Nehezen írok, mert a Maszat névre néhanapján hallgató cocker spániel feje az alkaromon pihen, miközben a kanapén pötyörészem a kalviatúrát. Maszat a lányom kutyája, de a hétvégére megnyertem magamnak. Ritka kincs az ilyen hétvége. Mondjuk Maszat ma este egy igazi főnyeremény, hogy kicsit elterelje a figyelmemet. Muszáj neki, mert ma van Vanessza születésnapja. Vanesszát nem láttam január eleje óta. Akkor felkeltem mellőle az ágyból, megpusziltam az illatos haját a feje búbján és munkába indultam. És soha többet nem mentem vissza. Ahogy kitettem a lábam az ő csodás ízlésével berendezett lakásából, amelyben annyi csodát éltem át, valami végtelen hidegség lett úrrá a szívemen. Ezt a hideget csak Han Solo és a narcisztikusok ismerik.  Ez a hideg pedig azt súgta, hogy ez nekem nem fog menni, hogy veszélyben vagyok. Hogy kevés leszek neki. Hogy mindent majd nekem kell csinálni. Hogy nem leszek képes helytállni. Hogy gyerek nélkül sem működött a kapcsolatunk, hogyan fog majd működni, ha egy ártatlan lélek úgy dönt, hogy engem választ apukának és Vanesszát anyukának.

   És én ma is ugyanúgy szeretem őt, mint a legszebb pillanatainkban. Impotens, következetlen, nárcisztikus módon. Pár napig azt hittem, hogy ez az érzés elmúlt, hogy valamikor majd egy másik lány mellett hú de felnőtt férfi lehetek, de aztán a másik nő szólt egy rosszat, miszerint szorosabbá kéne tenni a kapcsolatunkat, mire én huss, már el is párologtam. Megpattantam, de nem ez a lényeg, hiszen igazából nem is alakult ki köztünk semmi. A fontos az, hogy én Vanesszát, akit képességeimhez képest  a legjobban szeretek, sem tudom úgy szeretni, ahogy egy felnőtt ember szeret. Lehet, hogy valaki utálja a nárcisztikusokat, de senki nem utálhatja úgy a nárcizmust, mint én, aki nárcisztikus vagyok. Te, aki a nárcizmust utálod, kimehetsz a szobából, ahol egy narcisztikus van. Én hova a tökömbe menjek? Jön az a fos velem. Jó, ez elég narcisztikus gondolatmenet, most magam előtt is lebuktam. Majd beárulom magam a terápiában, habár a terapeutám Kriszta talán olvassa ezt a posztot, így mondanom sem kell. Szemmel vagyok tartva.  Az előző eszmefuttatás csak arra való, hogy szánakozást csikarjak ki belőled. Ugye sajnálsz? Ne tedd, ez viccnek is rossz.

   De hogyan győzhetem ma le a nárcizmust legalább egy csatában? Miért próbatétel a mai nap? Hát azért, mert pokoli nehéz nem felköszönteni a születésnapján a lányt, aki nemrég még mellettem aludt, fogtam a kezét mikor műtét után az altatásból ébredt és anyukájával sütöttem a húst a grillen.  Annyira hiányzik. Ha felköszöntöm, akkor egyszer csak felbukkanok megint a semmiből, elkezd reménykedni, hogy hátha most sikerül, én pedig megint élhetek egy ideig a szerelméből. De én már nem akarok másvalaki szerelméből élni és nem akarom őt bántani.  Ebből elég. Sajnos én nem tudok úgy szeretni, hogy abban stabilitás legyen. Kurvára akarom, de egyszerűen nem megy. Ezt izomból nem lehet. Nem mintha olyan kigyúrt lennék, de akár lehetnék is, akkor is beletörne a bicskám. Szóval ma a fő cél nem keresni Vanesszát. Nem könnyű. Találtam egy csomó jópofa szülinapos mémet, amit imádna. Az egyiken egy cica ül csákóval a fején, előtte pedig egy hal fekszik az asztalon, amibe gyertyát szúrtak, közben szól a happy birthday nyávogva. Nagyon cuki. Gyorsan törlöm is az összeset. Ő most biztosan a barátaival ünnepli a születésnapját. Bulizik, talán új pasi is feltűnik a színen. Na ebbe viszont belehalok. De miért? Ha egyszer én jöttem el tőle, akkor milyen alapon érzem szarul magam a gondolattól, hogy más férfi vállára hajtja a fejét? És más férfit ölel. Na, ezt hagyjuk inkább.

   Akkor sem hívom fel! Szorgos népünk győzni fog!

   Megyek inkább és megcirógatom a kanapéról meglógott Maszatot.

Ezt a posztot tegnap írtam és kijelenthetem, hogy ezt a kis csatát megnyertem, nem hívtam a Kedvest, nem szúrtam újabb késeket a szívébe és a sajátomba. Most győztem Nárcisz ellen tudatosan először. Ha egyszer győztem, győzhetek többször is. Leszophatsz Nárcisz, bő nyállal! Amúgy micsoda egy hős vagyok, azt ünneplem, hogy nem hívtam fel a lányt, akit szeretek. Istenem, de szánalmas.

Érdemes elolvasni az első írást ezen a blogon, a "Használati utasítást." Sokat segít.

https://egynarcisztikusgondolatai.blog.hu/2024/02/27/hasznalait_utasitas_a_bloghoz_illetve_a_szerzohoz