Lélek, stílus, színek: harmóniában kívül-belül

Élet színesben

Élet színesben

Helló, turiszt, avagy mit vegyél fel városnézéshez?

2022. június 30. - CsJudit07

Végre utazhatunk, és szerintem, aki csak tud, az most megy is. Sok mindent tud pótolni az online (többet is, mint eddig gondoltuk), de a távoli levegőt, azt biztosan nem. Utazni pedig fontos dolog, mert aki a saját szemével látja, hogy máshol másképp csinálnak bizonyos dolgokat, az utána kevésbé dől be annak, hogy „márpedig mi így szoktuk, tehát így van jól”. Ennél pedig nincs lényegesebb a mostani világban.

De nem is erről akarok beszélni, hanem arról, hogy mit vegyünk fel, ha várost nézünk. Mert ilyenkor aztán fokozottan kényelemre érdemes játszani. Ha az első fél órában feltöri a cipő a lábunkat, akkor aligha lesz jó kedvünk a következő 10-12 kilométeren (ugye nem csak én megyek ennyit, ha végre idegenbe szakadok?), ha meg folyton elrepül a szalmakalap, akkor hiába nagyon nőcis az összhatás, a harmadik kalapkergetésnél már legszívesebben a csatornába vágnánk az egész francot. Mint ahogyan akkor is átgondoljuk az outfitet, amikor nem tudunk bemenni egy templomba, mert aznap a rövidnadrágot gondoltuk időjárásilag adekvátnak. Persze mindenkinek mások a prioritásai – én a következő elvek mentén szeretem összerakni a városnézős viseletet.

tourist_01.jpg

Igazíts mindent a cipőhöz!

Mindig meglepetten nézem, amikor egy nagyobb városban az elegánsabb turisták vékony talpú szandálban, magas sarkú papucsban tolják végig a programot. Kicsit irigylem őket, mert nekem 10-12 kilométer után a legszuperebb sportcipőben is rottyon van estére a lábam, és akkor még nem beszéltünk a súlyosbító tényezőnek számító történelmi macskakőről. Szóval bevallom őszintén, fogalmam sincs, hogy csinálják. Egy hiperszuper Birkenstockban még esetleg el tudom képzelni a dolgot, de máshogy azért kevésbé. Azt viszont te tudod, melyik a legkényelmesebb cipőd – na azt vedd fel. Lehet sportcipő, lehet szandál (ha lehet, inkább legyen hátul is egy pántja, úgy jobban tart), lehet egy könnyű espadrilles – a legjobb, ha ehhez igazítod az egész outfitet. A feltört, fáradt, fájó láb eléggé el tudja rontani a napot, erre gondolj.

tourist_03.jpg

Nálam a sportcipő a favorit, a szandált nagyjából egy olyan hiperkényelmes Birkenstock formájában tudom elképzelni, mint ez itt. Ehhez a szetthez vinnék magammal egy selyemkendőt a vállamra, ha templomba is megyünk.

A nagy táskakérdés

Először is, nagyon kérlek, ne vigyél nagy táskát. Higgy nekem, tele fogod pakolni, és cipekedhetsz egész nap. Persze túl kicsi se legyen, ami kell (telefon, iratok, pénztársa, kézfertőtlenítő, esetleg egy vékony pulóver, esődzseki, ha olyan tájra mentek, ahol esélyes a csapadék, stb.) férjen bele. Ha nagyon nem bízol a kapacitásában, hajtogass bele egy vászontáskát, akkor nem érhet meglepetés. Szerencsére ma már nem kell útikönyvet, térképet, mifenét hurcolni egész nap, elég a telefonod, így a táska méretéből is vissza lehet venni. A biztonság kedvéért legyen rajta cipzár, és tudd magad elé kapni, ha túl nagy a tömeg.tourist_04.jpg

A rövidebb pólók idén megint nagyon menők, ízlés és önismeret dolga, hogy felveszel-e ilyet, vagy inkább maradsz a hosszabbaknál (az életkorodnak nincs köze hozzá). Ez a felső nekem már határeset, templomnézegetéshez inkább felvennék rá egy többet takaró, vékony kardigánt. A hátizsák kényelmes, nem vágja a vállad, és nagy tömegben előre is teheted. Csak túl nagyot ne vigyél magaddal, mert ha telepakolod, bajban leszel.

A térd-váll szabály

Sok országban, főleg a mediterrán vidékeken az a szabály, hogy templomba akkor engedik be a turistát, ha a térde és a válla fedve van. Vagyis, ha esélyes, hogy egy-egy templomot is megnézel, akkor a rövidnaci, miniszoknya, vékony pántos póló kilőve – már csak azért is, mert ennyi tiszteletet azért adjunk meg. Ha nagyon nem szeretnél ujjas cuccot felvenni, akkor legyen nálad a legvékonyabb kardigánod, vagy egy csini, picire összehajtható selyemkendő a táskában. Ha a helyzet megkívánja, előveszed, a válladra teríted, és máris nincs kellemetlenség. Egy vékony selyeming is kifejezetten hűvös tud lenni, és elég diszkrét is ahhoz, hogy ne kelljen kihagynod az egyházi műemlékeket.

tourist_02.jpg

Világos színű, kényelmes, térd alá érő ingruha egy vastagabb, puhább talpú espadrilles-szel és közepes méretű táskával - szerintem ez a szett a városnéző outfit minden kívánalmának megfelehet.

Ami a színeket illeti

Természetesen itt is a színtípusodnak megfelelő színek játszanak leginkább, főleg arcközelben. Persze ha nagyon meleg van, akkor ezek közül inkább a világosakat válaszd, de csakis olyan ruhákban gondolkodj, amelyek nem túl kényesek, ha akár az utcakőre is leülsz bennük. Ne arról szóljon a városnézés, hogy a ruhádat félted. (Csak mondom, a fehérben az is jó, hogy nyugodtan lehet mosni, fehéríteni – persze csak ha az anyag is bírja az ilyesmit.)

A farmer sem rossz választás

30 fok fölött sokan alapból felejtősnek ítélik a farmert, pedig egy vékony farmernadrág hűvösebb tud lenni, mint amilyennek elsőre látszik.

tourist_05.jpg

A farmerhoz túl közhelyes lett volna a baseball-sapka, ezért ide inkább egy szalmakalapot tettem. De egy kendő is jó lehet a fejedre. A selyeming és a farmer pedig a nagy melegben is meglepően hűvös tud lenni.

A fontos kiegészítők: sapka és napszemüveg

A napszemüveget aligha kell magyarázni, nem árt, ha tűző napsütésben is látod a műemlékeket. A sapka-kalap kérdés már inkább ízlés dolga, de napszúrást kapni nem annyira érdemes. A szalmakalap látványos darab, és van, aki szereti is. De ha minden kis szél lekapkodja a fejedről, és kergetheted a főtéren, akkor nem jársz vele jól. Én a magam részéről inkább a baseballsapka-kendő vonalat preferálom, elfogadva, hogy van, aki inkább kalapos típus.

A kényelem az első

Akármilyen csini is vagy, ha nem kényelmes, amit felvettél, akkor simán tönkre mehet az egész napod. Vagyis azt vedd fel, amiben a lehető legkényelmesebben érzed magad. Jónak látszik, de nem az: overall (az első vécéig fogod kedvelni, utána már kevésbé), nagy karimás szalmakalap (lásd fent), csini papucs (ha van egy hiperkényelmes darabod, az persze kivétel), vékony vállpántos, vállgyilkolós táska.

 Van kérdésed, gondolatod ezzel kapcsolatban? Gyere, beszélgessünk az Élet színesben Facebook-oldalán!

Stílus, tele élettel:

Judit

süti beállítások módosítása