. Tanulmányait a Cukor utcai elemi iskolában kezdte meg, majd a Piarista Gimnáziumban folytatta - a Hültl Dezső által tervezett épület falai között kezdett el verset írni. Az érettségi után a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karára nyert felvételt, de fél év után átiratkozott a bölcsészkarra - ekkor már több helyen publikált, 1941-től pedig az Élet című lap segédszerkesztőjeként is tevékenykedett.

1944 őszén behívták katonának, így került a németországi Harbachba, ahol szembesült a koncentrációs táborok borzalmaival. Ez a megrendítő élmény határozta meg későbbi - Tüskés Gábor irodalomtörténész szavaival élve - "tömör versformákban lecsapódó, végtelen magányt és szenvedést tükröző" költészetét. Hazatérése után az Újhold c. folyóirat társszerkesztője lett. 1946 májusában megjelent első verseskötete, a Trapéz és korlát, mellyel 1947-ben elnyerte a Baumgarten-díjat. Nem sokkal később ösztöndíjjal Rómába utazhatott. A Rákosi-diktatúra idején viszont nem publikálhatott. Az irodalmi életből kiszorított "újholdasok" ezekben az években gyakran vendégeskedtek Nemes Nagy Ágnesék Kékgolyó utcai lakásán. A költőnő később így jellemezte az akkori Pilinszkyt: "Szép volt, akár egy gótikus szobor vagy egy Fra Angelico festette, idealizált Assisi Szent Ferenc. Ha valaki gyönyörű hosszú ujjaira, tisztán metszett arcára ránézett, mindaz eszébe jutott, ami „a költővel” kapcsolatos. Külsejében is hordozta, ami belsejében is jellemezte: a tökéletes befelé figyelést, a világtól független, attól idegen magatartást. Ő valami máshoz kapcsolódott, az égbolttal volt eljegyezve. Ez a megfelelés külső megjelenése és alkata között szinte rögtön, szinte mindenkiből kiváltotta annak érzetét, hogy „költő van jelen”, valamely nagy személyiség, a távolinak, a mélynek és bensőnek a képviselője."

1955-ben összeházasodott Márkus Anna festőművésszel, de néhány hónap után el is váltak. 1956-ban rövid ideig a Magvető Könyvkiadó lektoraként működött, majd állami parancsra az Új Emberhez került, "mondván, ha katolikus, kerüljön egy katolikus laphoz". Az irodalmi életbe az 1957-es Aranymadár című verses mesekönyvvel tért vissza, rá két évre pedig megjelent második verseskötete, a Harmadnapon, melyet számos kritikusa a legjelentősebb művének tart.

A hatvanas évektől kezdve egyre többet utazott külföldre, még az Egyesült Államokba is eljutott. 1970-ben egy franciaországi konferencián ismerkedett meg Jutta Scherrerrel, akire múzsaként tekintett. Egyszer Székesfehérvárra is elhozta szerelmét, amiről a tanárnő néhány éve így nyilatkozott: "Sajátosan magyar, egyben kelet-európai hangulat vett körbe bennünket, ami engem mélyen megérintett". Viharos kapcsolatuk '76 elején ért véget. Nem sokkal korábban - 1975. december 14-én - Pilinszky holtan találta nővérét, Erikát, aki a férje halála után öngyilkosságot követett el - ezután nem írt több verset. 1980-ban életműve megkoronázásaként megkapta a Kossuth-díjat.

Utolsó hónapjait Székesfehérváron töltötte - a Kígyó utca 4. számú panelház hatodik emeletén lakott. Tudniillik a költő unokaöccse, Kovács Péter művészettörténész az István Király Múzeum munkatársa volt akkoriban (később ő lett a múzeum igazgatója). Pilinszky szerette a fehérvári lakást, menedékként tekintett rá. A főbérlő unokája, Bokros Judit szerint nagyon fontos volt neki a diszkréció és a nyugalom: "Anyám ritkán ment fel hozzá, akkor is csak a konyhában rendezkedett, a szentélyszerű, könyvekkel és zenelejátszó eszközökkel teli szobába soha nem ment be. S másoknak sem beszélt arról, ki az albérlője." A "rejtőzködő" művész egyedül élt állandóan lefüggönyözött lakásában, és a szomszédjai közül is csupán az ugyanazon az emeleten lakó Illyésékkel és a földszinti Zsadon-házaspárral tartotta a kapcsolatot. Titokban költözött ide, ha egy-egy budapesti művészbarátja szerette volna meglátogatni, kérésére letagadták őt a fehérvári ismerősei, egyedül Törőcsik Marinak volt bejárása hozzá. Rajta kívül a Várkörúton lakó Takács Imre költővel és Pesovár Ferenc néprajzkutatóval találkozott szívesen a Fő utcai Beles Presszóban, az Alba Regia szálló bárjában, a múzeumban, vagy a Kovács–Kovalovszky házaspár Jókai utcai otthonában (11. számú ház). Ekkor már igen keveset írt, de tele volt tervekkel. 1981 húsvétján összeházasodott Ingrid Ficheux gitárművésszel, akivel 1978-ban ismerkedett meg. Azonban alig egy hónappal az esküvő után elragadta a halál: 1981. május 21-én Budapesten hunyt el második szívinfarktusa következtében.

Én a Négysoros című versével szeretnék megemlékezni róla:

Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.

A képen látható dombormű, mely a "Rejtőzködő" címet viseli, Vigh Tamás szobrászművész munkája. A Kígyó utcai ház falán elhelyezett alkotás felavatására 1990. október 24-én került sor.

Forrásaim:

• Wikipédia
  
• Tüskés Gábor: Till Aran szobrai
• ppke.hu
• demokrata.hu
• Bogyay Katalin: In ​memoriam Pilinszky
• Mispál Attila: „múzsaként tekintett rám” - beszélgetés Jutta Scherrerrel Pilinszkyről (kortarsonline.hu)
• konyvesmagazin.hu
• Pilinszky és Fehérvár (A Szent István Király Múzeum közleményei D sorozat 341. szám)
  
• Magony Imre: Székesfehérvár szobrai

Rolf Singer