Egy csipet só

A PR olyan, mint az éles kés – interjú a kötet alkotóival, közreműködőivel 2. rész

2022. december 01. - SaltComm

Előző blogbejegyzésünkben írtunk A PR olyan, mint az éles kés c. kötetről, amelyet korábbi divízióvezetőnk, Varga Zita Hella MPRSZ (Magyar PR Szövetség) Etikai Bizottság tagként készített az örökös tagokkal, amelynek borítóját és belíveit a Salt Communications tervezte. Bejegyzésünk második részében Molnár-Bánffy Katát, ügynökségünk ügyvezető tulajdonosát és Burus Botond art directort, a kötet design-jának tervezőjét kérdeztük a kiadvány létrejöttéről és kihívásairól.
interjukotet_bemutato_salt_csapata.jpg

molnar-banffy_kata_interju.jpgMolnár-Bánffy Kata, a SaltComm ügyvezető tulajdonosa:

Mit szóltál hozzá, amikor Zita, korábbi PR divízióvezető kollégánk megjelent nálad az interjúkötet elkészítésének ötletével?
Örültem, mikor Zita megkeresett az ötlettel még az év elején. Nagyon jó, ha az embernek olyan munkatársai vannak, akiknek van energiájuk, lendületük a munkahelyen kívüli szakmai munkára is. Szerintem Zita jól ismert, tudta, hogy hajlamos vagyok a nagyvonalú gesztusokra, nem hiszem, hogy nagyon aggódott, hogy a Salt bekapcsolódik-e a munkába.

Miért tartottátok fontosnak a kötet megvalósulásának támogatását?
Minden munkatársunk egyéni, szakmai ambícióit nagyon fontosnak tartom. Azt szoktam mondogatni, hogy a mi tőkénk reggel kilenckor bejön az irodába és este fél hatkor hazamegy – vagyis az embereink a tőkénk, és nagyon fontos, hogy ez a tőke gyarapodjon. A Saltban amúgy is minden szakmai képzést, kurzust, köztük egészen komoly egyetemi éveket is a munkatársakkal felesben szoktunk finanszírozni. Vagyis beszállunk mi is, és ezt a kollégáink tudják is. Ugyanígy, egy egyéni, szakmai kezdeményezés megvalósulása sem múlhat a munkáltatói ellenálláson vagy akár passzivitáson. Az csak hab a tortán, hogy tudtam, nekem személyesen is izgalmas, érdekes olvasmány lesz ez a kötet – az is lett. A PR etikai kérdései finoman szólva is feszültséggel teliek, ez egy jó téma.

Mit gondolsz a Salt-os munkatársak MPRSZ-ben való közreműködéséről, tevékenységéről? Fontosnak tartod ezt?
A SaltComm úgynevezett integrált ügynökség, de ha nagyon megnézzük, a mi love-projektjeink – minden, amiben igazán jók vagyunk –, reputációépítésről szólnak. Azaz, végső soron a SaltComm tevékenysége a PR köré rendeződik, még ha az eszköztára integrált is. Mivel független, kicsi ügynökség vagyunk, életünk első éveiben nem volt energiánk és emberi erőforrásunk sem arra, hogy szakmai szervezetekhez kapcsolódjunk. A megújulás és a növekedés, az erő jele, hogy ma már ez nem így van. Nem csak az interjúkötettel, hanem azon túl is megtaláltuk a helyünket az MPRSZ munkájában, még ha sok mindenben különbözünk is a legtöbb tagszervezettől. De egy szakmai közösség úgy szép, ha sokszínű.
interjukotet_borito.PNG

bb.jpgBurus Botond, a SaltComm art directora:

Hogyan fogtatok hozzá a könyv grafikájának megtervezéséhez? Honnan merítettetek inspirációt?
Ugyanúgy kezdtük, mint bármelyik munkát: megbeszéltük, ki fog dolgozni rajta, próbáltuk összegyűjteni a kellő mennyiségű (és minőségű) információt a projektről, inspirálódtunk (valójában folyamatosan próbáljuk követni, milyen megoldások élik épp virágkorukat). Első körben három különböző irányba indultunk el a layoutot illetően: általában ezek a változatok a konzervatív-formabontó skála különböző pontjain helyezkednek el, így talán az ügyfél számára is egyszerűbb eldönteni, mennyire szeretne elmozdulni a sztenderd megoldásoktól.

Mi lett végül a koncepció?
Végül a javasolt borítótervek közül az nyerte el az ügyfél tetszését, amelyik a legexplicitebben utalt a címre, így annak alapkoncepciójához igazítottuk a belívek tervezését is. A fedlapon megjelenő, a kiadvány címére utaló határozott vágás vonul végig az egész köteten, különböző képi és szöveges elemeket szelve két (vagy több) darabba.

Ütköztetek valamilyen nehézségbe a kötet tördelésének tervezése közben?
A vágás, mint grafikai gesztus következetes használata nem csupán megoldást, hanem újabb kihívásokat is jelentett, számos helyen kellett újragondolni a tördelést, hogy a beavatkozás ne akadályozza az olvashatóságot.

Mi az, ami különleges volt ebben a projektben?
Elsősorban a körülmény, hogy részben házon belüli projekt, így a megszokottnál magasabb szabadságfokkal rendelkeztünk, amellyel párhuzamosan természetesen a tervezői felelősség mértéke is növekszik.

interjukotet_beliv_sarosi_interju_reszlet.PNG

xxx

Ha felvennéd velünk a kapcsolatot, írj nekünk a Salt Communications oldalán, az elérhetőségeket ITT találod.

A bejegyzés trackback címe:

https://egycsipetso.blog.hu/api/trackback/id/tr4917992072

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása