GNL911

Göbölyös N. László irodalmi alkotásai, esszéi, publicisztikai írásai

A Nyolcadik utas: a felszabadulás - Dream Theater: Octavarium (2005)

octavarium-art-squashed.jpg

Vannak zenék, amiket nem lenne szabad másképpen hallgatni, csak szabad téren. Olyan légkörben, amikor a hangok nem ütköznek bele semmilyen akadályba, amikor könnyedén egyesülnek az atmoszféra minden atomjával, és a hallgatók együtt érzékelik a zenészekkel, hogy a világegyetem részei leszünk - mondta hosszas hallgatás után Párom, akivel együtt részesültünk a Dream Theater Petőfi Csarnokbeli csodájában. Ezek a gondolatok akkor fogalmazódtak meg benne, amikor itthon, 12 négyzetméteres, elektroszmoggal teli közös dolgozószobánkban, ahol pedig a "falat" lemezek, könyvek borítják, "kakaóra" állítottam a Dream Theater egyik legizgalmasabb lemezét, az Octavariumot. 

Visszaidézve lelkembe annak a gyönyörű, nyitott lelkű, forró estének emlékeit, részben igazat kellett neki adnom, és jelen idejű emlékeimben kutatva csak egyetlen élményhez, a Vágtázó Halottkémek rituális előadásaihoz tudtam hasonlítani az Álomszínház előadását, de mivel sajnos nem hívhatjuk meg naponta játszani John Petruccit és barátait az erkélyünkre, elő kell hívnunk szívünk sötétkamrájából az akkori élményeket és agy-meztelenre vetkőzve belemerítkezhetünk a totális zene legújabb tökélyébe.

Mert már mindjárt az első szám, a The Root of All Evil, ahogy kezdődik, nemcsak árad, mint egy tízezer éves magma, hanem olyan zongorahanggal nyit, hogy az Úr Angyala, az a harsonás, térden állva könyörögne érte és hangszer-átképzésre jelentkezne. Aztán felbukkannak Mike Portnoy dob-kattogásában azok, akik parancsra végeztek ki ártatlanokat - Oradour, Lidice, My Lai - majd olyan dörgésben van részünk, amely kiirtja belőlünk egyszer s mindenkorra összes rákos sejtünket. "Elég büszke vagyok, hogy kevélynek nevezz/elég kapzsi, hogy tolvajnak nevezz/elég dühös vagyok, hogy megsebezzek egy embert/elég kegyetlen vagyok, hogy gyászt ne érezzek". Nyolc és fél percbe így belesűríteni a világ összes, elvett és el nem vehető bűnét - mit mondana erre II. József császár? Túl sok hang van benne. De a Mozart szabadkőműves mivoltát, mint egy keresztet magára vevő kvintett azt felelné: pontosan annyi, amennyi kell. Annyi hangulat, annyi dallam és ritmusváltás, amennyi kell. És ha ez "minden gonoszság gyökere", akkor alighanem még a jegyüzérek is sorban állnak, hogy mindenki számot kapjon a kárhozathoz.

Lehet, hogy így kell vezekelnie annak a zenekarnak, amely megjövendölte New York gőgjének, a két WTC-toronynak a világ szemei előtt való leomlását, amikor éppen 2001. szeptember 11-én akarta megjelentetni tripla koncertlemezét, amelynek borítóján a két torony lángoló képe lett volna? Azóta is minden lemezük tele van több sebből vérző optimizmussal, ugyanakkor minden feszültséget, depressziót, félelmet mégis le tudnak küzdeni azzal az őserővel, ami zenéjükből árad. Pedig tudjuk: ezt a fajta muzsikát nem azoknak találták ki, akik csak beesnek a színpadra, a stúdióba, valaki megadja nekik a hangot és máris nyomják... És mégis: egyszerre a végletekig kidolgozott zenéjük, és közben olyan magáról értetődőnek hat, mintha ott, élőben, egy pillanat törtrésze alatt találták volna ki. A The Answer Lies Within lábadozó lírája után, amelyben vonósnégyes is megszólal, erőszakkal teljes a These Walls, mégis bele tudnak csempészni egy kis finomságot.     

Az I Walk Beside You, egy félig kísértet, félig őrangyal dala már csak hosszával is (alig 4 és fél perc) rádióknak szántnak tűnik, enyhén "Bon Jovis", persze James Labrie más kategória, mint a jóképű Jon. John Myung azonban hamar helyre teszi a dolgokat géppuska-basszusával, jönnek a  töredezett ritmusok és sorok, Jordan Rudess teret betöltő hangzásai: a Panic Attack visszaidézi mindenkori terrortámadások őrületét, amikor már nem tudjuk, hogy mitől félünk, mi elől menekülünk. A Never Enough-ot Mike Portnoy megszállott, "sántikálva száguldó" dobolása, valamint Myung és Petrucci metálos uniszónója viszi, majd egy már-már követhetetlen szóló, amelynek a végén az "ősfülek" egy régi-régi Uriah Heep-dal, a July Morning egyik motívumára ismerhetnek.

A Sacrified Sons már nem is csak halványan utal az esztelen háborúkra: hogy a dolog egyértelmű legyen, mielőtt a zene elindul, egy hangmontázst hallunk a szeptember 11-i "egyenesben közvetített apokalipszisról", maga G.W. Busht is megszólal...aztán jön egy ringatózó muzsika, ami körülbelül annyira megnyugtató, mint amikor az Intolerance egyes, az embertelenségről szóló jelenetei között Lillian Gish bölcsőt ringat. A ringatás hamar még nyomasztóbb lesz - értik a fiúk, hogyan kell elhelyezni egy-egy jól megválasztott félhangot - majd a felgyorsult, bevaduló résznél már olyan érzésünk támad, mintha az összes bűnös katona, aki valaha fegyvert fogott, feltörne a purgatórium pincéjéből. Elvégre mindkét oldalon vannak egy-egy ügy nevében feláldozott fiúk, akikért küldőik imádkoznak. "Vajon miért válik Isten igaz szeretete a gyűlölet tetteivé?" - kérdezi a Dream Theater, de az utolsó versszakban még tovább megy: "Isten a mennyekben, a mi tévedésünk". Ezen még a végén a nagyzenekari tus sem segít.

Mivel ez a lemez a nyolcas szám jegyében született (nyolcadik DT-stúdióalbum, nyolc darab és csaknem nyolcvan perc), a záró darab egy 24 perces önvallomás, amelyben egyben visszatekintés a rock-történetére. A nyitányban aligha tudunk megszabadulni a Shine On You Crazy Diamond utánérzésétől, később King Crimson és korai Genesis-asszociációk is visszacsengenek. Hogy pontosan tudjuk, merre járunk, a Full Circle című tétel szövege híres dalok címeinek mozaikjából áll össze. ("Lucy In The Sky", "Supper's Ready", "Careful With That Axe, Eugene", My Generation", "Light My Fire"). És közben egy dallamos rock-szimfóniát hallunk, amíg Jordan el nem kapja a billentyűket, hogy Emerson sem jobban és jön az igazi "drímes" áradat, amikor egyre feljebb és feljebb csavarják a zene-stresszt, és amikor már azt hisszük, vége, nincs tovább, még csavarnak rajta egyet. "Körkörösen mozgunk/olykor-olykor egy csillogó borotvaélen billengünk...Tökéletes szféra/mely megfelel sorsunknak/a történet ott ér véget, ahol elkezdődött" - ezek az utolsó sorok egy orkesztrális-himnikus gitárfortissimó előtt.

És nem mehetünk el szó nélkül az Octavarium borítója, illetve füzete mellett sem. Régebben a Hypgnosis stúdió tudott hátborzongató, szabad értelmezésű tasakokat készíteni például a Pink Floyd lemezeihez. Itt, Hugh Syme művészeti vezetése és Portnoy ötletei alapján  különböző méretű vasgolyók lengenek egy zöld mező felett, belül pedig további, rossz álmokat hozó képek és ábrák: egy kisfiú, aki üres konzervdobozból hallgatja a szél zúgását, két hatalmas fekete álló dominó, amelyre varjak szállnak rá, egy polip lépeget nyolc lábán a tengerfenéken, egy nyolcszögletű ábra (keresztelőmedence, vagy csak egyszerűen az újrakezdés szimbóluma?) és benne az okkult körök egyik legfontosabb jelképe, a pentagramm (nem keverendő a "tiltott önkényuralmi jelképpel"), végül pedig egy olyan labirintus, amelyből nincsen kiút és a közepén egy pók áll tétován, reménytelenül. Íme egy komplex műalkotás  2005-ből.

A bejegyzés trackback címe:

https://elmehunyor.blog.hu/api/trackback/id/tr815586060

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

GNL911

Irodalmi, műfordítói, publicisztikai írások, esszék, filmes próbálkozások, bölcsességek és eszmefuttatások.

Friss topikok

Címkék

18+ (39) 1945 (1) 1968 (1) 1969 (1) 1970 (1) 1989 (2) 1991 (1) 1992 (1) 1995 (1) 1996 (1) 1997 (1) 1998 (2) 20.század (4) 20. század (2) 2000 (1) 2018 (1) 21.század (1) 70-es évek (1) 80-as évek (1) 9/11 (1) 90-es évek (1) A.A.Milne (1) abszurd (1) abszurd-szocio (1) afro-amerikai nők (1) Agatha Christie (1) Agrippina (1) agy (1) Alanis Morrisette (1) Alberto Sordi (1) Albert Einstein (2) Alfred Hitchcock (1) Algéria (1) Allen Ginsberg (7) álmok (6) Álmok (3) Álom (1) álom (128) Amedeo Modligliani (1) Amerika (2) amerikai feketék (1) Amosz Oz (1) André Malraux (1) Angelo Roncalli (1) Anglia (13) animáció (1) Anne Frank (1) antiszemitizmus (5) Antoine de Saint-Exupéry (1) Antonio Porta (1) Apocalyptica (1) Arisztotelész (1) arte (1) Art Garfunkel (1) atombomba (2) Auschwitz (5) Ausztrália (4) Ausztria (4) aztékok (1) Balaton (2) ballada (1) Barta Dóra (1) Bartók Béla (1) beat (2) beat-nemzedék (2) Beatles (1) Bécs (1) béke (1) Belgium (1) Belvárosi Színház (1) Berlin (1) Bernáth Zsolt (1) Bessie Smith (1) betegség (1) Billie Holiday (1) Billy Wilder (1) biológia (1) bíró (1) blogregény (1) blues (3) Bob Dylan (11) bölcsesség (1) Bölcsességek (5) Bolero (1) Bonaparte Napóleon (1) bordélyház (1) Boris Vian (3) börleszk (1) Brazília (2) Bródy János (1) Budapest (10) bűntény (1) bűnügy (12) Buster Keaton (1) Carhartt (1) cenzúra (1) Chaplin (1) Charles Baudelaire (1) Charles De Gaulle (1) Charlie Chaplin (1) Christies (1) Cikkek a nagyvilágból (4) cirkusz (1) Clara Royer (1) Cranberries (1) Creed (1) Csehszlovákia (2) Cseh Tamás (1) csendélet (1) csillagászat (1) Damanhur (1) Def Leppard (1) Dél-Amerika (1) diktatúra (1) Dinnyés József (1) divat (2) Djabe (8) Donovan (1) Dream Theater (2) drog (2) Duna (1) e.e.cummings (2) ég (1) Egészség (1) Egon Schiele (1) egyenjogúság (1) Élet (2) élet (2) életkép (1) életmód (1) életrajz (1) Elmeél (10) Élmény (7) élmény (8) élmények (2) élő (1) első világháború (1) El Chapo (1) El Cid (1) emberiség temploma (1) emberi intelligencia (1) emberi kapcsolatok (1) embermentés (3) Emlékek (1) emlékek (22) emlékezés (1) emlékezet (1) én (2) Enya (1) Eric Clapton (1) erkölcs (1) Ernest Hemingway (1) erőszak (1) erotika (6) esszé (17) esszék (8) Észak-Írország (3) Észtország (1) etno-jazz (1) Európa (1) évforduló (16) fák (1) fantázia (4) farkas (1) Federico Fellini (1) fegyverszünet (1) félelem (4) félelmek (2) felfedezések (2) feltalálók (1) féltékenység (1) Ferrari Violetta (1) festészet (3) Fesztbaum Béla (1) film (11) filmzene (1) film noir (1) filoszemitizmus (4) filozófia (5) Finnország (1) fizika (1) földrajz (1) földrengés (1) fotó (12) Fotó (11) Fotók (1) fotóművészet (1) Franciaország (44) Francisco Franco (1) Frankenstein (1) Franz Renggli (1) Frida Kahlo (1) futball (1) Gala (1) Garri Kaszparov (1) gasztró (4) gasztronómia (1) Gasztronómia (1) gazdaság (2) Georges Méliés (1) GGöbölyös N. László (1) Gianluigi Buffon (1) Gideon Greif (1) Göbölyös N. László (336) Godot (1) gondkolkodom (4) gondolatok (3) Gondolkodom (17) gondolkodom (42) Görögország (2) Grateful Dead (1) Greg Lake (1) Grönland (1) Groucho Marx (1) Guillaume Apollinaire (1) Gulli Briem (1) Gustav Klimt (1) gyász (1) gyermek (1) gyilkosok (1) gyilkosság (3) gyógyítás (2) gyógyszer (1) Győr (1) Győri Balett (1) háború (3) Habsburg-birodalom (1) haiku (5) haiku-fűzér (12) haikuk (1) Hair (1) hajléktalanok (2) halak (1) halál (7) Halper László (1) hangosfilm (1) Hanuka (1) harcore punk (1) Hasfelmetsző Jack (1) használati eszközök (1) Hedy Lamarr (1) Henry Rollins (1) Híresség (1) híresség (2) hírességek (4) hírszerzés (1) hírügynökség (1) hit (2) Hitler (3) (1) Hobo (1) Hódmezővásárhely (3) Hofi Géza (1) holokauszt (12) Holokauszt (6) Horn-fok (1) horror (5) Horvátország (1) hősök (1) humor (2) Humphrey Bogart (1) Ian Anderson (1) Ian Curtis (5) II.világháború (9) Illés (1) indián (1) indiánok (2) információ (1) Ingmar Bergman (1) internet. (1) ipar (2) Irak (1) írás (2) Irena Sendler (1) irodalom (259) Írország (4) iskola (1) iszlám (1) Izrael (2) jack bruce (1) Jack Bruce (1) Jack Kerouac (1) Jacques Prévert (1) Jancsó Miklós (1) Jane Austen (1) Janis Joplin (1) Japán (2) járvány (1) jazz (4) Jean Cocteau (1) Jeff Baron (1) Jeruzsálem (1) jezsuiták (1) Jézus Krisztus (1) Jimi Hendrix (5) Jim Morrison (7) Joan Fontaine (1) Joe Cocker (1) jóga (1) Johannes Kepler (1) Johnny Winter (1) John Lennon (5) joint (1) Jom Kipúr (1) Joni Mitchell (1) Joseph Stiglitz (1) jövő (1) Joy Division (1) juke-box (1) Jules Isaac (1) Kanada (52) káosz (1) Karácsony (3) Karthagó (1) kémkedés (1) Kennedy-család (1) Kennedy-gyilkosság (1) Képzelt Riport... (1) képzőművészet (7) kereszténység (4) Kern András (1) kiállítás (3) Kína (4) kincs (1) King Crimson (2) kísértések (1) kocsma (1) kollaboráció (1) kollázs (13) Kollázs (6) kollázsregény (5) kollégium (1) költészet (16) Kolumbia (2) Kolumbusz (1) koncert (3) Kondor Béla (1) Konrád György (4) könyv (12) könyvkiadás (1) Korábbi verseim (9) környezetvédelem (2) koronavirus (1) Koyaanisqatsi (1) közélet (5) középkor (1) közérzet (1) közgazdaságtan (1) közlekedés (1) Közvéleményem (10) krimi (15) kritika (3) kultúra (2) Kultúrtörténet (1) kultúrtörténet (48) Kurír (5) Kurt Gödel (1) kutlúrtörténet (3) kutya (1) Laura Nyro (1) Lawrence Ferlighnetti (2) Lawrence Ferlinghetti (3) lázadás (1) lelkiismeret (1) lemez (6) Lengyelország (3) Leonard Cohen (34) leonard Cohen (2) Leonard Cohen versei és dalai (28) levelek (1) Lev Trockij (1) Litvánia (1) London (2) Loreena McKennit (1) Lou Reed (2) LP (2) Lumiére-fivérek (1) Madách Színház (1) maffia (2) Magellán (2) Magyarország (96) Magyarorszag (2) Magyar Nemzeti Galéria (1) Majnik László (1) Mama képei (21) Mao Ce-tung (1) Marc Chagall (1) Margitsziget (2) Margitsziget. (1) Maria Casarés (1) Mark Sandman (1) Martin Luther King (1) Mary Shelley (1) Másutt (1) matematika (1) Mattei-ügy (1) Matuscsák Tamás (1) Maurice Ravel (1) Mauthausen (1) Max Linder (1) média (20) meditáció (1) Meditációk (1) medve (1) memoár (1) merénylet (2) mese (1) mesterséges intelligencia (1) Metallica (1) Mexikó (1) Michael Caine (1) Michelangelo Antonioni (1) Micimackó (1) mítosz (1) Moby Dick (1) Morphine (1) morpho (1) mozi (52) MTI (3) Müller Péter (1) múlt (2) munkaruha (1) Mussolini (1) művészet (3) Művészet (1) nácizmus (14) nácizmus holokauszt (1) Nagy-Britannia (17) nagy proletár kulturális forradalom (1) napló (4) némafilm (4) Németország (7) New Age (1) New ÍYork (1) New Model Army (1) Nick Cave (5) Nick Drake (1) Nico (1) Nikola Tesla (1) Nirvana (1) nők (2) Normandiai partraszállás (1) Nostradamus (1) novella (2) novellafüzér (3) NSZK (1) nukleáris konfliktus (1) Óbuda (6) Óbudai Társaskör (2) ókor (6) olaj (1) Olaszország (16) olasz konyha (1) olasz western (2) Olivia de Havilland (1) Olof Palme (1) önéletrajz (1) Orbán Viktor (1) ördög (1) Oroszország (3) őrület (1) Oscar Wilde (1) összeesküvés-elmélet (1) Osztrák-Magyar Monarchia (1) P.J.Harvey (1) Palme-gyilkosság (1) pápaság (1) Parma (1) Pasolini (1) Patti Smith (7) Paul Éluard (1) Pészach (1) pete brown (1) Pete Sinfield (1) Philip Glass (2) Pierre Reverdy (3) Pier Paolo Pasolini (1) Pillanatok (5) pillanatok (15) Pink Floyd (1) platánok (1) polgárháború (1) polgárjogi mozgalom (1) politika (6) Portugália (1) Primo Levi (2) Prince (1) próféciák (1) progresszív (1) protest (1) próza (3) pszicho (1) pszichológia (6) Pulp (1) punk (3) purim (1) Purim (1) Putyin (1) R.E.M. (1) Radiohead (1) Ragályi Elemér (1) Ramon Mercader (1) rasszizmus (3) reconquista (1) regény (3) régészet (2) Rejtő Jenő (1) remake (1) rémek (1) rémképek (1) Rettegett Iván (1) Richard Palmer-James (1) Rita-nap (1) Roberto Saviano (2) Robert Desnos (1) Robert Fripp (1) Robert Hunter (1) Rock (18) rock (55) rock-történet (4) rock and roll (1) Rolling Stones (1) Római Birodalom (3) Római birodalom (1) rombolás (1) Roy Harper (3) Rubin Eszter (1) Rudolf Péter (3) Rudolph Valentino (1) sajtó (4) sakk (1) Salinger (1) Salvador Dalí (1) Sándor Pál (1) Saul fia (1) sci-fi (4) Scorpions (1) Seattle (1) Seress Rezső (2) Sergio Leone (2) Séták a sötét oldalon (1) Shakespeare (1) Sidney Lumet (1) Simone Veil (1) Sinéad OConnor (2) sorozatgyilkos (1) Soundgarden (1) Spanyolország (13) spirituálé (1) spirituális (12) sport (4) Sri Lanka (1) Stanley Kubrick (3) Stan és Pan (1) Stefan Zweig (1) Steve Hackett (2) Steve MCurry (1) Stieg Larsson (2) Sting (1) Suzanne Vega (1) Svédország (2) szabadság (2) Szabó Elvira. (1) szado-mazo (3) szakrális zene (1) Szántó T.Gábor (1) szecesszió (1) Székhelyi József (1) szekta (1) Szent Efrém Férfikar (1) szerelem (50) szeretet (1) Szergej Ejzenstejn (1) szeszgyár (1) szex (11) Szicília (1) színek (1) színház (9) Szlovákia (1) szoci (2) szoció (3) szocio (60) szorongás (1) Szovjetunió (4) Sztálin (2) sztárlét (1) sztárvilág (1) Sztehlo Gábor (1) születés (1) születésnap (1) szürreál (2) szűrreális (1) szürreális (11) szürrealizmus (1) SZűrtreáll (2) szűrtreáll (1) Szűrtreáll (9) táj (1) tájkép (10) tánc (3) Táncolnak a kazlak (1) társadalom (15) tea (1) technika (6) tél (1) természet (4) terrorizmus (1) testvérek (1) theme for an imaginary western (1) Therapy? (1) The Cure (1) The Mission (1) Thomas Mann (1) Titanic (1) tojás (1) tömegkultúra (1) Tom Waits (4) Török Ferenc (1) Történelem (5) történelem (72) Tóth Krisztina (1) Totth Benedek (1) Trainspotting (1) tudomány (12) Tudomány (1) túlélő (1) tv (1) Újév (1) újságírás (7) Ulrich Gábor (1) Underground Kiadó (1) ünnep (3) urbanizáció (1) USA (89) utazás (3) üzlet (1) vadászat (1) vallás (7) Van Morrison (1) város (1) Városliget (1) varsói gettó (1) Vas Zoltán (1) Vatikán (2) vers (1) versek (3) Versek 2015 (2) versek 2016 (12) versek 2017 (22) Versek 2018 (12) versek 2019 (8) versek 2020 (10) vészkorszak (1) Victor Hugo (1) vihar (1) vikingek (1) világ (1) világpoénzis (2) Világpoézis (57) világpoézis (73) világzene (2) vilápoézis (1) Vilnius (1) virág (1) vízió (1) world music (3) Yes (1) Zabhegyező (1) Zene (68) zene (7) zsidóság (15) Címkefelhő

https://www.facebook.com/elmehunyor/

süti beállítások módosítása